Berta Sándor

EU kontra Microsoft - döntés június elsején?

Már csak pár nap van hátra és kiderül: sikerül-e megállapodnia a két tárgyaló félnek. A tárgyalások Brüsszelben a két fél képviselői között az egész hétvégén át folytatódtak, ám eddig még nem született eredmény.

Az Európai Unió (EU) versenybiztosa ragaszkodik ahhoz, hogy a Microsoft maradéktalanul tartsa be az Európai Bizottság (EB) tavaly tavasszal hozott határozatait, ellenkező esetben további komoly pénzbüntetésekkel számolhat a redmondi óriáscég. Ezeknek a megbeszéléseknek a lényege az volt, hogy bizonyítsák: melyik konkurens szoftverfejlesztő cégnek mennyi pénzébe kerül, hogy a termékeit a Windows operációs rendszerekhez optimalizálni tudja.

Az EB minden bizonnyal így akarta bebizonyítani az amerikai vállalatnak, hogy mekkora pluszkiadásokat okoz a többi cégnek azzal, hogy nem hajlandó együttműködni a testülettel és teljesíteni a feltételeit.


Neelie Kroes
A Microsoft szóvivője, Tom Brookes elmondta: mind a két fél keményen dolgozik a megálla­po­dáson. Az idő pedig valóban sürget, méghozzá elsősorban a redmondi óriáscéget, hiszen Neelie Kroes, az Európai Unió verseny­biztosa június elsején akar dönteni arról, hogy a korábbi büntetési feltételek (497,2 millió eurós bírság kifizetése, külön­böző Win­dows operációs rend­szerek forrás­kódjaiba való betekintés engedélyezése, Media Player médialejátszó szoftver nélküli Windows XP Home operációs rend­szer kiadása stb.) egyáltalán nem, illetve nem megfelelő mértékű teljesítése miatt kiszab-e, és ha igen, akkor milyen mértékű újabb büntetéseket a Microsoftra. A tervek szerint ez a bün­tetés akár azt is jelentheti, hogy egé­szen addig, amíg a vállalat nem teljesíti a korábbi követe­léseket, a napi forgal­mának az öt százalékát bírságként kellene befizetnie az Európai Uniónak.

Könnyen előfordulhat tehát, hogy hiába felle­be­zett tavaly az Európai Bíróságnál az Európai Bizottság dön­té­se ellen a Microsoft, a cég­nek a kiszabott bünte­téseket így is, úgy is telje­sítenie kell. Ha csak ki nem találnak valamit a vállalat jogászai és vezetői június elsejéig. Az óra ketyeg...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #33
    "Viszont se géc bácsi, se az M$ nem európai területeken van. És az USA nem hiszem, hogy csak úgy hagyja. Vagy igen?"

    Szerintem alapvetoen pesszimizmusbol kozelitesz, ami nem feltetlenul baj.

    DE, az USA nem fogja vasarra vinni a boret es vedelmezni egy olyan vallalatot amely egy masik orszagban torvenysertest kovetett el es RAUTALO MAGATARTASSAL visszautasitja a vegzest. Ha az M$-nek csak annyi esze van, hogy magara gyujtsa a hazat es elvarja, hogy apuci utanamenjen, hogy kihuzza, akkor nagyon teved. Amiben pedig egeszen biztos vagyok, hogy az M$-nel nem szuicid hulyek ulnek. Ezt azt hiszem mar bizonyitottak parszor.

    Gondolj bele abba, hogy a potencialis vasarloi fele, hogyan meginogna a "beallitott" bizalma, ha napvilagot latna, egy ekkora botrany. Emlekezz vissza csak a dotcom estere. Mindenki az hitte, hogy megusszak mert hatalmas toke all mogottuk oriasi befolyassal, aztan mekkora bukta volt.

    Most ha a te allaspontodat kovetjuk es az M$ megsem fizet, akkor EU-ban vegleg lehuzhatjak a rolot. Ha a gec bacsi csak elrepulne europa felett a magangepevel, az felerne egy helyfoglalassal egy privat cellaban ami csak az ove.
  • smv #32
    Viszont se géc bácsi, se az M$ nem európai területeken van. És az USA nem hiszem, hogy csak úgy hagyja. Vagy igen?
  • Praetor #31
    Az EU szerveinek a tagállamok átadtak bizonyos hatásköröket, így ezeken a területeken az EU úgy jár el mint egy "szuperállam". Teljes joghatósággal jár el ezeken a területeken, és minden eszköze megvan hozzá, hogy a határozatait végre is hajtassa.

    Egy egyszerű jogi személynek ehhez képest annyi joga van, amit az EU és a tagállamok megengednek. Egy M$-től sem kell félni csak azért mert "nagyra nőtt", nincsenek különös jogosítványaik.
  • comet #30
    Ha azt hiszed nem tilthatnák be, akkor tévedsz. Az EU szépen küld egy végzést a Microsoft <EU-s ország> -nak és vagy zárolják a cég összes vagyonát ha nem fizet vagy akár jogi eljárást is folytathatnak a cégvezetők ellen...
  • smv #29
    De így viszont úgy tünik, h az M$ semmit nem bukhat. A termékét nem tilthatják be, nem oszthatják meg, nem csinálhatnak vele semmit... Akkor most miért kellene fizetnie? Simán mondhatná, h Lóf@szt...
  • rigidus #28
    "és mindent félretéve az m$ még mindig úgy tűnik úgy jön ki a legjobban az egészből, ha enged az eu-nak..."

    En is igy gondolom es szerintem ok is
  • Drawain #27
    Hát igen, pont ez az, hogy nagyon sokrétű ez a kérdés, és mindenképpen óriási port kavarna - és mindent félretéve az m$ még mindig úgy tűnik úgy jön ki a legjobban az egészből, ha enged az eu-nak...
  • rigidus #26
    "Ezt nem lehet tudtommal megtenni, mert nemzetközi jogszabályokat és licenszeket is figyelembe kell venni. De még ha meg is történne mondhatná az m$, hogy erre nem vállalja a supportot, ami a vállalatoknak megintcsak nagy érvágás."

    Ez viszont ujabb kerdest vet fel, hiszen ha egy multinacionalis vallalat visszael az erofolenyevel egy olyan jogi szervezet fele mint az EU, az egy precedens erteku eset lenne, amire meg soha nem volt nyilvanos pelda. Ez onmaga sulyaban, nagyon komoly bizalmatlansagi hullamot indithat el, szinte az osszes multinacionalis vallalattal szemben es ujabb kerdeseket vethet fel a globalizacio hasznossagarol.
  • Drawain #25
    Ezt nem lehet tudtommal megtenni, mert nemzetközi jogszabályokat és licenszeket is figyelembe kell venni. De még ha meg is történne mondhatná az m$, hogy erre nem vállalja a supportot, ami a vállalatoknak megintcsak nagy érvágás.
  • Praetor #24
    Ha minden kötél szakad, az M$ engedni fog az EUnak. Csak most még kapálóznak. Nem akarnak belepusztulni ebbe a kérdésbe, de amit lehet, el akarnak érni.