Gyurkity Péter

Fontosnak tartják tevékenységüket a bloggerek

Több mint 300 blogger gyűlt össze a Tennessee állambeli Nashville-ben megrendezett kétnapos konferencián, hogy előadásokkal és ismertetőkkel segítsék társaik munkáját és a műfaj elterjedését.

A szervezők célja emellett az volt, hogy elhárítsák a kritikusok és újságírók által hangoztatott vádakat, miszerint a világhálón nagy népszerűségnek örvendő blog (a weblog, webnapló rövidítése) nem megbízható, és a legtöbb esetben nélkülözi a szükséges hátteret. A résztvevők azonban nem csak szavakkal szeretnének bizonyítani - mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a konferencia két napja alatt számos előadást tartanak az újságírók által használt technikákról, és betekintést nyújtanak a "profik" munkájába.

"Amennyiben a sajtószabadság azok kiváltsága, akiknek a kezében van maga sajtó, a bloggolás egyértelműen kiterjeszti a sajtó tulajdonosainak körét" - jelentette ki Bill Hobbs, a rendezvény egyik szervezője, aki az Associated Press munkatárásnak adott interjújában civil újságírásként jellemezte a tevékenységet. Bob Cox, a Media Bloggers Association elnöke ehhez annyit fűzött hozzá, hogy jelenleg világszerte mintegy 8 millió személy űzi ezt a műfajt, véleményezve az őket érdeklő híreket és fejleményeket. Legtöbbjük általában politikai, médiakritikai témákat választ, és általában erősen támaszkodnak az olvasók visszajelzéseire. Fontosnak tartják, hogy a kapcsolat mindvégig kölcsönös legyen - ezt szolgálják ez eredeti forrásokra mutató hivatkozások, és az írások frissítése, javítása.


A Nashville-ben megtartott gyűlés záróeseménye

"Mi írunk, olvasóink pedig kijavítanak minket" - jellemezte a folyamatot Hobbs, hangsúlyozva, hogy a bloggolás előnye a gyakori javítgatás, helyreigazítás, ami a média egyéb formáiban ritkábban mutatkozik meg. Hozzátette, hogy olykor gyorsaságban is megelőzik a hagyományos médiát: a tavalyi év végén bloggerek számoltak be először a Távol-Keleten bekövetkezett katasztrófáról, és képi anyaggal is ők szolgáltak elsőként.

A konferencián a múltbéli eredmények é s a jelenlegi helyzet mellett a jövőbeni tervekről is beszámoltak. A Tennessee Egyetem egy professzora például egy az egész világra kiterjedő blogger hírhálózat kialakításán dolgozik, amely bizonyos értelemben a hagyományos média helyét venné át, és naprakész információval szolgálna a legfrissebb eseményekről.

Ami az itthoni helyzetet illeti, a műfaj mára meghonosodottnak tekinthető: az első bizonytalan lépések után megalakultak a hazai blogszolgáltatók, a szakmai írások, és egyes cikkekben már 2002 vége felé a hazai blogok rohamos terjedéséről számoltak be. Jelentőségét tekintve a hazai blogok természetesen meg sem közelítik a nyugat-európai, észak-amerikai írásokét, de még mindig újszerű lehetőséget biztosítanak az írással kacérkodó internetezők számára. Viszont meglepően nagy azok aránya, akik a blogokat csupán mint személyes gondolatokat leíró egónaplónak tartják, és kevés ember ismeri a szakmai témákkal foglalkozó oldalakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smv #6
    Mindent lehet, minden létezhet, csak megfelelő hülye embercsoport kell, aki vevő rá. Ezért van, hogy ezek az önfentartó bloggerek az USA-ban élnek...
  • [HUN]PAStheLoD #5
    Ezt elsőre hihetetlennek tartotam, de végülis mért ne? Csak még nem láttam egyetlen egy díjnyertes önfentartó blogger blogját se ..
  • Cat #4
    külföldön meg is élnek belőle!
  • Runo #3
    Na jah, de ezért sokat dolgozni?!
    Lehet csak én fogtam ki pont rossz blogot, de amit én olvastam, az unatkozó ember"munkásságát dícsérte" - volna, ha dícsérni lehetett volna..

    Na mindegy... Akinek teccik, olvassa őket, aki írni akar ilyeneket, az meg írjon, én nem állok senki útjába
  • maozedong #2
    Ez miért nagy szám? Illetve van már ilyen szakma hogy blogger? lál
  • smv #1
    Mindenki fontosnak tartja, azt amiért sokat dolgozik. Miért pont ők ne tartanák annak?