Gyurkity Péter

Újabb részletek az Intel ikermagos processzoráról

Most nyilvánosságra került információk szerint a Montecito - amely az Intel első ikermagos processzora - csaknem kétmilliárd tranzisztor tartalmaz, és némileg hűvösebb elődeinél.

Nimish Modi, az Intel Digital Enterprise Group alelnöke nyilatkozatában elmondta, hogy az Itanium processzorcsalád legújabb tagja - elsőként törve át az egymilliárdos álomhatárt - 1,7 milliárd tranzisztort foglal magában, és 2 GHz-es sebességen fut, tehát magasabb órajelen, mint a jelenleg kapható Itaniumok. Az alelnök hozzátette, hogy a Montecito fogyasztása mindezen kedvező tulajdonságai ellenére alacsonyabb elődeinél, és körülbelül 100 wattnál tetőzik. A processzor még idén megjelenik, és a vállalat a napokban zajló Solid State Circuits Conference (ISSCC) nevű rendezvényen számol majd be részletesen a fejlesztés eddigi eredményeiről.

Modi elmondása szerint a kedvezőbb fogyasztást két technológia alkalmazásával sikerült biztosítani. A Demand Based Switching (DBS) a SpeedStep technológiához hasonlóan dinamikusan szabályozza a processzor teljesítményét, és csökkenti annak energiaigényét, míg a Foxton névre keresztelt eljárás a nagyobb számítási feladatoknál időlegesen megnöveli a teljesítményt, így a processzor rövidebb idő alatt végez a feladattal. "Elsődleges célunk az volt, hogy teljes mértékben kihasználjuk a rendelkezésre álló számítási kapacitást" - jelentette ki Modi.

A vasárnap kezdődőtt ötnapos konferencián - amely a félvezetőipar egyik legnagyobb rendezvénye - rendkívül fontos szerepet kap a hatékony energiafelhasználás kérdése. Az elmúlt évtizedekben ezen a konferencián tartottak először részletes beszámolót olyan kiemelkedő termékekről, mint a DSP chipek (Bell Labs, 1980), a RISC processzorok (Berkeley; Stanford, 1984), a 100 MHz-es processzorok (Intel, 1991) és az 1 GHz-es processzorok (Digital; Intel, 2000). A tervek szerint számos egyéb termék mellett az IBM, a Toshiba, valamint a Sony itt számol majd be részletesen a Cell processzorról, míg a TSMC) egy nanovezetékekből álló tranzisztorról rántja majd le a leplet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macc #14
    Nem tudom, de a Cell kicsit erdekesebbnek tunik 234 millió tranzisztorral, 30W fogyasztassal, es 4+GHz-es freqvenciaval... De lehet nem is erdemes osszehasonlitani oket.
  • asysoft #13
    Tényleg semmi köze az IA64-nek az X86-hoz:) Azt meg, hogy a P4 64 biten nagyobb mértékben lassabb az A64-nél, mint 32 biten, még nem hallottam. Ha így van, még biztosabb, mi lesz a következő CPU:)
  • Inquisitor #12
    Az I-64-nek világon semmi köze a P4 64 bites verziójához. Szerintem.
    Én P4 vs AMD64-re gondoltam ... és az eddigi hírek nem bíztatóak.
  • formatuq #11
    vilag eletemben intel/nvida parti voltam, bar mar joideje amd fele kacsingatok. intelnek sokadik huzasa volt mar ez, es a f@szom sem fog uj alaplapot/memoriat venni minden evben.
    kov gepem amd lesz.
  • dez #10
    160-220 millió van a mostani GPU-kban, ellenben az itteni 1.7 milliárddal (aminek a nagy része a cache-ek). Ugyanakkor bizonyos feladatokra sokkal gyorsabbak az előbbik.
  • tehen_m #9
    Hajrá intel Ha nem megy legálisan akkor illegálisan majd menni fog.
  • asysoft #8
    Hát a vége meg hogy került oda?:D
  • asysoft #7
    Itanium. Tehát 64 bites. Az architektúrájának a neve: IA-64.javascript:szmajlik()
    [szmájlik]
  • HUmanEmber41st #6
    A vid.kari procikban 1 kicsit több a tranzisztor nem ???
    És ez még 32 bites? Minek erőltetik??? (már ha csak 32-es ??? )
  • eke #5
    Majd rászerelek egy grillezőt oszt sütögetem a kolbászkákat..