SG.hu·

Rejtélyes energianövekedés az Opportunityn

A NASA marsjárói minden várakozást felülmúlva még mindig üzemképesek, ráadásul egyikük a tudósok számára még egy örömteli rejtéllyel is előállt, a jármű valamilyen okból ugyanis növelte energiatermelését.

Az Opportunity váratlan újjászületésen ment át, amit gyakorlatilag csak két vagy három jelentős tisztítási folyamat eredményezhetne, számolt be a furcsa megtáltosodásról Jim Erickson, a marsjáró projekt vezetője a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumában. "Nem tudunk mást feltételezni, mint hogy a napelemek tisztulnak, amit azonban biztosan állíthatunk az a tény, miszerint a panelek egyik pillanatról a másikra 2 és 5 százalék közötti többlet energiát termeltek" - mondta. "Feltevésünk szerint a por valamilyen okból eltávozott a panelről és ez növelte meg a napfény elektromossággá alakításának hatékonyságát."


A Spirit színkalibrálásra szolgáló eszközét teljesen belepte a por

A marsjáró csapat csapong az elméletek között, az okot azonban még nem sikerült kideríteniük. "A legesélyesebb lehetőségnek azt tartjuk, mely szerint egy kisebb szélvihar söpört végig a felszínen, leporolva a járművet" - mondta Erickson.

Az Opportunity 1,3 méteres napcellái a küldetés kezdetekor körülbelül 900 wattórával látták el naponta a marsjárót, ami júniusra 500-600 wattórára esett vissza, ahogy a por a tél előrehaladásával lassan felgyülemlett a vízszintes paneleken. Az energianövekedés október közepére már meghaladta a napi 700 wattórát, és több mint egy hónapja, a marsi tél közepe előtt kezdődött el, így a jelenség nem magyarázható kizárólag a napfény nemrég bekövetkezett növekedésével. Jelenleg szinte a maximumon van az energiatermelés, körülbelül napi 820 wattóránál.

A már közel egy éve szolgáló robotok még mindig viszonylag jó állapotban vannak, ami azért is örömteli a projekt tudósai és mérnökei számára, mert már maguk mögött tudhatják a tél nehezét.

A Spirit mindenesetre nem annyira szerencsés, mint ikertestvére, naponta mindössze 350-400 wattóra energiát termelnek napelemei és számos kisebb, az elöregedésből adódó problémával küzd. De így is maga mögött hagyta a kietlen Gusev-kráter sík vidékét és eljutott a tudósok által áhított Columbia dombokig, jelenleg 65 méterrel az azt körülvevő síkság felett állomásozik.


AzOpportunity Rover eddig megtett útvonala - balra az Eagle, jobbra az Endurance kráter

A dombok réteges kőzetei teljesen mások, mint amit az alant húzódó síkságon találtak. A tudósok jelenleg kialakulásukról szövögetik elméleteiket. A vezető teória szerint ezek a kőzetek vulkáni hamuként kezdték pályafutásukat, melyek ásványait a későbbiekben a talajvíz átalakította, magyarázta Ray Arvidson, a marsjáró helyettes felügyelője.

Az Opportunity eközben a stadion méretű Endurance-kráter felderítésének befejezéséhez közeledik, és lassan megkezdi kivezető útját a perem felé, vissza a Meridiáni Plánumra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mrzool2005. 11. 18.. 21:47||#32
OPPORTUNITY UPDATE: Opportunity Gains Energy and Hits Four-Mile Mark - sol 641-648, Nov 18, 2005:

Opportunity is healthy. The solar array was apparently cleaned again on sol 638. Average solar array energy is around 720 watt-hours after the cleaning event!
© zoli302005. 11. 18.. 13:38||#31
nincs itt senki?<#ijedt>
© zoli302005. 11. 18.. 13:38||#30
nincs itt senki?<#ijedt>
© MrChef2004. 12. 26.. 10:56||#29
Mikor jutunk el a bolygók kolonizálásáig? Ha ilyen léptékkel haladunk, akkor soha, vagy legfeljebb 3 ezer év múlva. Végre olyan rakétameghajtás kellene, ami töredékére csökkenti az utazás idejét, ezen kívül hatalmas méretû gépgyártás és nyersanyagkitermelés, amely a költségeket csökkentené drasztikusan. Elõbb fog kitörni egy újabb világháború, mint ember jutna a Marsra.:-(
© Tetsuo2004. 11. 10.. 00:59||#28
A napszél, csak úgy süvít! 😊
© HUmanEmber41st2004. 11. 09.. 21:57||#27
Én is tudatlan vagyok, ezért elõbb olvasok..aztán kérdezek (vagy fordítva )<#wink><#wink>
© entreri2004. 11. 09.. 20:35||#26
A Marsnak van ám vmi. légköre, nem? 😊
© mrzool2004. 11. 09.. 18:49||#25
Szerinted Oppy a világûrben van? No comment...
© RpPRO2004. 11. 09.. 17:52||#24
Biztos hulyeseget kerdezek, de hogyan fujhat szel a vilagurben? <#confused> <#lama>
© AndySkw2004. 11. 09.. 16:25||#23
RobotWarst játszanak 😊