Gyurkity Péter

Mégsem helyezik Indiába a Longhorn fejlesztését

A Microsoft szóvivője interjújában cáfolta egy washingtoni szakszervezet hét közepi bejelentését, miszerint a szoftveróriás Indiába helyezné a Longhorn néven ismert legújabb Windows operációs rendszer fejlesztését.

A hír a WashTech bejelentésén alapult, amely szerint a redmondi cég megduplázta az indiai részleg alkalmazottainak számát, és több mint ezer szerződéses dolgozót vett fel a közelmúltban. "A birtokunkba került dokumentumok alátámasztják, hogy a nemrég felvett alkalmazottak nemcsak a telefonos ügyfélszolgálathoz kerültek, hanem részt vesznek olyan fontos fejlesztésekben is, mint a Longhorn előkészítése" - áll a WashTech közleményében, amely a szakszervezet honlapján is megtekinthető.

Stacy Drake, a Microsoft szóvivője ugyanakkor tagadta, hogy a Longhorn fejlesztését Indiába helyezték volna, és hangsúlyozta, hogy mindössze néhány külsős cégről van szó, amelyek a következő generációs Windows tesztelésében segédkeznek. Hozzátette, hogy egyes indiai cégek olyan alkalmazáson dolgoznak, amely a megjelenést követően az új operációs rendszerre történő átállást hivatott megkönnyíteni, de biztosította az érdeklődőket, hogy a Longhorn fejlesztése mindvégig a Microsoft berkein belül marad. "A Longhorn fejlesztésén kizárólag a Microsoft alkalmazottai dolgoznak, és ez a jövőben sem lesz másképp" - jelentette ki Drake.


A Microsoft Hyderabadban épülő központja - már most is 970 fejlesztő indiai

Elemzők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a szoftveróriás - számos amerikai céghez hasonlóan - növekvő mértékben támaszkodik az indiai munkaerőre, és az elmúlt években megvalósult beruházások - mint például a Bangalorban épülő technológiai központ, vagy a Hiderabádban hamarosan elkészülő komplexum - a folyamat felgyorsulását jelzik. Nem véletlen, hogy a beruházások zöld utat kaptak annak ellenére, hogy Steve Ballmer, a vállalat vezérigazgatója körlevelében a takarékosságot helyezte előtérbe, és kijelentette, hogy a közeljövőben 1 milliárd dollárral csökkentik a kiadásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #8
    csak nehogy elmennyenek továbbképzésre :P
  • bbbb #7
    Nem tudom, hogy hany szazalek, darabra a legtobb. Azaz a osszes programozok szazalekaban a legmagasabb, az meg, hogy a tobbi krumplit pucol, vagy sem, az az informatika szempontjabol masodrendu.
  • Gabest #6
    Azért szeretném én hallani, hogy a teljes lakosságra nézve hány százalék ez a rengeteg programozó. 1+ milliárd emberből elkerülhetetlen, hogy egy részük ezt a pályát válassza, még 1% is annyi, mint ahányan itten lakunk.
  • bbbb #5
    Viccelodunk, viccelodunk, aztan megis Indiaban kepezik a legtobb programozot.
  • Frenzy #4
    Ja, univerzalis munkasok, elobb felepitik a komplexumot, aztan beulnek oda programozni :-)
  • Zedas #3
    Ezek a fejlesztők a képen? :)
  • tajfun #2
    Mi is fel tudnank ajanlani par indiait a 8kerbol.
  • Mice #1
    hiszi a piszi