Berta Sándor

A zeneipart bírálta a francia ipari miniszter

A francia ipari miniszter, Patrick Devedjian szerint a zeneipar fogalomzavarban van a zenei kalózkodás kiváltó okait, illetve ennek a forgalomra, az eladásokra és a bevételekre vonatkozó kihatásait illetően.


Patrick Devedjian
Először bírálta egy vezető európai politikus a zenei ipart. Mint ismeretes, korábban a zenei ipar több képviselője, kiadók, producerek is úgy nyilatkoztak, miszerint az illegális zenei letöltések miatt kénytelen az ipar ekkora bevételkieséseket elkönyvelni. Nos, Patrick Devedjian szerint minderről szó sincs.

"Az eladásra kínált lemezek egyszerűen túl drágák, ráadásul több zeneszámot csakis és kizárólag az interneten lehet beszerezni. Ami azonban még ennél is rosszabb, hogy a zeneipar hatalma néhány nagy multinacionális konszern kezében összpontosul. Így persze nem is várható, hogy nagy verseny keletkezik a különböző kiadók és előadók között" - nyilatkozta a Le Parisien nevű francia lapnak a miniszter.

A francia kormány tagja nincs egyedül azzal a véleményével sem, miszerint nem csak a CD-k árai, de az egyre gyakrabban, egyre több műnél alkalmazott másolásvédelmek is jelentősen kihatnak a forgalomra. A különböző, az embereknek sok problémát és bosszúságot okozó másolásvédelmek miatt ugyanis sokszor a felhasználók le sem tudják lejátszani az audio-lemezeket.

Patrick Devedjian kifakadt amiatt is, mert úgy véli: "A DVD egész egyszerűen felfalja a CD-t". A politikus szerint a zenei ipar jobban tenné, ha új technikákat fejlesztene ki, illetve támogatná ezek létrehozását, valamint, hogy ha felismerné végre a legális, fizetős online zenei letöltésekben rejlő lehetőségeket. Véleménye szerint ugyanakkor rossz irány a mostanában annyira divatos sztárcsinálás is, valamint az is, hogy a piacot nagyobbrészt birtokló konszernek fokozatosan szűkítik a zenei palettájukat. A miniszter az utóbbi megállapításával arra a folyamatra utalt, hogy egyre több kiadó már csak a sztárokat tartja meg, a kevésbé sikeres előadókat pedig nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #13
    Mondjuk szép dolog, hogy ezt mondja, de egy politikusnál sosem lehet tudni, hogy nem csak azért mondja, hogy "bevágódjon" a szavazók (egy része) között, közben semmi érdemleges hatása a dolognak nincs, mert a hatóságok elintézik egy vállrándítással, stb. De azért remélem, mégiscsak lesz egy kis hatása, legalábbis hosszabb távon.
  • [HUN]PAStheLoD #12
    hát nem egy 80+ éves vén fasz aki csak duplára állított vastüdővel képes elmondani a "korszakalkotó" hülyeségeit ...
  • [HUN]PAStheLoD #11
    mer már rendeztek egy világháborút .. ez bennük elég erős társadalmi féket hozott létre .. ami mostanában kezd elszabadulni .. és a német fiatalok "veszélyesek" .. nagyon :|
  • Piscator #10
    jó poltitikus!
    Ha demokrácia van, rá szavazok :), vagy hamarosan leváltják...
    Igaza van!
  • Béla bácsi #9
    A németeknek miért kéne örökre kussolniuk?
  • galocza #8
    hát igen.
    a németeknek már örökre kussolniuk kell, az angolok s*gget nyalnak, csak a franciák ugathatnak már be 8(.
    azért én még nem kezdem el őket szeretni, várok vele egy kicsit (halálos ágyig kb 8).
  • Vernoon #7
    Egyre jobban tetszenek ezek a franciak. Lehet, hogy Canadaban is a franciak szoltak be a RIAA-nak az mp3 letoltesekkel kapcsolatban?

    Patrick, Respect.
    (hah, van smajli)
  • [HUN]PAStheLoD #6
    SOSE gondoltam hogy valaha egy franciának fogom mondani , de "kösz!" .. ő csak elkezdte .. pár milliárdnyian folytatják
  • Tetsuo #5
    Jah. Remélem sokan hallják a hangját!
    Patrick, fasza csávó vagy!
  • gz8 #4
    Nagyon remélem, hogy nem marad egyedül a véleményével (már azok között, akik merik - és tudják - hallatni a hangjukat)!