Berta Sándor

Újabb DVD-másolót kaptak el Ausztriában

A diák Felső-Ausztria tartomány Perg kerületéből származik és a Disney Pictures, valamint az Universal filmstúdió több száz művét töltötte le az internetről, majd ezeket kiírta DVD-lemezekre.

Lebukott egy illegálisan másolt filmeket eladásra kínáló 17 éves felső-ausztriai fiatalember, aki az általa készített korongokat különböző internetes aukciós oldalakon kínálta eladásra. A rendőrség hivatalosan nem kívánta kommentálni az esetet, ám egy, a neve elhallgatását kérő nyomozó elárult néhány részletet az ügy kapcsán. A fiú ellen a szerzői jogi törvények megsértése miatt emelnek majd vádat, és az is nyilvánosságra került, hogy a nyomozók kedden házkutatást tartottak a fiú, illetve a szülei lakásában és lefoglaltak 200 DVD-lemezt.

Az osztrák filmipar által 2003 májusában alapított Film- és Videó-kalózkodás Elleni Egyesülethez (VAP) naponta több bejelentés is érkezik az állampolgároktól hasonló esetekről. Néhány ügyben hamarosan megindítják a büntetőeljárást is az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben. Azt azonban a jogvédő szakemberek is fontosnak tartották megjegyezni, hogy az adatok letöltése az internetről, amennyiben azokat a felhasználók saját céljaikra használják fel és nem adják tovább más személyeknek, teljesen törvényes cselekedet. Aki azonban ezeket az anyagokat ingyen vagy pénzért továbbadja vagy például eladásra, letöltésre kínálja másoknak, az már bűncselekményt követ el.

A Disney Pictures és a Universal azért figyelt fel hirdetéseire, mert mindössze néhány euróért kínálta az általa másolt filmeket. Ám azok sem lehetnek nyugodtak, akik fájlcserélő programokat használnak, ugyanis az osztrák zeneipar hamarosan már ellenük is fel akar lépni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #9
    A kiscsávónak biztos kevés volt a zsebpénze és így akart egy kis többlet bevételhez jutni.:-)) Valszeg érettebb fejjel majd másképp csinálja.
  • Skyline #8
    Amúgymeg az aki apróhírdetések között hírdeti hogy műsoros dvdket másol pénzért az magára vessen amatőr fax...:)
  • cSuwwi #7
    "A diák Felső-Ausztria tartomány Perg kerületéből származik és a Disney Pictures, valamint az Universal filmstúdió több száz művét töltötte le az internetről, majd ezeket kiírta DVD-lemezekre. "

    Mi ezen olyan különleges? Ha eléggé elterjedt lenne a DVD író kishazánkban is, itt is szinte mindenki ezt csinálná...

    Az hogy a neter kínálja őket eladásra, na az a balfaszság. Ne is csodálkozzon a gyerek, ha ennyi esze van...
  • HuAn82 #6
    "Az osztrák filmipar által 2003 májusában alapított Film- és Videó-kalózkodás Elleni Egyesülethez (VAP) naponta több bejelentés is érkezik az állampolgároktól hasonló esetekről."

    Bazz, hogy milyen ge*i, spicli emberek élnek ezen a sz@rgolyón.
  • asdasdasd #5
    Az indexes oldal aljan egy videomagnot reklamoznak :)
  • Sliders #4
    ááhh bazze ebből nem lesz semmi. Mert a Sony meg a többi nagy vállalat is köhögni fog, mert hát ugye ők jelentős bevételtől esnének el ha nem lenne pl DVD recorder vagy video, vagy kazzettás cumó, vagy cd iró, dvd iró, na és mi van a számítógéppel akkor azt is kivonják a forgalomból... ez baromság. Szóval azért ezellen ezeknek a gyártóknak lesz szavuk, mert hát uyge a dvd rekorderek még csak most fognak berobbanni a piacra és az nekik milliós bevétel kiesés lenne ha emiatt a törvény miatt nem gyárthatnának.
    Nehogy véletlen a nyápic szarfazekak elessenek néhány millió dollártól. Tetves köcsögök
  • DooDoo #1
    ez se semmi: http://index.hu/tech/jog/torv040618/