A számítógépes háborús játékok egyre reálisabbak lesznek mint látványban, mind játékmenetben, de még egyik sem tudta megközelíteni az olyan filmek, mint a Ryan közlegény megmentése vagy a Black Hawk Down nyújtotta élményt. Vajon mi hiányzik és mit hoz a jövő ezen a téren?

A first person shooter stílus nem sokkal az Öböl-háború után született meg, amikor megjelent a Wolfenstein 3D. Nevével ellentétben ez a játék nem igazán volt 3D, de ha az ember nagyon akarta, akkor el tudta hinni hogy az. Mivel a hidegháború ekkor már gyakorlatilag véget ért, az amerikai játékfejlesztők jobb híján a nácikat állították be ellenségként a játékba. Az ezt követő FPS-ek sorozatában (Doom, Duke Nukem, Quake, Unreal) a domináns szerepet különböző szörnyek gyilkolászása töltötte be, és ez jó is volt a játékosoknak egészen 1998-ig, amikor is megjelent a Half-Life. Bár ez a játék is felvonultatott jó néhány szörnyet az ellenségek táborában, azonban főleg a játék elején viszonylag élethű fegyverekkel és viselkedéssel a kommandósok voltak legfőbb ellenségeink.


Rainbow Six: Raven Shield
A szörnyek irtását megelégelő, valósághű helyzetekre éhező lelkes játékosok egy csoportja ekkor megalkotta azt a Half-Life modot, amelynek Counter-Strike lett a címe, és amely azóta is a legnépszerubb multiplayer FPS. A híressé vált moddal nagyjából egy időben jelent meg a szintén népszerű Rainbow Six, illetve a SWAT sorozat is a korábbi izometrikus nézetről ekkor váltott FPS stílusra, így elindult az egy- vagy többjátékos módot (esetleg mindkettőt) támogató csapat alapú FPS-ek áradata.

A programozók kitalálta háborús világ a valódi csatamezők horrorszerű élményeitől még nagyon messze van. A virtuális és a valódi hadviselés közötti legnagyobb különbség manapság már nem a technikai lehetőségekben van, hiszen a Postal 2 vérengzése, vagy az Unreal grafikai szintje több mint elegendő vizuális sokk okozására. De a való élet leszakadt testrészei okozta hányinger nem is összehasonlítható egy hiperrealista számítógépjáték steril környezetével, és ugyan a játékfejlesztők próbálkoznak, de az esti hiradókban látható balesetekhez hasonló érzést még egy játék sem tudott okozni.


Battlefield 1942
Az erőszak mérésére, visszaszorítására szolgáló korhatárt jelölő mérce, az ESRB pontszám akármilyen magas volta ellenére a háborús szimulációk higiéniájának köze nincs a realizmushoz. A halál szinte mindig tiszta, a fájdalmas sebesülés nagyon ritka. A képernyőn két állapot van, az emberek teljesen egészségesek vagy hirtelen meghalnak. A vietnámi veteránok mennyiségéből, vagy az iraki háború veszteséglistájából is egyértelmű, hogy sokkal több sebesült van mint halott. Pedig a mai játékok fő céljának szerint sokkal inkább az emberek érzelmeinek felébresztése, valamilyen hatás kiváltásának kellene lennie, ami sokkal könnyebben elérhető magukat vonszoló túlélő bajtársak látványával, mint hullahegyekkel.

A háborúkban társainkkal már haláluk előtt is kapcsolatba kerülünk, de a taktikai csapatjátékokban kollegáinkkal meglévő kapcsolat egyenlőre szegényes. Habár próbálkoznak szerepjátékszerű elemekkel, formációkkal, de sokkal több játékban idegesítő, hátráltató a kapcsolat, mint ahányban segítik egyszemélyes Rambó tevékenységünket. Ezért ha nem a küldetés egyik célja életben tartásuk, általában nem is bánjuk elvesztésüket, ami igazi harchelyzetben nyilvánvalóan elképzelhetetlen. A realizmus problémájának másik fontos tényezője az idő. Még az igazi szimulációra törekvő, hosszú játékok esetében is tömörítve van az akció. Általában kevés a megfigyelési, körbejárási lehetőség, és a csatamező lassú megközelítése még a veteránok számára is unalmas lenne. Nem szabad kihagyni azt sem, hogy ugyan a legextrémebb hálózati játékok közben igazán beleélhetjük magunkat a szerepünkbe kikapcsolva a minket körülvevő világot, de még ekkor, a legkeményebb akciók közepette is bármikor fellélegezhetünk egy gombnyomással.

A mesterséges világ a szem-kéz koordináción alapul, és még a legjobb szimulációknál is sikerünk főképp reflexeinktől és egerünktől függ. De a háborúkban nemcsak gyorsujjú mesterlövészek vannak, hanem a siker megkövetel rugalmasságot, gyakorlati ismereteket és az ellenfél taktikájának, tudásának, fegyvereinek ismeretét is.


Partraszállás a Medal of Honor: Allied Assault-ban
Gyakran elfelejthetjük a számítógép előtt ülve, hogy egy háborús játékban sokkal nagyobb léptékben látunk bele az akcióba, mint amit egy katona valaha is érzékel. A képernyőn megjelenő átláthatóság köszönőviszonyban sincs a valósággal, és valljuk be, elképzelni sem tudnánk egy harci szimulációt térképek, halotti statisztikák és a rendelkezésre álló lőszer mennyiségének kiirása nélkül. Még a leginkább taktikára épülő játék is biztosítja ezeket az információkat, de a harcmezőn lévő egyszerű gyalogos katona - még napjaink fejlett kommunikációs rendszerei ellenére sem - nem tudja ezeket a stratégiai adatokat.

A számítógép felnagyítja a nagy területen szétszórodott egységek közötti koordinációt is, és habár az életben nagyon gyakran előfordul hogy a csapatok nem tudják hol vannak/mit tegyenek, addig a gép előtt ülve ez ritka mint a fehér holló. Az ellenség "mesterséges intelligenciája" (ami sok esetben egyszerű, ha odamegy, menj oda tipusú scriptelés) nem tud válaszolni a körülmények változásaira, és soha nem fordul elő a valóságban megszokott helyzet: hiába intelligensek a csapattársak, ha nincsenek a megfelelő információk birtokában nem tudnak cselekedni.


Darabolás a Postal 2-ben - steril és higiénikus
A hagyományos frontvonalon alapuló szervezett mozgással ellentétben a modern hadviselés konfliktusaiban minden sokkal homályosabb, nem olyan egyértelműek, tiszták a célok mint a gépnél. Sokszor még az egy oldalon állók sem tudják miért harcolnak, minek az elérése jelenti a sikert, csupán teljesítik a parancsokat, nem pedig célok elérésére törekszenek. A háborús játékokban szinte soha nem kell a terveket tökéletesen átirni, de a valóságban a kemény akciókban csak a legegyszerűbb tervek és taktikák eredményesek, és sokszor az egyszerű túlélési ösztön mozgatja a katonákat.

Továbbra is hiányzik a terep nehézségei és az időjárás okozta hatások korrekt, nem csupán grafikában megjelenő ábrázolása, és egy vihar esetén nem elegendő a látótávolság csökkentése. A számítógépes játékosoknak nem kell számolniuk a fizikai nehézségek hátrányaival, ami lassabb mozgáson és gyengébb célzáson kívűl fáradtság okozta levertséget és demoralizációt is jelent. Persze mindegy, hogy az ember jó kondicióban van vagy nem, a legnehezebb dolgok egyike a barát megkülönböztetése az ellenségektől. A számítógépes játékokban ritkán okoz problémát a civilek és a katonák szétválasztása, de Vietnám, Szomália, Afganisztán, vagy a nemrég lezajlott iraki konfliktusban ez volt a legnagyobb problémák egyike. Továbbmenve, a virtuális világban semmilyen következménye nincs egy civil, vagy akár szövetséges katona lelövésének. Napjaink legnagyobb háborús gondjainak egyike a saját erő okozta károk minimalizálása, mely akár a teljes küldetést is veszélybe sodorhatja.


America's Army
Még a katonaság által a tréningeken használt programok - melyek jóval technikaibb szemléletűek a szokványos szorakoztató játékoknál - sem foglalkoznak az érzelmi háttérrel. Az America's Army című csapat alapú taktikai FPS hamar népszerűvé vált a multiplayer játékok rajongói között, részben annak köszönhetoen, hogy a játék teljesen ingyen letölthető, másrészt azért mert grafika és játékmenet terén is az élvonalban van. A játékot az amerikai hadsereg fejlesztette, és tette elérhetővé azzal a céllal hogy újoncokat toborozzanak, ami ugyan az erőszak terjesztése szempontjából vitatható dolog, de gazdaságilag mindenképpen indokolt: elhanyagolható költségekkel bír a hagyományos plakátok, szórólapok és reklámfilmek terjesztése mellett, így mindenképp megérhette a hadseregnek a befektetést.

A csapat alapú taktikai FPS-ek ezzel szemben hasznos dolgokra mindenképp tanítanak, már amennyiben az ember katonai karriert tervezett be magának. Aki sokat játszott már ilyen játékokkal egy idő múlva már automatikusan tudja, hogy például paintball közben milyen helyeken lehet jó fedezéket találni, milyen jelekre kell figyelni, és mely pontokat kell megfigyelni annak érdekében, hogy a közeledő ellenséget minél hamarabb észrevegye. Így már a katonasághoz történő jelentkezés elott olyan hasznos tapasztalatokkal rendelkezhet, amilyenekkel húsz évvel ezelőtt az újoncoknak nemigen volt. Persze ez csak az Egyesült Államokra igaz, a magyar toborzás közel sincs ilyen minőségi szinten: a hadkiegeszites.hu oldalhoz hasonlatos weblapot utoljára talán 5-6 éve láttam a magyar weben. Innen továbbkattintva olyan dolgokat tudhatunk meg, minthogy a magyar honvédségben hiánycikk a "kezelő", vagy a "szerelő", de hogy mit kell kezelni vagy szerelni azt jótékony homály fedi.


Counter-Strike: Condition Zero
A számítógépes játékok előtt még hosszú idő áll, hogy akár csak megközelítsék Bruce Willis legfrissebb dzsungelfilmje, a Nap könnyei kiváltotta hatásokat. Ahhoz, hogy igazán résztvevőnek érezhessük magunkat nem csak grafikai és hanghatások kellenek, és más területeken csupán kicsit fejlődve is jóval nagyobb realizmust érhetnénk el. Persze remélhetőleg soha nem kell átélnünk egy igazi háború borzalmait, de a játékfejlesztők által "kihagyott" dolgok megmutatása nélkül sokan vágyhatnak annak izgalmaira. Szóval, a Medal of Honor vagy a Soldier of Fortune tipusú szimulációk betöltése közben ne felejtsük el, hogy a valóságtól nagyon messze állnak, ne hasonlítsuk össze a partraszállásnál meghalt katonák teljesítményét az általunk a virtuális képernyőn véghezvitt dolgokkal, mert csak vicc számba megy a dolog.