Spencer

Idén nem fog emelkedni az írható DVD-lemezek ára

A különböző asztali DVD-rekorderek és számítógépekbe szerelhető DVD-író meghajtók mostanság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, vagyis az írható DVD-lemezek gyártásával foglalkozó cégek lényegében megtehetnék, hogy egyre nagyobb számban fogyó termékeik árát megemelik, azonban ezt szerencsére mégsem teszik meg, legalább is ebben az esztendőben semmiképp.

A három legnagyobb, optikai adattároló eszközök gyártásával foglalkozó tajvani vállalat, a CMC Magnetics, a Ritek és a Prodisc munkatársai a napokban arról számoltak be, hogy DVD termékeik meglehetősen kelendőek, melynek köszönhetően a DVD-lemezek előállításáért felelős gyártósorok kapacitása lényegében teljesen ki van használva. Az említett gyártók maximálisan négyszeres sebességgel írható DVD-diszkjei jelen pillanatban átlagosan 1,20-1,50 dollárba kerülnek, és ezen árak az idén várhatóan már nem fognak jelentős mértékben módosulni.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban minden korábbinál nagyobb érdeklődés mutatkozott a különböző DVD-lemezek iránt, ami persze korántsem meglepő, hiszen az asztali DVD-rekorderek és DVD-író meghajtók ára mostanra csökkent olyan szintre, hogy ezen eszközök már az átlagos földi halandók számára is elérhetővé váltak. Elemzők szerint a DVD-technológiák idei térnyerésének ezzel még korántsincs vége, ugyanis a legtöbb gyártó még számos DVD újdonságot tartogat a tarsolyában az idei évre. Ezen újdonságok egyre nagyobb arányban kompatibilisek immár mindkét nagy DVD szabvánnyal, a DVD-R/-RW-vel, illetve a DVD+R/+RW-vel is, tudásuk minden korábbinál nagyobb, ezzel szemben áruk egyre alacsonyabb.

A CMC Magnetics és a Ritek vezetői azt nyilatkozták, hogy elégedettek a DVD-lemezek gyártásából származó nyereségeikkel, ennek következtében pedig nem emelik meg áraikat. Az áremeléstől egyébként már csak azért is tartózkodnak a gyártók, mert félnek attól, hogy ennek következtében esetleg lelassulna a mostanság amúgy roppant dinamikusan növekvő piac. A harmadik nagy tajvani gyártó, a Prodisc vezetői az üggyel kapcsolatban csak annyit mondtak, hogy a cég DVD árai a jövőben is a konkurencia áraival nagyjából egy szinten mozognak majd, tehát a Prodisc esetében sem számíthatunk áremelésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #2
    Bakker, én már egy éve ideírtam valahová, hogy építsenek több gyárat, mert ebből baj lesz! Ezek nem olvassák a supergamezt???