Franczy

Windows XP: magas ár és nagyszabású reklámkampány

Pénteken a Microsoft hivatalosan is bejelentette a Windows XP operációs rendszer árazását, bár sokaknak már nem jelentettek új információt a most közölt árak, ugyanis csütörtökön az Amazon.com immár második alkalommal is nyilvánosságra hozta a cég új operációs rendszerének árait. Lényeg a lényeg, vagyis, hogy a felhasználóknak a Windows XP-ért valamivel többet kell majd kifizetniük, mint amennyit a szoftveróriás korábbi operációs rendszereiért fizettek. A különböző kiszerelésben kapható Windows XP-k végfelhasználói ára átlagosan tíz százalékkal emelkedett a korábbi Microsoft OS-ek árához képest.

A Windows XP-ből október 25-én két egymástól eltérő változat lát majd napvilágot, bár nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy aki új számítógépet vásárol, már akár szeptember végén is hozzájuthat az új operációs rendszerhez. A Windows XP Home Edition upgrade változatának Microsoft által előírt ára 99 dollár lesz, ami 10 dollárral több, mint a Windows Millenium hasonló változatának az ára. Aki a Windows XP Home Edition teljes változatára vágyik, annak 199 dollárt kell majd kifizetnie a szoftverért, vagyis 20 dollárral többet, mint a Windows Me-ért.


A Windows XP Professional Edition upgrade változata 199 dollárba, teljes verziója pedig 299 dollárba kerül majd, ami a Windows 2000 árához képest mindkét esetben 20 dolláros növekedést jelent. A két szoftvergeneráció közötti árkülönbség azonban tovább nő, ha figyelembe vesszük, hogy a Windows 2000 Professional hamarosan már 120 dolláros áron is hozzáférhető lesz. Az Amazon.com egyébként már csütörtökön megkezdte a Windows XP-re vonatkozó előrendelések felvételét, azonban néhány órán belül valamilyen okból kifolyólag ezt beszüntették.

Ahogy az egyébként várható volt, a Microsoft pénteken leszállította a nagyobb számítógépgyártó cégek számára a Windows XP végleges kódját, így ezeknek a cégeknek kerek egy hónapjuk van arra, hogy rendszereiken megfelelő módon üzembe helyezzék és le is teszteljék a Microsoft újgenerációs operációs rendszerét. Az első, Windows XP-vel ellátott személyi számítógépek egyébként hivatalosan szeptember 24-én látnak majd napvilágot, és ezzel párhuzamosan megindul a rendkívül agresszív Windows XP reklámkampány, melynek összköltsége eléri, sőt meg is haladhatja az 1 milliárd dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csacsis #38
    Én nem vagyok Billipárti, de gondoljatok csak bele, hol tartanánk ma, ha nincs a dos 1.0?
    (Csak nehogy azt írjátok:Hát nem itt az biztos!)
  • Mike #37
    szivem szerint szetlonem a kepet egy geppisztollyal
  • KBB #35
    Szerintem egy Corel linux van rajta. Gondoljátok, hogy olyan hülye, hogy a saját számítógépjén windows-t futtat? Ja és hogy miért corel? Hár mert azt még a hülye (Bill) is tudja kezelni.
    :)

    by kbb
  • Frank #33
    Korkerdes: Mi van a CD-n aminek Bill igy orul?
  • KaanGr #26
    ez kép a legjobb eddig. Mindig kirakom háttérnek az aktuális ms örültet, most Ő van soron, és evvel jól kezdödik a napom :)
  • Csacsis #25
    O.K.!

    S A V E

    Working in progress. Please wait... 99%
    Fatal error!

    Sajna! Pedig megpróbáltam.
  • KBB #16
    BSA: Pontosan. Nem megy be hozzád, cégekkel szemétkedik, de azokkal is csak szivatásképen. Ismerek pár embert, és mondták, hogy kaptak a BSA-tól levelet, hogy mikor tudnának elmenni hozzájuk egy felülvizsgálatra. Szépen időpontot kértek, nem fenyegetőztek, a cég meg iszonyatos gyorsasággal szoftvereket vett, iszonyatos pénzekért, és a BSA-nak adott egy pár időpontot. Aztán az időpont már vagy egy éve lejárt, és a BSA-nak se híre, se hanva. Szóval még a cégekkel is csak blöfför olykor. Hozzád meg pláne nem megy be, csak ha HC cd-t írsz, és hirdeted még a helyi hírmondóban is ( :-) ), de akkor is vannak kibóvók, ha nem találnak írót nálad és azt mondod, hogy XY helyen szerezted, akkor nem "bántanak", szóval, ha nem találnak bizonyítékot arra, hogy másolsz is, akkor nem kell fosni, nagyon.
    Egyébiránt meg, ha CSAK a BSA-jön, akkor csapt a lábukra az ajtót, tüntess el minden illegálisat, amíg nem hoznak egy rendőrt is. :)

    by kbb
  • CAD #14
    BSA: BSA-t annyi "emberjogi" ceg pereli, hogy sztem orulhet a fenmarad. Egybknt meg rendorseg vagy bsa sem fog benyitni az elso hazba... mert honnan tudhatna hogy mi van, hazkutatas meg csa kakor van ha alaps gyanu van ellened, pl.: cd iras stb. ha nem irsz cd-t, es akitol irarsz sem irta fel a cimed, az aztal sarkara, akkor nemhinnem hogy bekopoktat barki is...
  • ixyon #10
    igen, csak azzal.
    az XP meg még ha jó is lesz, a microsoft mit csinál, az szerintem akoris undorító. amit a linux ellenkapmánnyal csináltak... az 1 nagyon mocsok dolog volt. de a szerferek piacán nemsokáig lesz jelen már...
  • Sub #9
    jaja jól mondod csak házkutatási parancsal mehet be magánszemélyekhez