JohnnyCage

A Microsoft partnerei támogatják az XP-t

A szoftveróriás ellen irányuló támadások ellenére az elmúlt héten a társaság több, mint 20 OEM partnere jelentette be, hogy támogatni fogja a Windows XP operációs rendszer új szolgáltatásait és funkcióit.

A redmondi (Washington) központú Microsoft vezetői a napokban megerősítették, hogy a Windows XP operációs rendszer a korábbi terveknek megfelelően meg fog jelenni október 25-én. Chris Jones, a Microsoft Windows részlegének elnökhelyettese leszögezte, hogy az operációs rendszerből semmilyen olyan funkció nem lesz eltávolítva, amelyet a társaság korábban beépített az XP-be. Mint Jones elmondta, egy ilyen lépés a társaság ellen irányuló perek miatt sem fog bekövetkezni.

A Windows XP a Microsoft végleges döntése szerint fog USB 2.0 támogatást tartalmazni, de az az október 25-én megjelenő első változatban még nem lesz elérhető, csak egy későbbi újabb kiadásban. Jones hozzátette, hogy a Windows XP számos olyan, új funkciót fog tartalmazni, amely a digitális fotózást, illetve az azzal kapcsolatos feladatok elvégzését könnyíti meg. Ilyen funkciók lesznek többek között a scanner és a camera wizard, a Sony Memory Stick és CD-RW támogatás, a továbbfejlesztett képtömörítés, a fotók webes publikálásának lehetősége, valamint számos új nézet a "My Pictures" könyvtárban.

A Windows XP Jones szerint csak alapvető képszerkesztő funkciókkal fog rendelkezni. A bonyolultabb műveletekhez a felhasználóknak szükségük lesz a Microsoft Picture IT! szoftvercsomagra, vagy olyan külső cégek képszerkesztőire, mint a The Learning Company, a Shutterfly, az ArcSoft, vagy a Ulead Systems. A The Learning Company, amely jelen volt a Microsoft sajtókonferenciáján, bejelentette, hogy támogatja az új funkciókat, amelyek az elmúlt héten váltak elérhetővé az XP új tesztváltozatában. A Ulead Systems a cég vezetőinek elmondása szerint az új funkciókat támogató szoftverekkel megvárja az XP októberi megjelenését.

Charamine Graving, a Microsoft egyik termékmenedzsere megjegyezte, hogy a Windows XP home és professional változatai a digitális képfeldolgozás és szkennelés szempontjából azonos funkciókkal lesznek ellátva. A főbb különbségek leginkább a hálózati adminisztrációval kapcsolatos funkciókban lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dikkma #7
    P4 1.5 Ghz elég mai gép? Mert azon ugyanez van.
  • KaanGr #6
    már majdnem megijedtem. Múlt héten nem volt XP hír, de most behozzák a fijúg a késést :)
  • Laalee #4
    nade kinek kell a csicsa... nekem egy jo és mindenhol hasznalhato oprendszer kell, nem mézeskalács...
  • Dikkma #2
    Eddig azt hittem, lesz XP-m, de

    asszem mégsem.