Franczy

Steve Ballmer: Windows XP pénteken; mi az, hogy monopólium?

Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója a brazíliai Sao Pauloban azt nyilatkozta, hogy a Windows XP operációs rendszer megjelenésével kapcsolatban eddig semmilyen probléma nem merült fel, és ha minden jól megy, akkor a szoftver már most pénteken elkészül, és meg is kezdődik a sorozatgyártása. Ballmer tehát minden tekintetben rendkívül optimista, hiszen szót sem ejtett arról, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban milyen komoly viharok dúltak a Windows XP-vel kapcsolatban, és hogy bizonyos körök meg akarták akadályozni a szoftver piacra kerülését.

"Most már csak az a feladatunk, hogy minél hamarabb befejezzük a Windows XP fejlesztési munkálatait. Egy kis szerencsével akár már most pénteken is sor kerülhet majd erre" - nyilatkozta Ballmer egy technológiai konferencián tartott összejövetelen Sao Pauloban.


A Windows XP mihamarabbi elkészültének a számítógépek gyártásával foglalkozó cégek örülnének a leginkább, hiszen elmondásuk szerint nagyjából egy hónapnyi idő szükségeltetik ahhoz, hogy számítógépeiken leteszteljenek és megfelelően üzembe helyezzenek egy újgenerációs operációs rendszert. Az első, Windows XP-vel ellátott személyi számítógépek egyébként várhatóan szeptember folyamán, vagyis egy hónappal a szoftver hivatalos megjelenését megelőzően kerülnek majd forgalomba. A Microsoft a számítógépek gyártásával foglalkozó nagyobb cégeket az elmúlt hét folyamán hivatalos formában is értesítette arról, hogy a Windows XP végleges kódját valószínűleg augusztus 22. körül kapják majd meg, vagyis az esetleges pénteki megjelenési dátum ehhez képest csak kétnapos késést jelentene.

"Fogalmam sincs arról, hogy mit jelent a monopólium szó, talán majd egyszer valaki elmagyarázza nekem. A Microsoftnak egyértelműen az a feladata, hogy folyamatosan olyan termékekkel lássa el a felhasználókat, amilyen termékekre a legnagyobb igény mutatkozik. Mi nem csak azt szeretnénk elérni, hogy a felhasználók 10 százaléka igényelje a mi termékeinket, hanem azt, hogy minden egyes számítógépes felhasználó a mi szoftvereinket használja" - nyilatkozta Ballmer, majd hozzátette, hogy már nagyon várja, hogy a Microsoft peres ügyeit újratárgyalja a bíróság, és hogy az egész ügynek mihamarabb legyen vége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #31
    Hat, figy ahogy _en_ mondta, azert nem mindegy mivel hasznaljuk, regen nekem is volt szar CD-rom meghajtom, es az bizony befagyaztotta win2k-t, de az ugyan ugy volt win98al is (igaz mas gepben, mas cd meghajtoval)... az nem software, hanem hardware hiba imho.
  • CAD #25
    Az MS nem a szokasos monopolium, ugyanis nem felvasarlasbol lett monopolium, hanem a kezdeti IBM-s lokes utan magatol... bizony, bizony, ez nem a Standard Oil.

    Anastacia99: egyetertek, XP-t meg nem probaltam, de 2000-t az RC-k ota hasznalom, nekem az NT4 és a Win98 utan, feludules volt, hogy a rendszer fel evig is rohogve kibirja, es nem is ismeri - szinte - a fagyast... MS fejlodik, de komolyan! ;> (XP-t nem probaltam, de most hogy kijon azt is kiprobalom, egybknt sztem MS picit tulgyorsa vette a figuart, mi Win3.x, 95-98 között legalabb 2-3 el telt el, addig itt mar masfel-ket evente jonnek ki uj oprendszerek... ez nekem nem tetszik, hasonloan a Graf meg ujabbnal ujabb proc+alaplapoknal sem... ez tul gyors!).
  • Laalee #12
    te se magyaroszagon elsz :)
  • Frenk #8
    Magát a vindózt fikázni inkább divat, mint értelmes dolog...Olyan "kétkezi" munkások készítik, mint mi magunk...Viszont ezeket az agyhalott cégvezéreket már igenis nagyon szeretem fikázni =)))
  • IgOr #3
    Nemtom mer de errol a faszirol valahogy mindig a Torgyan Joco jut eszembe:)
  • Frenk #2
    Láttátok róla azt a videót, amikor kirohan a színpadra és pár percig csak ugrál meg kurjongat? Aztán alig bír beszélni az oxigénhiánytól? Beszarás...elgondolkodtam, hogy a hasonszőrű amiknak vmi nincs rendben a fejükben...