Franczy

Az amerikai kormányzat nem gátolja meg a Windows XP megjelenését

Különböző, az amerikai kormányzathoz közelálló források szerint az állami és szövetségi trösztellenes jogászok a jövőben mégsem kérik majd fel a bíróságot, hogy az törvényes úton próbálja meg megakadályozni a Microsoft újgenerációs operációs rendszerének, a Windows XP-nek az eredeti tervek szerint történő forgalomba hozatalát. A kormányzati források az antitröszt jogászok visszalépését azzal indokolják, hogy azok félnek attól, hogy a szoftver piacra dobásának késleltetése esetleg bizonyos negatív következményekkel járna, ám ezen negatív következmények mibenlétét eddig senki sem kívánta pontosabban részletezni.

Ezek szerint tehát a Microsoft peres ügyeit illetően a kormányzat stratégiája némileg megváltozott, ám az továbbra sem kérdéses, hogy a Microsofttal pereskedő amerikai Igazságügyi Minisztérium és a tizennyolc amerikai állam fenntartja azon korábbi vádjait, miszerint a Microsoft évek óta folyamatosan olyan viselkedést tanúsít, mely sérti a szabad piaci versenyt előíró törvényeket, vagyis a Microsoft szeretné megerősíteni az operációs rendszerek piacán megszerzett monopolhelyzetét.

Szóval az amerikai kormányzat továbbra is nagyon kritikus szemmel tekint a Microsoft új operációs rendszerére, a Windows XP-re, azonban nem követi el azt a hibát, hogy esetleg fejjel rohanjon a falnak, ugyanis a Windows XP megjelenésének késleltetését, vagy betiltását követő perekből elképzelhető, hogy a Microsoft kerülne ki győztesen. A kormányzat tehát megpróbálja megkeresni azt a törvényes utat, melynek segítségével minél hamarabb úgymond megbüntetheti a Microsoftot. A Windows XP legkomolyabb ellenlábasai közé tartozik az AOL Time Warner és az Eastman Kodak, mely cégek azt kritizálják, hogy a Microsoft számos, az operációs rendszerek esetében eddig szokatlan új funkcióval látta el a Windows XP-t, és ezen lépés azt igazolja, hogy a Microsoft meg szeretné erősíteni monopolhelyzetét.

A Microsoft a Windows XP-t egyébként még augusztus folyamán leszállítja majd a számítógépek gyártásával foglalkozó cégekhez, majd ezt követően október 25-től kezdve már a világ bármely részén megvásárolható lesz a cég legújabb operációs rendszere. Néhány számítógépgyártó cég, mint amilyen például a Compaq Computer már akár szeptember folyamán megkezdheti majd a Windows XP-vel ellátott számítógépek forgalomba hozatalát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!