SG.hu

Szakértők arra figyelmeztetik a szülőket, hogy kerüljék az okos játékokat

Ahogy közeleg a karácsonyi szezon, egyre nagyobb aggodalmat kelt az emberek ajándéklistáin szereplő egyik kategória: a mesterséges intelligenciával működő termékek. A szakértők az évi 16,7 milliárd dolláros globális okosjáték-piac ellen küzdenek, bírálva a megfigyelést és a szabályozás hiányát.

Fogyasztóvédelmi szervezetek szerint az MI-vel kiegészített játékok árthatnak a gyerekek biztonságának és fejlődésének. „Ha megnézzük, hogyan reklámozzák ezeket a játékokat, hogyan működnek, és azt a tényt, hogy gyakorlatilag nincs kutatás arról, hogy valóban hasznosak-e a gyerekek számára - és nincs szabályozás az MI-játékok terén -, akkor ez nagyon komoly intő jel” - mondta Rachel Franz, a Fairplay szervezet Young Children Thrive Offline programjának igazgatója, amely a nagy technológiai cégektől igyekszik megvédeni a gyermekeket.

A múlt héten ezek az aggodalmak brutális igazolást kaptak, amikor egy MI-vel felszerelt plüssmackó szexuális témákról kezdett beszélni. A FoloToy Kumma nevű játéka egy OpenAI-modellre épül, és fétisekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Kötözést és szerepjátékot javasolt a párkapcsolat „feldobására” - áll a Public Interest Research Group (Pirg) fogyasztóvédelmi szervezet jelentésében, amely a vizsgálatot készítette. „Nagyon kevés erőfeszítésbe került, hogy elkezdjen beszélni mindenféle szexuálisan érzékeny témáról, és olyan dolgokat mondjon, amelyeket a szülők valószínűleg nem szeretnének, hogy a gyerekeik halljanak” - mondta Teresa Murray, a Pirg fogyasztóvédelmi felügyeleti programjának igazgatója.

Az ilyen termékek a 2023-ban 16,7 milliárd dollárra értékelt globális okosjáték-piac részét képezik - derül ki az Allied Market Research adataiból. Az iparág különösen nagy Kínában, ahol több mint 1500 MI-játékokat gyártó cég működik, és ezek a vállalatok igyekeznek a nemzetközi piacokra is terjeszkedni - írta az MIT Technology Review. A sanghaji székhelyű FoloToyal együtt a kaliforniai Curio is OpenAI-val dolgozik: utóbbi a Grok nevű plüssfigurát gyártja - igen, Elon Musk chatbotjának nevét viseli -, amelyet Grimes zenész szinkronizál. Júniusban a Mattel, amely a Barbie és Hot Wheels márkákat birtokolja, szintén bejelentette partnerségét az OpenAI-val, hogy „támogassa az MI-alapú termékeket és élményeket”.


Grimesnek három gyereke van Elon Musktól

Már a Pirg „hátborzongató plüssmackós” jelentése előtt számos szülő, technológiai kutató és törvényhozó fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a chatbotok milyen hatással lehetnek a kiskorúak mentális egészségére. Murray szerint az MI-játékok különösen azért veszélyesek, mert míg korábbi okos játékok előre megírt, gyerekeknek szóló válaszokat adtak, addig egy bot „szabad folyású beszélgetést folytathat egy gyerekkel, és nincsenek határok, ahogy ezt tapasztaltuk is”.

Ez nemcsak szexuálisan explicit beszélgetésekhez vezethet, hanem ahhoz is, hogy a gyerekek egy bothoz kötődnek egy ember vagy képzeletbeli barát helyett, ami árthat a fejlődésüknek - mondta Jacqueline Woolley, a Texasi Egyetem (Austin) Gyermekkutató Központjának igazgatója. Egy gyerek például sokat tanulhat abból, ha összeveszik egy barátjával, majd megtanulják rendezni a konfliktust. Ez a botokkal kevésbé valószínű, mivel ők gyakran hízelgők és mindenben egyetértenek - mondta Woolley, aki tanácsadóként részt vett a Pirg vizsgálatában. „Aggódom a nem megfelelő érzelmi kötődés miatt” - mondta Woolley.

A cégek ezenkívül adatokat is gyűjtenek a gyerekektől az MI-játékokon keresztül, és nem voltak átláthatók azzal kapcsolatban, hogy mit kezdenek ezekkel az információkkal - mondta Franz a Fairplaytől. Ez azért is veszélyezteti a felhasználókat, mert ezeknél az adatoknál hiányos lehet a biztonság - mondta. Hackerek már átvették az irányítást MI-alapú eszközök felett. „Mivel ezek a játékok bizalmat keltenek, azt mondanám, hogy a gyerekek sokkal nagyobb eséllyel osztják meg velük a legmélyebb gondolataikat” - mondta Franz. „A megfigyelés szükségtelen és nem megfelelő.”

A Pirg azonban mindezek ellenére sem az MI-játékok betiltását sürgeti, mivel ezeknek lehet oktatási értékük is, például segíthetnek a gyerekeknek második nyelvet tanulni vagy megtanulni az országok fővárosait - mondta Murray. „Nincs semmi baj azzal, ha van valamilyen oktatóeszköz, de ez nem lehet ugyanaz az oktatóeszköz, amit azt mondja magáról, hogy ő a legjobb barátod, és bármit elmondhatsz neki” - mondta Murray. A szervezet azt szorgalmazza, hogy 13 év alatti gyerekek számára vezessenek be további szabályozásokat az ilyen játékokra, de egyelőre nem tettek konkrét javaslatokat.

Több független kutatásra is szükség van annak biztosítására, hogy ezek a termékek valóban biztonságosak a gyerekek számára, és amíg ez nem történik meg, a játékokat le kellene venni a polcokról - mondta Franz. „Szükségünk van rövid és hosszú távú, független kutatásokra arról, hogy milyen hatással van a gyerekekre az MI-játékokkal való interakció, beleértve a szociális-érzelmi és kognitív fejlődésüket is” - mondta Franz.

A Pirg jelentése után az OpenAI bejelentette, hogy felfüggeszti a FoloToy működését. A játékcég vezérigazgatója a CNN-nek azt mondta, hogy kivonták a plüsst a piacról, és „belső biztonsági auditot” végeznek. A múlt héten azonban újra bevezették a terméket, és a cég péntek reggeli közleményében azt írta, hogy „átfogó, vállalati szintű belső biztonsági auditot indítottunk; megerősítettük és fejlesztettük a tartalommoderálási és gyermekbiztonsági védelmeinket; valamint továbbfejlesztett biztonsági szabályokat és védelmeket vezettünk be felhőalapú rendszerünkön keresztül”.

„Ahogy világszerte nő az MI-játékok biztonságával kapcsolatos figyelem, úgy hisszük, hogy az átláthatóság, a felelősségvállalás és a folyamatos fejlődés elengedhetetlen” - írták. „A FoloToy továbbra is elkötelezett amellett, hogy biztonságos, korosztálynak megfelelő MI-társakat készítsen gyerekeknek és családoknak szerte a világon.” A közlemény azonban nem erősítette meg, hogy konzultáltak-e független szakértőkkel, mielőtt visszatették volna a plüsst a piacra, pedig amikor levették a terméket, azt állították, hogy ezt meg fogják tenni.


RJ Cross, a Pirg fogyasztói adatvédelmi programjának igazgatója azt mondta, a FoloToy gyors fordulata „talán kissé túl gyorsnak tűnik egy átfogó biztonsági audithoz, de a lényeg az, hogy a legsürgetőbb problémákat kijavították-e”. Arra sürgette a céget, hogy engedjen hozzáférést külső szakértőknek, és hozzátette: ennek ellenére továbbra is kérdés, hogy bármilyen MI-„barát” jót tehet-e a gyerekeknek. „Nem tudjuk, hogy egy MI-társjáték milyen hatással lehet egy gyerek hosszú távú társas fejlődésére” - mondta. „Ez egy olyan kérdés, amelyre jelenleg egyetlen vállalati biztonsági audit sem tud választ adni.”

Az eset kapcsán 80 szervezet - köztük a Fairplay - közös figyelmeztetést adott ki, amelyben arra kérték a családokat, hogy idén ne vásároljanak MI-játékokat. „Az MI-játékokat biztonságosnak és a tanulást támogató eszközként reklámozzák a családok számára, még mielőtt független kutatások értékelték volna azok hatásait” - áll a közleményben. „Ezzel szemben az offline plüssmackók és hagyományos játékok bizonyítottan támogatják a gyerekek fejlődését, az MI-játékok kockázatai nélkül.” A Grok játékot gyártó Curio azt írta a Pirg jelentésének áttekintése után, hogy „aktívan együtt dolgozunk csapatunkkal a felmerült aggályok kezelésén, miközben folyamatosan felügyeljük a tartalmakat és az interakciókat annak érdekében, hogy biztonságos és élvezetes élményt nyújtsunk a gyerekeknek”.

A Mattel azt közölte, hogy OpenAI-val közös első termékei „a családokra és az idősebb vásárlókra összpontosítanak”, és hogy „az OpenAI API-k használata nem 13 év alattiak számára készült”. „Az MI kiegészíti - nem helyettesíti - a hagyományos játékot, és a biztonságra, a magánszférára, a kreativitásra és a felelős innovációra helyezzük a hangsúlyt” - írta a vállalat. Franz felidézte a Mattel korábbi adatvédelmi botrányait okos termékeivel kapcsolatban, majd hozzátette: „Jó, hogy a Mattel azt állítja, hogy MI-termékei nem kisgyerekek számára készülnek, de ha megnézzük, kik játszanak a játékokkal és kiknek reklámozzák őket, azok a kisgyerekek.” Majd így zárta: „Nagyon érdekel bennünket, hogy a Mattel pontosan milyen lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy OpenAI-termékeiket valóban ne használják olyan gyerekek, akik biztosan felismerik és vonzónak találják ezeket a márkákat.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CommieSlayer #8
    "Ennek ellenere nem lehet azt a szocialdarwinista nezetet kovetni, hogy aki hulye az haljon meg"
    Ez a te projekciód, nem az én véleményem. Nem csak az a két véglet van hogy, vagy mindent az állam csinál, vagy azonnal belehalunk minden apró tévedésünkbe. Az élet nem így működött sohasem. Az ember saját hatáskörben csomó problémát jobban tud kezelni, mint az állam, márha a motivációja megvan rá.

    "Azt viszont nem lehet bevezetni, hogy csak az vezethet autot aki alkatreszekbol ossze is tudja rakni, vagy minimum maga szervizelni"
    Én arról beszéltem, hogy az vezessen, aki tud vezetni. Nem kell autót építeni. Én pl nem használok és nem írok alá olyan dolgokat, amit nem értek és drága következményei vannak. Ehhez a stratégiához nem kell okosnak lenni.
    Utoljára szerkesztette: CommieSlayer, 2025.12.03. 19:04:59
  • kvp #7
    "Az állam egyre jobban belefolyik az emberek életébe és az emberek egyre inkább lemingekké válnak. ... A problémák 99%-ából nem kell közügyet csinálni. Az egyén sokkal jobban tudja őket kezelni saját hatáskörben."

    Ennek ellenere nem lehet azt a szocialdarwinista nezetet kovetni, hogy aki hulye az haljon meg, mert a modern vilag egyre nagyobb tudast kovetel meg mindenkitol, es ez nehezen teljesitheto ha mindenhez (is) erteniuk kell. Ennek az elvarasnak a lakossag egyre kisebb resze tud megfelelni, tehat egyre tobb az olyan ember aki nem eleg intelligens a modern technologiak haszalatahoz. Azt viszont nem lehet bevezetni, hogy csak az vezethet autot aki alkatreszekbol ossze is tudja rakni, vagy minimum maga szervizelni, pedig regen ez volt az egyetlen mod. Egy ilyen vilagban a lakossag nagyresze semmilyen technologiahoz nem juthatna hozza, mert nem ertik a mukodeset. Hanyan tudnak egymaguk otthon okostelefont epiteni es sajat szoftvert irni hozza vagy legalabb egy sajat telepitesu operacios rendszer-t felrakni?

    Alternativa az, ha a termekek felhasznalobaratak, tehat nem lehet veluk olyan dolgokat csinalni ami kart tesz barmiben vagy barkiben. Viszont ez is tul szigoru, mert pl. a mikro veszelyes ha femet rakunk bele, de emiatt meg nem biztos, hogy jo otlet megtiltani a hasznalatat. De mikrokezeloi tanfolyamhoz se biztos, hogy lehet kotni, mert akkor meg ezeken bukik el a technologia hasznalata. Kinek lenne ideje kulon levizsgazni az osszes veszelyes haztartasi eszkozbol megfelelo hatosag elott? Mar az is csoda, hogy az autokhoz vizsga kell, pedig regen csak leraktak a vonatrol a kocsit a prerin es az uj tulaj jellemzoen a lovasszekerrol ult at a T modellbe, barmifele vizsga nelkul.

    Persze rakhatunk ezekbe az eszkozokbe intelligens technologiat, mikrok eseten olyat ami kepes kiszurni, hogy most macskat vagy alufoliat raktak bele, de ez bonyolult, draga es meg mindig nem tul megbizhato.

    A kompromisszumos megoldas, hogy mindenfele szabalyozas mellett a keszulekek is probalnak hulyebiztosak lenni. Tehat egyreszt a mikro nem mukodik nyitott ajtoval, masreszt rairjak valahogy hogy ne rakjunk bele macskat vagy alufoliat. Ez persze bosszanthatja azokat akik tudnak epiteni maguknak sajat mikrot, de ok megtehetik azt is, hogy a sajat mikrojukon ne legyen biztonsagi kapcsolo az ajton es ha akarnak tehetnek bele macskat (csak ugyebar nem jo otlet, mert a szegeny cica megfo). A szabalyozasok nagyresze a hozza nem erto tobbseget vedi a sajat tudashianyuktol, de kozben jol jonnek a hozzaerto embereknek is, ugyanis mindenki hibazhat es minel nehezebb hibazni annal kisebb a valoszinusege, hogy ebbol bajunk legyen.

    A macikhoz visszaterve a mostani LLM-ek hibasak es meg felnottek szamara sem ajanlott a hasznalatuk ha nem tudomanyos kutatasi celbol teszik. Ehhez kepest gyerekek kezebe adjak, mindenfele ellenorzes nelkul. Ez kb. olyan mint azok a gyerekjatekok, amik konnyen tornek es igy lesz a csengot razo elemes mikulasbol eles kessel hadonaszo ninja mikulas, amikor a csengo letorik az elso utkozesnel. LLM-t rakni barmilyen gyerekjatekba a kessel hadonaszo elemes mikulas esete es az ilyen veszelyes jatekokat nem szabad a piacon hagyni, mert a szulok jelentos reszenek nincs ideje es/vagy ereje elolvasni az osszes cikket arrol, hogy mit csinalhat az LLM a gyerekekkel. Feltetelezik, hogy ha kaphato a boltban akkor legalabb annyira gyerekbiztos hogy a mikulas nem fogja mar karacsony este megkeselni a gyereket vagy az AI maci atmenni 18+-os bondage maciba.
  • CommieSlayer #6
    De ha megfigyeled a dolog inkrementálisan egy irányba halad 50 éve. Az állam egyre jobban belefolyik az emberek életébe és az emberek egyre inkább lemingekké válnak. Az állami környezet hozza létre az infantilis tömegeket azzal, hogy megóvja őket a tetteik következményeitől.
    A macskás példát is jól szemlélteti a problémát. Az állam annak ad igazat aki a mikróba teszi a macskáját és a mikró gyártót bünteti a nem megfelelő tájékoztatás miatt. Innentől fogva megéri hülyének lenni.
    A problémák 99%-ából nem kell közügyet csinálni. Az egyén sokkal jobban tudja őket kezelni saját hatáskörben. Az emberek azthiszik, ha az állam old meg helyettük valamit, akkor nekik az ingyen megoldás lesz, de valójában az állam nem old meg semmit, csak szétkeni a felelősséget és rendszer szintűvé teszi az egyéni inkompetenciát.
    Utoljára szerkesztette: CommieSlayer, 2025.12.03. 00:20:11
  • Celeborn #5
    Az a baj, hogy a lakosság nagy része igenis lemming. Úgy is mondhatnám, hogy nem olyanok mint Te, visszautalva arra, hogy ha Te tudod, akkor más is tudhatja. A hangsúly a feltételes módon van. Én értelmes embernek tartom magam és az ismerettségi körömet is, mégis akad köztük olyan aki simán bekajál minden ilyet, nem gondolkodik azon, hogy a játék megfigyel, vagy hogy miket beszélhet a gyereknek. A lényeg, hogy modern, MI, meg minden, tök szuper, a gyerek imádni fogja. Szóval szerintem nem baj, ha van olyan szerv ami odafigyel arra, hogy ne áruljanak "ártalmas" játékokat. Ami meg azt illeti, hogy elég lenne egy 100 oldalas törvény. :) Hát amíg valakinek eszébe jut mikróban szárítani a macskát, aztán perre vinni az ügyet.... addig sajnos szükség van rá, hogy minden szar le legyen írva. Az emberek lemmingek.
  • CommieSlayer #4
    Én nem szeretem ezt, hogy infantilisnek tekintjük a lakosságot és lemmings-et játszunk velük. Így az emberek évről évre csak butábbak lesznek, a szabadságuk meg egyre kisebb lesz. Az AI játékokról tökéletesen lehet tudni, hogy mit várhat tőlük az ember, függetlenül attól, hogy mit állítanak róluk. Ha én tudom, akkor bárki más is tudhatja.
    Ez az egész hőbörgés csak addig oké, amíg felhívod az emberek figyelmét a problémára. De az, hogy minden évben bővítjük a szabályozást 5000 oldallal, és az emberek élete ettől csak nehezebb lesz, de a problémák meg szabályozástól függetlenül (vagy éppen az miatt) csak szaporodnak, az nem egy járható út. 100 oldalban meg lehetne fogalmazni egy átfogó, konzisztens és használható fogyasztóvédelmi törvényt a mostani százezer oldal helyett. Ne a bürokráciát növeljék, hanem azt büntessék, aki nem teljesítette a szerződés rá eső részét.
  • Tetsuo #3
    Már megint rossz oldalról közelítik meg a problémát. A céget kellene büntetni, ami ártalmas/veszélyes terméket hoz forgalomba.
  • Cat #2
    A szülő nem hibás azért, mert nem tudja, hogy ha megveszi az AI-s játékot, akkor az annyira szar, hogy a pornóról is beszélgetni fog a gyerekével. A hatóságok azért vannak, hogy a műanyag játék nyalogatása ne legyen mérgező, hogy a villogó labda ne gyulladjon ki és hogy az új okosjáték ne beszéljen hülyeségeket. Itt az nem végezte el a munkáját, aki megadta a forgalmazási engedélyt.
  • CommieSlayer #1
    Mindent és mindenkit be kell tiltani. Ez az univerzális megoldás minden létező problémára. Hát nehogy már a szülő dolga legyen nem megvenni az AI-s játékokat. Hát hol élünk?