Mikeyy

A játék fontos az amerikaiaknak

A számítógépes és videojátékok piacán rohamos növekedés várható az elkövetkező öt évben, többek között ez is kiderült az IDSA (Interactive Digital Software Association - interaktív digtális szoftver egyesület) legutóbbi tanulmányából, ami leírja, hogy az amerikaiak életében fontos szerepet játszanak ezek a játékok.

A felmérés során 1651 olyan amerikai háztartás tagjait kérdezték meg, amelyekről biztosan tudták, hogy konzolt vagy számítógépet üzemeltetnek. "A játékok ott vannak minden otthonban, fent vannak az interneten, megtalálhatóak az iskolákban, a mobiltelefonokon, a kéziszámítógépeken, a repülőgépeken és a hotelszobákban. A nappalitól kezdve a tiszta égboltig a játékok mindenhol előfordulnak" - nyilatkozta Douglas Lowenstein az IDSA elnöke. Az IDSA-nak ez már a hatodik éves fogyasztói felmérése, amiből többek között kiderül az is, hogy az otthonokban található játékkonzolok három-ötöde a nappaliban található, így tulajdonképpen az otthoni szórakoztatás középpontjában vannak.

A felmérés szerint egy átlagos családban a számítógéppel vagy a konzollal heti 10-11 órát játszanak, a tavalyi évben ez az érték még csak 1 óra volt. Ezen kívül azt is megtudhatjuk, hogy egy átlagos háztartásban 2 játékos játszik konzolon, 2,5 játékos pedig számítógépen. A felmérésből az is kiderül, hogy az internetes játékok egyre népszerűbbek, hiszen most már a játékosok 24 százaléka játszik online játékokat is, a tavalyi 19 százalékhoz képest.

A tanulmány kimutatta, hogy a megkérdezettek 32 százaléka játszik kifejezetten ilyen célokra készült kézikészülékeken (pl. GameBoy), 5 százalékuk kéziszámítógépen, és 12 százalékuk pedig mobiltelefonon. A számítógépen játszók 70 százaléka 18 éves, vagy annál idősebb, és valamivel több mint 40 százalékuk 35 év fölötti. A konzoljátékosok főleg a fiatalabb korosztályból vannak, hiszen 43 százalékuk 18 év alatti, és mindössze 21 százalékuk 35 év fölötti.

A számítógépes játékosok 39 százaléka nő, így már nem nehéz kitalálni, hogy 61 százalékuk viszont férfi. A konzolon játszóknak viszont már 74 százalékuk férfi, és 26 százalékuk nő. A játékosok 48 százaléka azt mondta, hogy úgy tud időt szakítani a számítógépes játékokra, hogy kevesebbet játszik táblás játékokkal, és más típusú játékokkal, 41 százalékuk kevesebbet jár moziba emiatt, 36 százalékuk kevesebbet néz tévét, és 35 százalékuk pedig kevesebb videofilmet kölcsönöz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CSOCSO #1
    hm....cool