Berta Sándor

Tortát készítettek 3D-nyomtatóval

A szakemberek hét hozzávalóból alkották meg a süteményt.

Az emberek már évek óta kísérleteznek 3D-nyomtatott élelmiszerekkel. Ez eddig főként pürésített összetevőkből készült ételeket jelentett, amelyeket aztán rétegesen egymásra "nyomtattak". Most a Columbia és a Pace Egyetem munkatársai azért, hogy teszteljék, mi minden lehetséges a "digitális konyha" területén, most kipróbálták, hogyan lehet tortát készíteni 3D-nyomtató segítségével. A kinyomtatott torta felső rétegét a szilárdság növelése érdekében lézersugarakkal sütötték ki. Az eredmény azonban nem egy szemet gyönyörködtető látvány és egyelőre a sütemény ízéről sem írtak semmit.

A tudósok a 3D-nyomtatott tortájukhoz hét fő hozzávalót használtak fel, amelyek a következők voltak: Graham keksz (teljes kiőrlésű keksz), mogyoróvaj, Nutella, banánpüré, eperlekvár, cseresznyemártás és cukormáz. A szakembereknek először ki kellett találniuk, hogy melyik hozzávalót milyen sorrendben és milyen mértékben használják fel. Végül a tortadarab nagyrészt a kekszes tésztából áll. Az olyan hozzávalókat, mint a Nutella vagy a banánpüré, alig használtak fel és a tésztába burkolták, hogy ne folyjanak el.


A néhány sikertelen próbálkozás után elkészült sütemény nem nézett ki finomnak, de legalább hasonlított egy kisütött tortaszeletre. Azt sajnos nem árulták el a kutatók, hogy milyen az íze. Őket az érdekelte, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a 3D-nyomtatóban megalkotott ételeknek. A 3D-nyomtatóval készített ételeket hosszú utakon, például hajókon, tengeralattjárókon vagy éppen a Marsra tartó űrhajósok táplálására lehetne használni. A Földön pedig az lenne az előnyük, hogy az élelmiszer az előállítás során nem érintkezne emberekkel. Az egyes összetevőket pontosan lehet osztályozni, ami lehetővé tenné például az étrend jobb ellenőrzését. Ugyanakkor a 3D-nyomtatóval előállított ételek erősen feldolgozott, alacsony tápanyagtartalmú élelmiszerek, mert az elkészítés során az ételt péppé kell alakítani, hogy ez a főzési módszer működjön. Ez a mai élelmiszeripari trendekkel teljesen ellentétes.

A 3D-s élelmiszernyomtatás a nyelési és egyéb emésztési zavarokkal küzdő emberek számára alternatíva lehet a pürésített ételek helyett. Az új textúrák és formák létrehozása élénkítheti az élelmiszerek vonzerejét, miközben lehetővé teszi a kórházi és egyéb üzemekben működő konyhai környezetben történő nagyüzemi gyártást. A nyomtatott és lézerrel főzött élelmiszerek a gyártók számára lehetőséget kínálnak az eltarthatósági idő meghosszabbítására is, mivel a folyamat során a hő, a fény és az oxigén a legapróbb mértékig szabályozható. Végül pedig az élelmiszer-pazarlás is csökkenhet, mivel a felhasználók csak azokat az összetevőket nyomtatnák ki, amelyeket el akarnak fogyasztani.

A tudósok az eredményeiket az NPJ Science of Food című folyóiratban tették közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    https://youtu.be/h1BQPV-iCkU?t=112