Berta Sándor

Teljesen újrahaszno­sítható egy 3D-nyomtatású ház

Az épület természetes anyagokból készült.

A Maine-i Egyetem Fejlett Szerkezetek és Kompozitok Központjának szakemberei kifejlesztették az első 3D-nyomtatású házat, amelynek a megépítéséhez a világ jelenlegi legnagyobb 3D-nyomtatóját használták.

A kutatócsoport fejlesztése feleslegessé teheti a cementet és más környezetkárosító anyagokat a házépítésben. Az egyetem munkatársai által épített 3D-nyomtatású ház teljes mértékben természetes anyagokból készült, farostból és biogyantából. Az amerikai kutatók a folyamat során eltekintettek a beton és az agyag, valamint a hagyományos építési módszerek, például a fa vázszerkezetű tető használatától, amelyeket eddig a 3D-nyomtatású házaknál alkalmaztak. Ennek eredményeként a BioHome3D 100 százalékban újrahasznosítható és építési hulladék szinte nincs.


Az egyetem 3D nyomtatója négy lépésben gyártja le a házat

Az 56 négyzetméteres ház prototípusa, amelyet most mutattak be, négy 3D-nyomtatású modulból áll, amelyeket az Engadget beszámolója szerint fél nap alatt összeszerelték. Egy villanyszerelőnek további két órába telt, hogy a házban elhelyezze a villanyvezetékeket. A prototípus hő-, környezet- és szerkezeti érzékelőkkel van felszerelve annak tesztelésére, hogy hogyan teljesít a Maine-i tél során. A kutatók az összegyűjtött adatokat a jövőbeli tervek javítására használják fel.

A 3D-nyomtatású ház kifejlesztésével a szakemberek a környezetvédelmi szempontok mellett más fontos kihívásokkal is foglalkozni kívánnak: a lakáshiánnyal, valamint a munkaerő- és anyaghiánnyal az Amerikai Egyesült Államokban. A tengerentúlon hétmillió megfizethető lakás hiányzik, ami a szegényebbeket érinti. A válságot részben a szakképzett munkaerő és az otthonok építéséhez szükséges anyagok hiánya táplálja. A BioHome3D-hez hasonló 3D-nyomtatású otthonok várhatóan megoldják ezeket a problémákat. Ugyanakkor az USA-ban a megfizethető lakások hiánya a politikai döntéseknek is köszönhető. A korlátozó törvények és rendeletek megakadályozzák, hogy több ház épüljön - például ha a helyi lakosok nem akarják azokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #10
    A semmit akarják feltalálni. Egy sima kertes házat jelenleg is hetek alatt nulláról készre lehet csinálni. Minőségi epitoanyagokkal hosszú várható élettartammal.
  • kvp #9
    "Én jobban hiszek a "lego" építőelemekben, amit "házgyárakban" készítenek.
    Voltak ilyen próbálkozások és nem értem hová lettek."

    A kotesbe rakhato falazoelem technika letezik, de tobbnyire habarcs kell hozzajuk, mert a gravitacio azert keves egy haz osszetartasara. Vagy az ujabb valtozatoknal a betonvasakra kerulnek fel a falazoelemek es a vegen az egeszet kiontik betonnal. A fo ok amiert nem nagyon hasznaljak oket, hogy a tenyleges teherhordo oszlopokat tobbnyire tomor vasbetonbol kell kionteni hozzajuk (erre is van beton zsaluzoelem). Ami nepszeru itthon az a hagyomanyos vazkeramia teglas megoldas, pedig ez a leg elavultabb, de ehhez tenyleg mindenki ert, meg azok a segedmunkasok is akik egy lego hazat sem tudnanak osszerakni.

    Ennel egy fokkal egyszerubb megoldas lenne a nagypaneles hazgyari technika vagy ujabban (az elmult 40 evben) a monolit vasbeton epites. Bevasaljak, berakjak a hoszigetelest, kizsaluzzak, kiontik, keszen van. Raadasul monolit ferde teto eseten a tetoter is a hoszigetelt burkon belul van alapbol es a tetore konnyen szerelheto barmilyen napelemrendszer. Plusz nincs az a vihar ami egy tomor vasbeton tetot elvinne. (ilyet joreszt csak uj epitesu kozepuleteken lattam mostanaban, foleg ahol klasszikus reformkori stilusban epitenek uj epuleteket)
  • felemelő #8
    Én jobban hiszek a "lego" építőelemekben, amit "házgyárakban" készítenek.
    Voltak ilyen próbálkozások és nem értem hová lettek.
    Az építő elemekből habarcs nélkül, egymásra rakva épül a szerkezet, pont mint a LEGO-nál.
    Nem kell a derékszögekkel, az egyenes falakkal törődni.
    Ha egymásra rakjuk az elemeket, azok automatikusan kiadják a tervrajzot.
    Nem kellenek szakemberek, csak józan paraszti ész. Követni az összerakási utasítást.
    Aki képes egy ikea bútort összerakni vagy lemásolni egy lego építményt, az képes összerakni egy házat.

    Na jó, a hatalmas tetőpanelek felrakására darust kell hívni :)
    Bár én építettem betongerendával és kefnivel a saját házam.
    És A darus csak felpakolta a gerendákat, de beállítani én állítottam be és én hordtam fel és raktam be a kefniket. Vagyis menne egy valamilyen LEGO megoldással is.
  • kvp #7
    Regi tortenet, hogy de egy kiallitason elhangzott beszelgetes soran Hruschov es Nixon kozott (ami kesobb konyhai vita neven valt ismertte) megelmitette a szovjet vezeto, hogy az o uj hazaik meg 100 ev mulva is allni fognak. Erre Nixon azt mondta, hogy az atlag amerikai megengedhet maganak egy uj hazat minden 10-15 evben. A szovjet megkozelites a hianygazdasagra es ezert a termekek es hazak tartossagara epult, mig az amerikai az eldobhatosagra es a tervezett avulasra epulo fogyasztoi tarsadalomra. Ha az oroszoknak kitorne a demokracia, meg mindig meglesznek a tartos hazak, de ha amerikaban megszunik a fogyasztoi tarsadalom, akkor 10-15 ev alatt teljes mertekben osszeomlik a lakasallomany, mert nem tudjak potolni a kieso hazakat.

    ps: Ezek utan latja az ember a budai varnegyed ujjaepitesenel jelenleg hasznalt flakturm epiteszetet, ahol azon gondolkozik, hogy tenyleg kell az a tobb meter vastag beton teto a cserepek ala? Kicsit olyan, mintha legalabb 1000 evre epitenenek mindent, pedig ma mar a felhokarcolokat is csak kb. 50 evre epitik.
  • M2 #5
    Amerikában hagyománya van a szarul építkezésnek. A cikkben leírt megoldás még túl jó is lesz nekik.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2022.11.25. 18:51:44
  • repvez #4
    egyrészt az amerikaiak nem is igénylik azt, hogy tartós legyen, mert most is csak a gerendára felszegelt OSB lap és arra meg a gipszkarton megy rá.
    Semmi olyan anyagot nem használnak ami tartósabb lenne.
    Ha legalább téglát vagy beton panlet használnának akkor max a tetót kellene nekik cserélni javitani egs egy hurrikán után nem az egész falut .
    De kérdeztem amerikai akat , hogy miért, azt mondták, hogy ha van biztositás a házon akkor a teljes összeget megkapja a ház árát és igy ha felment 5-10 év alatt a ház ára akkor megkapja azt a lovét és elköltözik egy másik államba ahol meg alacsonyabb és már fel is tudja huzni a házát ujra és röhög a markába nem siránkozik azon, hogy jaj, most hova fog költözni.

    ÉS sajnos azt látom, hogy ez lesz hamarosan nálunk is, csak nem az, hogy tulajdonosként lesz lakása háza az embernek, hanem mint bérlő, mert olyan magasak a lakás árak, hogy nem tudja az ember kifizetni . ahhoz kevés a fizetés, hogy össze lehessen gyujteni egy lakásra valót, a hitelhez meg akkora törlesztő társulna amit megint nem lehet a fizetésbol kifizetni , még ha van is önrész.
    Igy majd jönnek a gazdag emberek akik csinálnak lakoparkokat és majd tüluk bérelhetsz.
    ÉS ez egyre nagyobb %ot fog kitenni , hogy kevés gazdag ember kezébe lesz a lakáspiac a többség meg csak bérlő lesz és majd lehet ők dontik el , hogy meddig maradsz és akkor lehet menni a hid alá vagy máshova ha ugy gondolja valamelyik.

    Amugy a 3d-s nyomtatással lehetne betonbol is kialakitani ,nincs azzal semmi probléma . a probléma azzal van, hogy megfizethetetlen lesz és elérhetetlen még mert kevés van belöle és ha lenne is, a telek is nagyon drága hozzá
  • kvp #3
    Szepen fogalmaznak, de ez a haz gyakorlatilag 3D nyomtatott farostlemezbol van amit kezelt faval laminaltak a vizallosag miatt. Pont abbol van mint egy tipikus olcso butor.

    Olcso is, meg jo is, viszont az, hogy ujrahasznosithato azt is jelenti, hogy lebomlik. Tehat nem evszazados, hanem par evtizedes a maximalis elettartalma, de varhatoan egy evtizeden belul ujat kell majd epiteni helyette, mert nem javithato hagyomanyos modszerekkel. Ha egyszer beazik, akkor pontosan ugy malik majd szet mint barmelyik farostlemez butor az udvaron.

    Ezek az egyszer eldobhato fahazak egyebkent gyarthatoak lennenek nagypaneles szerkezettel, kvazi orias froccsontogepekkel is, de az kevesbe lenne eladhato mint ujitas.

    Miert jo az ilyen technikaval keszult haz? Mert ujra es ujra meg kell venni par evente, tehat ha fogyaszto veszi, akkor garantalt, hogy ujra es ujra nagyobb penzt kell tennie bele, ha tetot szeretne a feje folott. Ha pedig allami segelykent adjak, akkor az allamnak jelent folyamatos kiadast, raadasul garantalja, hogy a segelyezettek kesobb se tudjak sajat maguk finanszirozni a lakhatasukat. A mai globalis vilagban ez egy tokeletes megoldasnak tunik.
  • Cat #2
    Attól hogy nyomtatott, nem biztos hogy drága, sőt.
  • Ellaberin #1
    "megfizethető lakás" Gondolom itt rövidtávon meg is bukott a mutatvány.