Gyurkity Péter

Először estek vissza a hajlítható okostelefonok

A gyengélkedés itt is jól megfigyelhető volt, ez pedig a mostani periódusban is kitart.

A címben szereplő készülékek szegmensén belül legutóbb arról írtunk, hogy már a OnePlus is ilyen megoldáson dolgozik, ezt azonban nem sokkal később egy friss jelentés követte a sorban, amely már igencsak csúnya képet festett a terület egészéről. Most ez utóbbi anyag fontosabb számain futunk végig, hogy jobban megértsük a jelenleg zajló folyamatot.

Február végén a Display Supply Chain Consultants (DSCC) tette közzé saját oldalán a részletes jelentést, amely a hajlítható készülékek utolsó negyedéves, valamint 2022-es számait tartalmazza. Ebből kiderül, hogy az ünnepi időszak nagyon csúnyára sikerült, hiszen világszerte mindössze 3,1 millió ilyen telefont szállítottak le, ami a harmadik negyedévhez képest 48 százalékos, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest pedig 26 százalékos visszaesést jelent. Ezzel éves viszonylatban most először regisztráltak csökkenést, ami komoly figyelmeztető jel.

Az amúgy meglehetősen kicsinyke területen belüli rangsor nem változott, itt továbbra is a Samsung vezeti a mezőnyt, mégpedig komoly előnnyel. Érdekes módon azonban a tavalyi év végén az Egyesült Államokban 10 százalék alatt részesedést mondhattak magukénak, miközben a globális színtéren (a teljes évre vonatkozóan) még mindig 83 százalékos szelettel rendelkeztek. A hajlítható kijelzők túlnyomó részét (több, mint 80 százalékát) a Samsung Display szállította le, őket a BOE követte alig 13 százalékos részesedéssel. Az iPhone 14 bemutatkozása egyértelműen negatív hatással volt a dél-koreai cég eredményére, bár az abszolút első helyen szintén az ő megoldásuk, a Galaxy Z Flip 4 áll, ez azonban önmagában még nem garancia a további sikerre.

A mostani negyedévben várhatóan folytatódik a szegmens gyenge szereplése, ez csak a későbbiekben javulhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Gondolom nem a telefon, hanem az eladás visszaesésére gondolt a költő.
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Nem túl meglepő. Aki nem milliárdos és bepróbált egy ilyet, az általában nem fog másodikat venni.