Gyurkity Péter

Rekordokat döntenek a telefongyártók

A készlethiány nem fogta vissza az eredményeket, a jól ismert nevek szépen szerepeltek.

Elérkeztünk a szokásos jelentési időszakhoz, ennek köszönhetően a napokban egyszerre több negyedéves közleményt is olvashattunk a különböző telefongyártó cégek pénzügyi eredményeiről. Ezekből nagyon szép kép rajzolódik ki, de még a PC-k területén sem volt különösebb ok a panaszra.

Nemrég arról írtunk, hogy idén kevesebb okostelefon találhat gazdára, ez azonban a jelek szerint nem fogta vissza a nagyobb gyártók eredményeit. A sort a Samsung nyitotta meg, amely rekord bevételt jelentett, bár ez a teljes vállalatra vonatkozik, a 63 milliárd dolláros szám tehát nem kizárólag az okostelefonok jóvoltából született meg. A mobilos üzletág mindenesetre szintén jól teljesített, ott 24 milliárd dollárra rúgott a bevétel, ami persze szépen húzta magával a kijelzőkre fókuszáló divízió eredményét is. Az utolsó negyedben még jobb adatra számítanak, ezt követi majd a sorban a Galaxy S22-széria, jó eséllyel már januárban.

Az Alphabet a maga részéről szintén rekorderedményt közölt, a Google anyacége sorrendben ötödször döntötte meg a korábbi legmagasabb szintet. A bevétel meghaladta a 65 milliárd dollárt, bár ennek legnagyobb hányadát náluk a keresésekből és a YouTube-hirdetésekből befolyó összeg tette ki. A nettó profit csaknem 19 milliárd dollár volt, nem csoda, hogy ebből bőven marad pénz további bevásárlásokra és terjeszkedésre. Az Apple eközben hasonlóan szép eredményről adott hírt, ott kizárólag az iPhone-vonalból majdnem 39 milliárd dollár folyt be, miközben a táblák további 8,25 milliárdot szolgáltattak, a szolgáltatások pedig 18 milliárdért voltak felelősek, de a viselhetők és egyéb kiegészítők által besöpört 8 milliárdot sem lehet lebecsülni, míg a teljes összeg 83 milliárd volt – a nettó profit 20,5 milliárd dollár lett csak a most lezárult periódusban.

Az AMD eközben saját chipjei révén jelentett hasonló rekordokat, náluk a negyedéves bevétel 4,3 milliárd volt, ami meghaladja a teljes 2016-os eredményt. A nettó profit 923 millió dollár, ami szintén szép előrelépésnek számít, az ünnepi szezonban pedig ennél is jobb adatokat szeretnének látni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #7
    Az más, összetettebb, és valóban az elsődleges okai között a bitcoin bányászat is szerepel. Azt most kihagytam.

    Ez egy többkomponensű probléma, egyik oka a Covid miatti leállás okozta öngerjesztő chiphiány (plusz sok minden másból is van hiány), ráadásul pl. a videókártyáknál egyéb kavarások is vannak.
  • Cat #6
    "a chiphiány inkább a korszerűtlen chipeket alkalmazó ipart sújtja"

    Jaja, ezért vannak egekben a videókártya árak és nem kapható semmi. (Inkább a bitcoin bányászat miatt.)
  • zola2000 #5
    Azért ott is van hiány, például már régóta nézem a xiaomi pad 5öt, de régóta nem is lehet kapni.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.11.03. 09:20:36
  • wraithLord #4
    Másrészt, a chiphiány inkább a korszerűtlen chipeket alkalmazó ipart sújtja, mert minél egyszerűbb/minél régebbi egy chip, annál kevesebb a nyereség rajta. Sőt több szempontból is hátrányos gyenge/régi chipeket gyártani, mert a régebbi chip nagyobb, egységnyi félvezetőlapra kevesebb fér rá.

    Az autógyártók pl. régebbi gyártástechnológiájú elavult chipeket használnak, ezért vannak nagyobb szarban. Az okostelógyártóknak pl. a telefonokba a legújabb, legdrágább chipek kellenek (főleg a flagshipekbe), ők kevésbé vannak szarban, ők könnyebben szerződnek le a félvezetőgyárakkal.
  • kvp #3
    A kinai chipgyaraknak a kinai gyartok rendeleseit kell elsobbseggel kiszolgalniuk, azon belul is foleg a belso piacra (pl. katonai celra) keszitett eszkozoket. A nyugati gyartok azt kapjak ami marad, ha marad. Igy jartak az autogyartok, akik nem kotottek le elore kapacitast es raadasul altalanos, barhol mashol is hasznalhato alkatreszeket hasznalnak.

    Azok a nem kinai gyartok tudtak rendesen termelni, akiknek van sajat chipgyartasuk vagy specialis, masra nem hasznalhato chipeket hasznalnak. Ezek kozzul az Apple most jelentette be, hogy az ipad-ek gyartasarol visznek at alkatreszeket az iphone-okhoz, mert mar nalluk is hiany van. (pedig szinte minden alkatreszuk egyedi, csak a kinai gyarak nem termelnek ugy ahogy kellene)

    Az autogyartok es beszallitoik evtizedeken at kihasznaltak, hogy a tobb evtizede folyamatosan gyartasban levo szabvanyos alkatreszekbol mindig volt valamelyik gyartonal keszlet, igy mindig csak annyit rendeltek a piacrol, ami amennyi a kovetkezo 2-6 hetre kellett. Ugyanigy a hosszutavu gazszerzodesek helyett a szabadpiacrol rendeles is hasolo eredmenyekkel jart nyugat Europaban. Eloszor csak az arak mennek fel, ahogy fogy a mar raktaron levo keszlet, de aztan hiany alakul ki azoknal akiknek nincs hosszutavu lekotott kapacitasuk.
  • M2 #2
    Az autógyártóknak meg gondolom nincs kedvük autót gyártani, azért álltak le.
  • uwu2020 #1
    Hát ja, áremelések vannak itt meg lófasz a popsiba; nem chip hiány, az csak hír az áremeléshez.