Gyurkity Péter

A britek fele bömbölteti telefonját

Mindezt annak ellenére teszik, hogy mások hasonló szokásait felettébb zavarónak tartják.

Az Egyesült Királyságból időről-időre igencsak érdekes felmérések és tanulmányok futnak be, ezen a téren a „brit tudósok” mellett az illetékes szabályozó hatóság is meglehetősen tevékeny, hiszen számos alkalommal olvashattunk már a különböző eredményekről. Legutóbb arról írtunk, hogy figyelik a telefont tartó sofőröket, most pedig a telefont kihangosító személyek szokásait összegezték.

Az Ofcom a napokban tette elérhetővé újabb részletes anyagát, amelyben már az úgynevezett „loudcasting”, vagyis a telefont és egyéb hordozható eszközöket nyilvános térben hangosan használás fontosabb mutatóit sorolják fel. Ebből rögtön kiderül, hogy a megkérdezett britek nagyjából fele vetemedik erre, annak ellenére, hogy tízből nyolcan kifejezetten zavarónak tartják, ha valaki más teszi ugyanezt. Nem túl meglepő, hogy a fiatalok inkább a zenehallgatás felé hajlanak, az idősebbek pedig jóval nagyobb arányban tartják mindezt zavarónak, viszont mindenképpen érdekes, hogy a zene bömböltetését az etnikai kisebbségek esetében is jóval gyakoribbnak mutatták ki.

A megkérdezettek közül 36 százalék jelezte, hogy kihangosítva, fülhallgatók nélkül szokott zenét hallgatni, miközben 45 százalék a videóhívások lebonyolítását, 46 százalék pedig már a videók megtekintését jelölte meg elsődleges indokként. További érdekesség, hogy bár a válaszadók túlnyomó része tartja zavarónak mások hasonló tevékenységét, mindössze 9 százalék fejezi ki szóban nemtetszését, a többiek inkább odébbállnak, vagy csendben tűrik a zajt. A szülők kétszer gyakrabban szólnak rá saját gyerekeikre, ez szintén teljesen érthető.

A megoldás nyilván a fülhallgatók használata, illetve általában véve az illemtudás lenne, ez azonban a jelek szerint jóval bonyolultabb kérdés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noland #3
    Azért ebben ne legyél olyan biztos. A természeti népek teljesebb életet élhetnek.
    Az orvoslás fejlődése a tech forradalom igazi erénye. Bár jópár (civilizációs) betegség okai is ott keresendőek, szóval öngól esélyes.
  • nlght #2
    Illemtudás hiánya = nevelés hiánya
    Nevelés hiánya -> társadalom hanyatlása
    világgazdaság hanyatlása + társadalom hanyatlása = igazi, über, nagy cumi
    De még mindig jobb ma élni, mint a tech forradalom előtt.
  • Sir Cryalot #1
    Szlovákiai rétinéger tempó, straight outta lunik ix


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.10.18. 13:32:07