Gyurkity Péter

2 billió dollárra perlik az Apple-t

A vádló szerint saját megoldásait használták fel az iOS 12 és 13 fejlesztésénél.

Az elmúlt évtizedekben hozzászokhattunk ahhoz, hogy az Egyesült Államok nemcsak az innováció, a magasabb életszínvonal, valamint a kóros elhízás és a cukorbetegség, de az igencsak furcsa, néha kifejezetten morbid bírósági perek hazája is, az Apple ellen most benyújtott kereslet azonban ezek túlnyomó részét is meghaladja, legalábbis az igényelt kártérítés összegét tekintve. Az első kereset elutasítása után most befutott a második, amelyben hasonló vádakat fogalmaznak meg.

A több portál által közölt teljes anyagban arról olvashatunk, hogy egy amerikai magánszemély, aki eredetileg még 2018 októberében vitte be saját iPhone 7 típusú okostelefonját az egyik helyi Apple Store üzletbe a remélt gyors javítás érdekében, komoly vádakat fogalmazott meg a cég eljárásával és magatartásával kapcsolatban. Állítása szerint ugyanis a telefont soha nem kapta vissza, a helyi alkalmazottak ehelyett egy cserekészüléket nyújtottak át neki, miközben az eredeti példányon lévő speciális beállításokat és funkciókat házon belül igyekeztek lemásolni, ezen megoldásokat pedig később az iOS 12 és iOS 13 fejlesztésénél is felhasználták, így téve azokat még kényelmesebbé, és egyben értékesebbé a felhasználók számára.

Az illető nem kis étvágyról tesz tanúbizonyságot a beadványban, hiszen véleménye szerint 1 billió (igen, ezer milliárd) dollár megfelelő módon kárpótolná őt a speciális beállítások és egyéb funkciók ismételt konfigurálása, valamint a jelszavak és a korábban megvásárolt appok újbóli telepítése miatti maceráért, míg további 1 billió dollár már az iOS 12 és 13 általa kifejlesztett változatának (később meginduló) kereskedelmi értékesítéséért nyújtana kellő kompenzációt. Emellett 900 dollárra tart igényt az eredeti készülék Apple által végrehajtott „bérléséért”, amely lehetőséget adott nekik a szóban forgó opciók lekoppintására, és bár az eredeti beadványt tavaly a bíróság már elutasította, június első napján most újabb anyag érkezett az illetékesekhez, amelyben ugyanezen igényeket látjuk.

Az Apple minden bizonnyal igyekszik majd minél gyorsabban megszabadulni a pertől, ez azonban némi időt és pénzt vesz majd igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #12
    Latom, ti sem tudjatok eldönteni, akkor mi lesz a pórnéppel
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2020.06.13. 05:43:12
  • M2 #11
    Legalább tisztában lennének vele, hogy egy állatkerti majommal van dolguk! :-)
  • Zulu12 #10
    Ha rajtam múlna én 10-szer ekkora összeggel perelném be az Apple-t és még rá is sz@rnék az asztalukra :DDD
  • gombabácsi #9
    nem teljesen értem. saját dolgokat fejlesztett ios-ra és azok voltak a telóján amit beadott javításra?
  • ostoros #8
    Magyarul mondva a nagyok bunkósbotként használhatják a pénzüket és hatalmukat. Charming...
  • asgh #7
    Az USA-ban olyan a jogrendszert, hogy hiába bukja el a pert a felperes, a perköltségeket mindenki maga fizeti. Ezért elméletileg bárkit megéri beperelni bármilyen hülyeséggel, mert az alperes költségei még egy nyertes per esetén is nagyságrendileg magasabbak lehetnek, mint ha a felek peren kívül megállapodnának.
    Tehát ha monduk beperled a Microsoftot, hogy a kékhalál színét a kerítésedről másolta, akármennyire is zéró az esélyed nyerni a bíróságon, az MS-nek akkor is megérné kifizetni mondjuk tízezer dollárt peren kívül, mint végigtolni a jogi procedúrát és háromezret fizetni az ügyvédeknek óránként.

    Elsőre tehát jó ötletnek tűnhet mindenféle agyhalott baromsággal támadni a nagyvállalatokat, lehetőleg minél nagyobb összegeket követelve, hogy annál többet lehessen kaszálni a peren kívüli egyezséggel.

    Csakhogy ez a taktika pont a nagy cégekkel szemben nem működik.
    Az óriásvállalatok inkább végigviszik a pereket, aztán ellenpert indítanak a perköltségeikre hivatkozva és durván lehúzzák a nyerészkedőket, hogy a többieket elrettentsék a további próbálkozásokról.
    Ilyenkor persze a cégnek is többe kerül a hercehurca, mintha megállapodna, de a cél nem a költségek minimalizálása, hanem a példa statuálás, hogy lám, az idiótája bepróbálkozott és most viszik a házát, kocsiját, mindent, ne húzz újat velünk, mert megjárod hülyegyerek.
    Az ilyen jogi költségekkel meg már a pénzügyi év tervezésekor számolnak.

    Azaz esetünkben a csóka durván meg fogja szívni, csak még nem tud róla.
  • VolJin #6
    Pöttyet elmeroggyant az illető...
  • CrazyAchmed #5
    Nem jól sejted: "1 billió (igen, ezer milliárd)"
  • t_robert #4
    itt ha jól sejtem 2 milliárd dollárról van szó a mi mértékegységeink szerint.
  • t_robert #3
    nem kell szerénynek lenni... simán kérjenek 2 trillió dollárt... :)