Ötvös Tibor

Bemutatkozott a Diablo 4

A Blizzard hivatalosan is bemutatta a Diablo negyedik részét.

Elrajtolt a BlizzCon idei expója és el is kezdődtek a bejelentések. Mindenki azt várta, hogy most végre valóban bemutatkozik a Diablo franchise negyedik része és ezúttal be is jött a tipp. A Blizzard rögtön a nyitánykor leleplezte a Diablo 4-et, melyhez jött is egy igen hangulatos videó. Ami ráadásul nagyon hosszú, közel 10 perces az első előzetes, de hangulatilag ismét hozza a megszokott Blizzard minőséget.

A csapat rögtön az első három játszható karaktert is bemutatta. A Barbár mint közönség-kedvenc nem maradhat el, aki ismét az erejével segíthet a csapaton. A Varázslónő a Diablo 2-ben megismert képességeit hozza vissza, míg a Druida képes azonnali alakváltásra, így Vérfarkas, Vérmedve és emberi s bármikor lehet. A játékmeneti trailer alapján pedig a külsőségekkel sem lesz gondunk. A megjelenési dátummal még adós a Blizzard, de hosszú még a hétvége.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #11
    A Blizzardot ismerve akkor már csak 10 év és már irthatjuk is a zombikat újra, mert a felcsigázás sok pénzt hoz és évekig kell ezt csinálni, hogy durranjon az orgazmus.
  • Kelta #10
    Úgy látom visszanyúltak a 2. stílusához egy kicsit
    nagyom helyes :)
  • ostoros #9
    Amikor megkérdezték, hogy nincsen mobilotok? :D

    Az ugyanaz a marketing stratégia amit az apple tol. úgy csinálsz, mintha királyabb lennél mint a vásárló, és elég talpnyaló helyesel és működik....
  • wraithLord #8
    Hát, mivel Lilith alapvetően egy démon, lehetséges, hogy a megjelenése csúnya világot eredményez, és azért kell kinyírni. De remélem, nem ilyen egyszerű az egész.

    Hanem pl. amíg Diablo szabadságon van (gyűjtögeti az erejét), addig megpróbálja szövegtségbe hozni Sanctuaryt a Pokollal, hogy legyőzhesse a Mennyet, és ezzel véget vessen a háborúnak. Mondjuk az embereknek nyilván ez se lenne jó, úgyhogy ez is ok hogy Lilith főbossz lehessen. Aztán lehet hogy kiderül, hogy az egész mögött Diablo áll megint, és Lilith csak bábu volt (rajta keresztül akarja megszerezni Sanctuary erejét), és megint Diablo lesz a végső főgonosz, ki tudja... :D
  • repvez #7
    ennyire nem vagyok képben a háttérsztoriban, köszi, igy egy kicsit tisztább a kép.
    De akkor ezekszerint meg kéne jelennie valahol majd az igazi diablonak és a menny vezetőjének is, márha ök a szembenálló felek igy egy 3 oldalu küzdelem van kibontakozóban.
  • wraithLord #6
    "Főleg, hogy Diabló is nemváltoztató műtéten esett keresztül az idők alatt."

    Ha ismered a Diablo világot, akkor tudod, hogy Lilith nem egy random nőnemű Diablo, hanem Mephisto lánya.
    A sztorija pedig az, hogy elege volt az apjából, abból, amit az apja képvisel, és az angyalok és démonok örökös háborújából. Elrabolt egy arkangyalt (Inarius), és mivel kiderült, hogy neki is elege van a háborúból, szövetkeztek egymással, majd végül lenyúlták a Worldstone-t, és létrehozták vele Sanctuaryt (az emberek világát), ahol sereget toborozhatnak, illetve eredeti elképzelésük szerint békében élhetnek. Az a fickó, aki a Cinematicban kinyírja a 2 kalandozó csávót, és magyaráz a fekete papnak, az pedig Lilith és Inarius fia, az egyik első nephalem, Rathma. A Rathma papok - aka nekromanták - tőle származnak.

    Szóval igazából Lilith-et betenni főbossznak (ha egyáltalán az, de valószínűleg az) még kevésbé divat- vagy politikavezérelt ötlet, mint eredetileg Diablo-t választani főgonosznak. Vagy legrosszabb esetben is két légy egy csapásra. Jó sztori, és még ráadásul dzsenderbarát tartalom is.

    Valószínűleg teljesen más indíttatásból jelent meg Lilith az emberek világában, mint anno Diablo vagy a többi főgonosz. Ők szimplán csak le akarták rángatni Sanctuary-t a Pokolba, hogy legyőzzék az angyalokat. Viszont, ahogy Sanctuary egy harmadik világ/erő Menny és Pokol között, úgy Lilith is egy harmadik fél az angyalok és démonok között (mint Sanctuary anyja, és Inarius-szal együtt értelmi szerzője).
  • repvez #5
    Eddig elég biztató, hogy a játékmenet talán lassult a D3hoz képest és nem tul szines ,villog vibrál semmi és nem olyan nagy tömeg van ,hogy már nem is látni töle a karaktert akit irányitasz.
    Remélem, hogy kihagyják belöle a mikrótranzakciókat és lesz offline része is vagy legalább ne legyen havidijas a multi, hanem csak egyszer kelljen megvenni a játékot ahogy régen .
    Ha mindez meglesz akkor bejön , de addig van kis fenntartásom .Főleg, hogy Diabló is nemváltoztató műtéten esett keresztül az idők alatt.
  • Relixo #4
    Hagyjátok már a remake-t el kell felejteni ami volt D1 és D2 szuper volt mind a két rész de már eljárt az idő felette. Ide nem remake kell hanem egy normálisan összerakott igazi Diablo folytatás!
    A D3 az csak az idióta pénzlehúzásról szólt főleg az elején a real money aukciós házzal aztán meg a DLC -kel. A rossz wow feelinget már meg sem említem amit belevittek sajnos a készítők... az a ladder hülyeség,hogy ugyanazokat a cuccokat turbózzák 100 milliomodik alkalomra hülyére és mindig kuka minden megszerzett felszerelésed ez meg talán a legnagyobb baromság az egészben. Kb tönkre vágták az egész franchise-t ezekkel a dolgokkal.

    Jó lenne ha nem a pénzéhség vezérelné már végre a Blizzardot és nem nézné hülyének (vagy pénzeszsáknak) a játékosokat. Nem túlzok szerintem,hogy magát a Blizzard cég nevet is már sokan semmibe veszik. Tavaly pl a Blizzcon-on kiröhögték őket szó szerint mikor bejelentették a mobilos játékot. Nem is értem hogy képzelték.. mindenesetre viccet csináltak magukból. De már a D3-l elkezdődött ez.
    Na mindegy várnék egy remek művet a D4-től ami tényleg a műre koncentrál a játék élményre és hozza a feelinget. Nem sok reményt fűzök hozzá de meglátjuk...
  • sz4bolcs #2
    Elég lenne egy Dio2 remake jó grafikával.
  • wraithLord #1
    Nem rossz. Úgy tűnik, most a "darkos" hangulatra is odafigyeltek, amiért kb. 10 éve reklamáltak a rajongók a D3 előtt.

    A Cinematicban az a barbár transzvesztita volt?