Ötvös Tibor

Nem örülnek a rajongók a Diablo Immortal bejelentésének

Egészen elképesztő reakciókat váltott ki a Diablo Immortal bejelentése és már a készítők is magyarázkodnak miatta.

A Diablo-franchise kapcsán még a nyáron is azt állította a Blizzard, hogy több projekt is készül és idén okoznak meglepetést a rajongóknak. Azonban a BlizzCon előtt már hűtötték a kedélyeket és most már érthető, miért. A Diablo Immortal bejelentése után/alatt ugyanis már meg is érkeztek a negatív reakciók a projekttel kapcsolatban. Sőt, valójában pozitív megnyilatkozást nagyítóval kell keresni. Már a látogatói kérdések között is elhangzott, hogy ez a mobilos játék most egy megkésett áprilisi tréfa? Ezzel együtt az összes oldalon, ahol fent van a debütáló trailer, magasan a dislike gombot nyomók vezetnek. A Youtube oldalán például 196 ezren nyomták a "nem kedvelem" gombot, a megtekintés pedig 943 ezernél tart.

Ugyanakkor a Reddit egyik fórumán azt kezdték el pedzegetni, hogy az Immortal nem más, mint a Blizzarddal jó kapcsolatot ápoló, mobilokra specializálódott kínai cég, a NetEase játéka, az Endless of God Diablo-skinnel felturbózott változata. Meglepő, de a show végén ezt a Blizzard egyik vezetője, Wyatt Cheng nem is tagadta ezt a tényt. Elmondása szerint kiváló a kapcsolat a két cég között és ha már adott volt a technológia... Mindenesetre a rajongók azt is leszögezték, hogy nem lenne baj az Immortal létezésével, ha a show végén felbukkant volna a Diablo IV logója.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #17
    a link után: 404 Page not found... lehet csak technikai bazmeg, de nem lennék meglepve ha nem véletlenül nem érhető el a fórum oldala.
  • Macropus Rufus #16
    "ahelyett, hogy örülnének neki, ha csinálnak egyáltalán valamit a fejlesztők."
    ehe. Ha nincs gémer aki megveszi akkor a fejlesztő mehet kapálni. Szóval nem ártana ha a fejlesztők picit alázatosabban bánnának azokkal akitől a pénzt akarnak kiszedni.
  • Zoliz #15
    Blizzard zseniális mint mindig.
    A DIABLO olyan játék amiben állandóan nyomogatni kell az egeret.
    Namost mit csinálnak a nők a metron, villamoson stb. ?
    Nyomogatják azt a xart, mert máshoz nem értenek :)
    Ennyikeh.
    Profit income increased.
  • cateran #14
    Updateld magad..ugyanekkor jelentettek be a 6. reszt....de ugyanez volt a Fallout Shelternel is...ITT viszont....1 mobil aztan joccakat....
  • zola2000 #13
    Nyugaton lehet, kínai belsős appstoreokon nem hiszem

    Egyébként mire fel ez a fennakadás? Az elders scrollsból is a Skyrim volt az utolsó 2010 körül, amit csak portoltak meg most jön egy mobilos rész abból is, arra miért nem akadtak ki a rajongók?
  • Kissssss0 #12
    uhh... én meg még mindig a második rész meg a lod kiegnél vagyok leragadva.... ahogy látom nem kell sietnem sehova.
  • Phara #11
    És szerintem ha ez kijön mobilra akkor ennyi rajongó simán lehúzza a játék pontszámát is.
  • Ender Wiggin #10
    amíg lesznek balekok, akik a mobil tranzakciókkal egy AAA-listás PC játék árának 10x-ét is kifezetik, addig a trend nem fog változni. más kérdés, hogy a kiadón kívül ez kinek jó? ráadásul olyan játékok esetében, melyek eredetileg PC-n indultak, a mobil verzió nagyon szar lett minden esetbe. és nem csak azért, mert kis képernyőt kell 25 centiről bámulni és az érintéssel nem mindig lehet precízen irányítani a játékot...
  • jkedzs #9
    haha!! :'))
  • Sir Cryalot #8
    Üzenném neki hogy szerintem ő nem retard hanem grupi :DDD