Berta Sándor

Windows 10 - törlődni fognak a rosszul sikerült frissítések

A felhasználók egy részének rossz tapasztalatai vannak az operációs rendszer javításaival. Ezt orvosolná a Microsoft.

Egy új módosítás értelmében a jövőben kevésbé okoznak majd problémát a Windows 10 alatt a rosszul sikerült frissítések. A Microsoft tavaly októberben jelezte, hogy kénytelen visszavonni a Windows 10 operációs rendszerhez kiadott 1809-es verziószámú frissítését, mert az számos felhasználónál komoly problémát okozott. Volt, akinek a csomag feltelepítése után egyszerűen eltűntek a személyes adatai, például a Dokumentumok és a Képek mappák tartalmai. Az óriáscég a helyzetet eleve megelőzhette volna, mert pontosan tisztában volt azzal, hogy a 1809-es csomag komoly problémákat okozhat. A Windows Insider Program résztvevői ugyanis több alkalommal is beszámoltak a hibajelenségről - többek között 2018 júniusában és augusztusában. De nem ez volt az első eset, amikor a frissítések kisebb vagy nagyobb problémákat okoztak.

A Windows 10 esetében egyáltalán nem mindig zökkenőmentes a javítások és a frissítések telepítése. Amennyiben valamelyik kiadott javítással probléma van, akkor többnyire csak a manuális eltávolítás segít. A jövőben viszont az operációs rendszer egy külön banner segítségével fogja jelezni a felhasználónak, ha eltávolított néhány korábban telepített frissítést, mert azokkal gond volt és egy újraindítás után visszaállhat a korábbi eredeti állapotába a Windows 10. Az ok egyszerű: az operációs rendszer automatikusan észleli majd, ha az egyik javítás "beragadt" és eltávolítja azt, ráadásul utána 30 napig nem is telepíti azt újra.

A megoldás csak az automatikus frissítési funkció alkalmazásakor érhető el, a felhasználók általi manuális keresések esetében nem. Azokat a problémákat továbbra sem orvosolja a rendszer, amikor egy frissítés telepítése lefagy vagy folyamatos újraindulást generál. Ilyenkor továbbra is a manuális javítás és eltávolítás marad az egyetlen lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #12
    A vicc az egészben, hogy ezt tudja fejből a win 10. A "unified write filter" néven benne lévő eszköz lényegében kis módosítással ezt meg tudná oldani. Arról szól a fáma, hogy képes rá hogy az írásokat lényegében fizikálisan elszeparálva végezze és újraindítás után visszatérjen az eredeti állapot. Ezt a technológiát simán lehetne az update stabilitására is is felhasználni. Ha az update szarul működik azonnal tudna rebootolni az előző állapot alapján. Érdekes, hogy mi a fenéért nem használnak a windowsban eleve meglévő funkciót.
  • gforce9 #11
    Vannak szoftverek ami miatt muszája frissítés. Pár topiccal arrébb egy friss nvidia driver nem volt hajlandó felmenni régebbi buildra. Szóval ezzel a kijelentéssel óvatosan bánnék. 1 gép az nem statiszika és 10 gép sem az.
  • vilinger #10
    Egy általad elképzelt világról beszélsz. Tapasztalat nélkül.
    Nekem a kezdetektől ki van kapcsolva a frissítés, minden ugyanúgy működik azóta is. És ezért valószínű, hogy másnak is.
  • Ellaberin #9
    Ez külön öröm, mármint, hogy majd ők, hátulról, törlik azt amit ők úgy éreznek. Egyszer végre már a s.ggüket is kitörölhetnék a saját szájukkal... :( Alig várom már azt a bugot, ami elintézi majd valamelyik könyvtáramat rákérdezés nélkül, mert a kedves ms programozó eldaszott valamit és nem tesztelték ki.
  • end3 #8
    Csak így havonta negyedelni fogja a konkrét Win10 sebességét az átkozott. (Mert a felhasználó élménye csak úgy lehet teljes MS fejlesztői szerint, ha a rendszer auto-módban kapja a frissítéseket és ha fullos a telemetria. - És akkor is ezt csinálja ha hosszabb ideig csak offline használod, pár hónap alatt rájössz, hogy sokkal jobb neked visszakapcsolni, még a net-et is. Természetesen pusztán tudatalatti ráérzésből.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.03.14. 09:55:47
  • 74auriga #7
    Én kikapcsoltam az auto frissítést! Nincs telepítés, nincs felugró ablak, nincs elhalasztás és nincs újraindítás!
    Akár a Win7-nél.
  • Vanek úr #6
    Én azt a feature-t várom, hogy mikor fogja a Win10 törölni magát, és visszarakni maga helyett egy Win7-et. Ami jogtiszta, és még hosszú-hosszú évekig frissíti magát. :D
  • kvp #5
    "A probléma az, hogy nem csak a win. Vicc, hogy manuálisan turkálva 35 GB-nyi szemét volt a system vinyón, mindenféle szutyok, amit megtartanak az install után a progik. Ezt mégis hogyan képzelik a kedves programozók?"

    Kultura kerdese. A unix-okban minden ilyen file a /tmp kornyvtar ala kerul. Azt meg minden inditasnal kitakaritja a rendszer uresre. (ujabban meg eleve tempfs teruletre kerulnek, ami alapbol ramdisk, ha keves a ram, akkor meg a swap particiora pakolodik) A windows tervezoi anno ilyenekre nem gondoltak es nem alakult ki a windows-os platformon annak a kulturaja, hogy nem dobalunk ossze mindent egy helyre. Ennek fo oka az, hogy anno sokaig egyetlen windows-os konyvtarba kellett minden dll-t berakni, hogy a rendszer megtalalja oket. Ez az ossze-visszasag valahogy megmaradt.

    A rendszervisszaallitas pedig sajnos nem tarol teljes image-eket, legfokeppen nem datumozva, mert akkor visszallitasi pontonkent 1 darab tomoritett file lenne csak.
  • Zulu12 #4
    Az automatikus frissítést aki kitalálta, hogy erőszakkal újra indítja a gépet én annak erőszakkal össze koccolnám a heréjét egy kalapáccsal csak hogy kifejezzem a véleményemet ezzel kapcsolatban :P
  • molnibalage83 #3
    Win7 esetén is azért komolyan bele kell nyúlni. Amikor a rendszer visszaállítás csak úgy belőtte magát és minden pontot megtartott 3 évre visszamenőleg és 100GB helyet foglalt a vagy 8 visszaállítási hely, akkor akkor néztem rá, hogy akkor WTF. Félelmetes, hogy mennyire butára van konfigurálva a Win.

    A probléma az, hogy nem csak a win. Vicc, hogy manuálisan turkálva 35 GB-nyi szemét volt a system vinyón, mindenféle szutyok, amit megtartanak az install után a progik. Ezt mégis hogyan képzelik a kedves programozók?