Gyurkity Péter

4 hordozóval zárkózna fel Kína

Ez újabb figyelmeztető jel az amerikai félnek az ázsiai óriás növekvő erejéről.

A kínai népi felszabadító hadsereg néhány hónappal ezelőtt tette egyértelművé, hogy az elkövetkező időszakban a légierő és a haditengerészet kap majd kiemelt szerepet a további fejlesztések terén, miközben a szárazföldi hadsereg kénytelen lesz beérni a második (vagy harmadik) hellyel. A felzárkózást többek között 4 új repülőgép-hordozó megépítésével valósítanák meg, ami komoly kihívást jelent az USA számára.

Kínai lapok számoltak be most a konkrét elképzelésről, több helyi katonai szakértő kijelentéseire hivatkozva. Eszerint a kínai illetékesek a jelenleg meglévő első, valamint a teszteken áteső második példány után további négy ilyen egységet építenének, amelyek már nukleáris meghajtással, valamint vadonatúj elektromágneses katapulttal állnának hadrendbe, követve az amerikai példát. Ez már önmagában is jelzi, hogy a második helyet szemelték ki maguknak, hiszen egyetlen másik hatalom sem rendelkezik kettőnél több hordozóval, atommeghajtással pedig mindössze a francia fél rendelkezik, egyetlen példány révén – igaz, India tervezi egy ilyen hordozó megépítését, az oroszok pedig egyelőre vizsgálják a kérdést.


A kínai haditengerészet jelen pillanatban egyetlen egységre támaszkodik, amely még a szovjet időkből ered (ez ukrán közvetítéssel kötött ki Kínában). Maga a hajó kisebb és korosabb, mint az amerikai vetélytársak, a belföldön épülő, további tesztekre váró példány szintén ebbe a típusba tartozik, a 4 új hajó azonban ennél nagyobb és modernebb lenne. A kínai elnök 2035-re szeretné elérni a komoly modernizálás megvalósítását, 2050-re pedig már az abszolút csúcson vetélkednének, ami az első körben a Dél-kínai-tengeren való jelenlét megerősödését, ezt követően pedig a globális kereskedelem terén játszott szerep felértékelődését eredményezheti, bár ez utóbbi felett az amerikai haditengerészet gyakorol ellenőrzést, amit nyilván nem szándékoznak feladni.

A kínaiak emellett új, a hordozókra telepíthető vadászt fejlesztenek, de dolgoznak a Csengdu J-20 típusú lopakodó vadászon is, amit további projektek követnek majd a sorban, hogy csökkentsék a lemaradást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #76
    Technikailag utasszállító repülőgépet is kellene tudniuk építeniük mégis inkább Boeing-et vesznek. Afelől nincs kétségem hogy tudnak hajót is építeni amiről repcsik szállnak fel-le(jelenleg egyetlen saját építésű hordozójuk sincs hadrendben), ez belépőszinten több mint 100 éves konstrukció, de afelől sem sok kétségem van hogy nem lenne olyan jó mint az jenkiké, akik évtizedes üzemeltetési/hadszíntéri tapasztalat felhasználással fejlesztenek. A külsőségekből is sokat lehet tanulni de az ördög a részletekben rejlik egy ilyen komplex szerkezetnél. Azt viszont nemtom hogy valamikor ellopták-e egy USA hordozó terveit(elég sokat hackerkedtek egy időben), az valóban sokat csökkenthetett a lemaradásukon.
  • VolJin #75
    Ha már makroökonómia,, akkor a témában csak annyira releváns, hogy van-e elég pénze rá a kínaiaknak. A válasz, hogy van.

    Hogy megtudják-e valósítani, az nem makroökonómiai kérdés, hanem mikroökonómiai.
    Mert hogy a makroökonómia a költségvetéssel, az adórendszerrel, a gazdaságpolitikával, a külkereskedelemmel, stb foglalkozik.

    Egy vállalatcsoport működése az mikroökonómia. Ráadásul annak sincs köze a témához, mert ez az egész technológiai kérdés.

    Atomtechnológiájuk van, lásd atommeghajtású tengeralattjáróikat!
    Hajótesteket tudnak gyártani, lásd a kurva nagy konténerhajóikat!
    Üzemeltetési tapasztalataik vannak repülőgép-hordozókkal, tehát nem akkor derülne ki, hogy valamit kihagytak belőle, amikor elkészült, tehát a specifikációkkal is tisztában vannak.
    Repülőgépiparuk van, tehát ezzel se lesz gondjuk.
    A szükséges fegyverrendszerek gyártásával is rendelkeznek, tehát tudnak rá telepíteni légvédelmi és támadó rakétákat.

    Tehát a háttéripar kipipálva, pénzük van rá, a szándék meg van.

    Akkor mi a búbánatos makroökonómiáról rizsázol?

    Lehet, hogy Tetsuo nem ért a makroökonómiához, de te sem, mert az kiderült, hogy nem is tudod mi az!
  • ostoros #74
    Miféle érveidet? Ez egy szádba rágott duma, amit bemagoltál...
  • defiant9 #73
    "A Trump-kormány által kreált vámintézkedések semmilyen hátrányt nem jelentenek a távol-keleti országnak"
    Ezt tényleg így gondolod? Akkor miért is prüszkölnek ellene? Nehogy szegény USA ráfaragjon. Illogikus amit állítasz. A szabad kereskedelem egyértelmű nyertese az aki exportál.

    "de mit is értesz lopás alatt?"
    Itt kb. azt hogy más szellemi tulajdonát lemásolták annak hozzájárulása nélkül.

    "ráadásul a K+F robbanásának oroszlánrésze volt a náci technológiák "átvétele"""
    Igen, kb. kimondható hogy a rakétatechnika terén az USA R&D helyett jórészt csak elvette von Braun eredményeit. Ez nem volt R&D, nyilván saját erőből is meg tudták volna oldani, sok pénzért ami hatalmas R&D-t költést jelentett volna a grafikonon.

    "úgynevezett lopások megtörténhettek, az leginkább a profitmaximalizáló, gyerekmunkát igénylő gyártáskihelyezés hibája."
    Na persze, ez a miért ment oda, mire számított logika. A lopást nem legitimálja az hogy profitmaximalizálótól lopsz, ilyen alapon rengeteg lopást folyamatosan meg lehet ideologizálni.

    "jelenleg Kínában rengeteg világszínvonalú technológia fejléesztése zajlik, önerőből"
    Mi lenne az amiben kínai cégek az US cégek előtt járnak? Elektronika, haditechnika, gépipar, járműipar, szoftver? Ahogy már írtam a távközlésben látom azt hogy elég közel vannak a top-hoz, miközben költségben jobbak. Azt semmiképp nem gondolnám hogy néhány év múlva egy top számítógépet össze lehet rakni kínai fejlesztésű alkatrészekből, vagy egy autó hardveresen jobb lenne a németekénél vagy japánokénál, software tekintetében sem gondolom hogy kínai fejlesztésű OS-en kínai böngészőből fogunk post-olgatni.
  • Tetsuo #72
    De nem tesznek és nem is tudnak neki (Kínának) keresztbetenni Nyugaton. A Trump-kormány által kreált vámintézkedések semmilyen hátrányt nem jelentenek a távol-keleti országnak, ellentétben a multinacionális cégekkel és a kihelyezett gyártásokkal, adómegkerülésekkel. Összességében pedig, talán inkább az Egyesült Államoknak árt, legalábbis rövid távon.
    Egy bizonyos szintig "loptak" igen, de mit is értesz lopás alatt?
    Az amerikai találmányok zöme sem volt úttörő, csak éppen ők voltak "helyzetben", ráadásul a K+F robbanásának oroszlánrésze volt a náci technológiák "átvétele". A "lopás", vagyis a jobb dolgok lemásolása egy túlélési stratégia volt az emberiség eddigi történelmében, csak az utóbbi időben tüntetik ezt fel erkölcstelennek kettős mércét alkalmazva. (Pl. az NSA kémkedett/kémkedik német cégeknél Edward Snowden szerint - az kevésbé probléma a nyugati sajtóban, mintha Kína vagy az oroszok tennék ugyanezt.)
    Hogy az úgynevezett lopások megtörténhettek, az leginkább a profitmaximalizáló, gyerekmunkát igénylő gyártáskihelyezés hibája.
    Mindenesetre jelenleg Kínában rengeteg világszínvonalú technológia fejléesztése zajlik, önerőből.
    Az idő valószínűleg engem igazol, néhány év múlva visszatérhetünk rá, addig jobb lesz, ha tanulod a kínait. :-D
  • defiant9 #71
    Ilyen alapon a te HSZ-ed pedig a keleti autokrácia imádatáról.
    Egyébként van alapja Seq mondatainak. Ugyanis a mennyiség<>minőség.
    Ha a kutatás arra megy el hogy a pártvezetés tervének megfelelően költsék a pénzt akkor a végén az jön ki hogy elég gyorsan megy a kukába a kutatás eredménye, értéktelen volt.
    <i>About 91 percent of five-year-old Chinese design patents are discarded</i>
    Az nem egy túl hatékony rendszer ahol adókedvezményért cserébe 'felkutatunk' egy senkit nem érdeklő amerikai szabadalmat, bejegyezzük Kínában ezzel papíron meg is van az 'innováció'. Ettől még se Nvidia GPU sem Intel CPU nem fog legördülni a gyártósorról. Az nem kérdés hogy zárkóznak, és a távközlésben már világszínvonalon is vannak, ezt azonban a kikényszerített technológia transzfer ellopásával érték el nem R&D-vel. Kérdés hogy innen tovább tudnak-e lépni, főleg ha keresztbe tesznek nekik nyugaton és bukik a méretgazdaságossági előny, ami kb. mindennek az alapja az iparban.
  • Tetsuo #70
    A hozzászólásaid sem makroökonómiáról szólnak, hanem Nyugat-fétisről. Pl. a #65-ben minden bekezdés érvelése tévedésen alapszik, de ha kijavítanám, megint jönnél hasonló blődségekkel. Egyszerűen a veled való vita nem lehet progresszív és konstruktív.
  • Sequoyah #69
    En legalabb leirtam az erveimet. Ha erted a mondatokat, es ugy altalaban ertesz a makrookonomiahoz, akkor ertelmesen le tudod irni hogy hol hibazik a logikam, es akkor talan tanulok is belole.
    Ha csak 0 informaciotartalmu szemelyeskedesre telik toled, akkor valoban evek mulva sem fogunk elorebb jutni...

    Rajtad all. Masik hozzaszolasban mar sikerult leirnod korabban, biztos most is menni fog;)
  • ostoros #68
    Bocs, de nem érdemelsz jobbat. Neked oldalakon át lehet érvelni, és a vége mindig ugyanaz: Jottányit sem engedsz a dogmádból.
    Évek óta ezt csinálod.
  • Sequoyah #67
    Ezzel szemben latom csak sertegetni tudsz. Csalodtam, mas esetben voltal mar kepes ertelmes ervelest osszehozni. De a fel mondatos sertegetos valaszbol csak annyi jon le, hogy az egvilagon semmit sem ertettel meg a hozzaszolasombol.