Berta Sándor

Adatvédelmi rendeletet sért az Android

Ezúttal az európai fogyasztóvédők támadták a Google információgyűjtési gyakorlatát.

Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) le akarja állítani azt a jelenlegi gyakorlatot, amelynek lényege, hogy a Google az Android operációs rendszert használó személyek tartózkodási helyével kapcsolatos adatokat gyűjti. Hét európai állam (Csehország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Norvégia, Svédország, Szlovénia) nemzeti fogyasztóvédelmi hivatalai szerint ez a gyakorlat sérti az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletét (GPDR), amely május 25-én lépett hatályba.

"Hisszük, hogy sérti a rendeletet az, ahogy a keresőcég gyűjti ezeket az információkat. Ugyan a felhasználóknak bele kell egyezniük az adataik gyűjtésébe és feldolgozásába, de álláspontunk alapján ez a megoldás nem megfelelő. Az embereket ügyes menürendszer, nehezen megtalálható beállítások és utólagos kérdések segítségével arra késztetik, hogy engedélyezzék a személyes információikhoz való hozzáféréseket és minderre olyan mértékben kerül sor, amit a legtöbben el sem tudnak képzelni. A Google által alkalmazott módszer a megtévesztés határát súrolja. Csak kevesen tudják például, hogy a társaság folyamatosan feljegyzi , hogy valaki éppen hol tartózkodik és ez még akkor is így van, ha az éppen futó alkalmazás nem használ ilyen funkciót." - jelentette ki Ursula Pachl, a BEUC igazgatóhelyettese.

"Miután világszerte kétmilliárd felhasználónak van Androidot futtató készüléke, ezért ez a probléma nagyon sok embert érint. Ez a gyakorlat azért rossz, mert ezeknek az adatoknak a segítségével nagyon sok dolgot meg lehet tudni az egyes személyek életéről, például a vallási hovatartozást (ha rendszeresen valamelyik templomba mennek), a politikai nézeteket (egy demonstráción való részvétel kapcsán), az egészségügyi állapotot (hosszú kórházi tartózkodás esetén) és a szexuális hovatartozást (adott éjszakai bárokba járás). Ezek az információk pénzzé tehetők, ha reklámcélokra alkalmazzák fel azokat. A fogyasztókat kihasználják, pedig valószínűleg nem adnák ki az adataikat, ha tudnák, hogy milyen információkat gyűjtenek róluk és azokat a Google mire használja fel."

A beadvány egy norvég tanulmányon alapul amely kifejezetten az Androiddal foglalkozik. Az iOS esetében jobb az adatvédelem, mert ott a felhasználó konkrétan eldöntheti, hogy a tartózkodási helyével kapcsolatos információkat átmenetileg elérhetővé teszi vagy az azokhoz való hozzáférést sosem engedélyezi. Egyébként is tízszer annyi adatot gyűjt az Android, mint az iOS: a Google óránként átlagosan 40,2 alkalommal kéri le a felhasználói információkat az Androidot futtató készülékekről, míg az Apple esetében eközben óránként 4,2 lekérdezést regisztráltak.

Pachl úgy véli, az nem lehet, hogy emberek millió állandó ellenőrzésnek és kémkedésnek vannak kitéve, ez ugyanis nem az a digitális jövő, amit a felhasználók korábban elképzeltek. A legvalószínűbbnek a hét ország közös fellépése tűnik az ügyben. A szakember egyébként az új európai uniós adatvédelmi rendeletet sikernek tartja, azonban felhívta arra a figyelmet, hogy még nincsenek konkrét eredmények. Az mindenesetre már pozitívum, hogy sokan tudnak a GDPR-ről és sok Európai Unión kívüli visszajelzést is kaptak. A Google illetékesei még nem reagáltak a felhívásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KisKZ #7
    Nagyon hasznos funkciók, de nem mindegy, ha Te ezt akarod épp egy tevékenység során, avagy a sok egyéb számodra értéktelen,sőt bizonyos formában kifejezetten káros tevékenységek közül kiszemezgeted.
    Erre vannak nagyonj jó kis trekker eszközök.
    Persze ha már képes erre a telefon, akkor miért használjon ezer más eszközt az ember. De az nem fair, hogy ennek ez az ára.
  • Andrevv #6
    Az, hogy minden ilyen funkció működhetne feltöltés nélkül is, de ők mindent eltárolnak és felhasználnak valami teljesen más célra, továbbá nehezen átlátható a teljes folyamat, a felhasználó nincs megfelelően tájékoztatva, hogy egész pontosan mit, mikor és miért tárolnak. Talán tudod listázni valahol, hogy pontosan milyen időpontban milyen adatot tároltak le a telefonodról és mire használták fel? Nem hinném.
    A youtube pedig nyugodtan bezárhat Európában, senkinek sem fog hiányozni (csak az elején), rengeteg alternatíva van.
    Utoljára szerkesztette: Andrevv, 2018.11.29. 14:03:10
  • Andrevv #5
    Ugyanezt megtehetnék úgy is, hogy nem tárolják el a szerverükön, csak helyben marad, de mégsem tesznek így. Őket nem az érdekli, hogy neked hasznos legyen, hanem Te mint termék jövedelmező legyél számukra.
  • kisedi #4
    Igen, feljegyzi a GOOGLE merre járok ha engedélyezem. Nagyon hasznos funkció pl km nyilvántartáshoz, vagy a családi fotók katalogizálásához hogy példát említsek. Mindezt teljesen ingyen nyújtja. Nyilván újabb sarc kell, hatalmaz üzlet ez az eu-nak
  • x3dgime #3
    Mi abban a jogsértő, mikor mindenre rákérdez a rendszer, hogy akarom-e, engedélyezem-e, csak most az egyszer, vagy állandóan stb., és ezt mindegyik alkalmazásban külön-külön is?!
    Úgy látszik az EU "nagyjai" (khm...) már csak a szarkeveréshez értenek, lásd pl. a Youtube-bal (is) kapcsolatos jogi balhé (gyakorlatilag az EU-ban használhatatlan lesz a Youtube (is), ha bevezetik a 13. cikkelyt).
    Utoljára szerkesztette: x3dgime, 2018.11.29. 10:15:23
  • arty #2
    minden egyes alkalommal, amikor bekapcsolom a gps-t, ez a féregoogle azonnal rákérdez a wifi scanningre is, iszonyat irritáló, felteszem sokan véletlen rányomtak már pl a térkép elé egyszercsak odatürelmedő kérdésre(!) vagy akár azért is, hogy kussoljon már a telefon, ne zaklasson...

    (én, aki erre odafigyelek is fedeztem már fel, hogy valamikor bekapcsolódott az a sz*r!)
  • kvp #1
    Viszonylag egyszeru a kerdes, vagy engedelyezi az ember vagy nem hasznalhatja a telefonjat. Utolag is letilthato, de akkor megint elojon a kerdes barmilyen funkcio hasznalatakor, hogy vagy engedelyezi az ember vagy csak kb. a segelyhivasra lesz jo a keszulek. Ez eleg egyertelmu mind jogilag, mind informatikailag.

    Lehet, hogy fogyasztovedelmi szempontbol vagy erkolcsileg aggalyos, de jogilag tiszta a helyzet. Az ingyenes android persze nem tartalmaz kovetest, de ott a google szerver alapu szolgaltatasai sem mennek. Mondjuk ez szerintem majdnem meg elony is.