MTI

Egyelőre nem szüntetik meg az óraátállítást az EU-ban

Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban - jelentette a Bild című német lap egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva.

Az ügyben illetékes tagállami miniszterek december elején tartandó tanácskozására készített beszámoló alapján tagállami fenntartások miatt nem tartható az Európai Bizottság azon terve, hogy 2019-ben állítsák át utoljára az órákat az EU-ban. Ezért legkorábban 2021-ben szüntethetik meg az óraátállítást. A brüsszeli bizottság azt akarta elérni, hogy 2019 áprilisáig valamennyi tagállamban döntsék el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást alkalmazzák tartósan. Ennek megfelelően a nyári időszámítást választó országokban 2019. március 31-én, a téli időszámítást választó tagállamokban 2019. október 27-én állították volna át utoljára az órákat.

Több tagállami kormány szerint túlságosan szűk a döntési határidő, más kormányok attól tartanak, hogy nehézségeket okozhat, ha egységes döntés hiányában az eddiginél is több időzóna szabdalja szét az EU területét, és olyan tagállamok is vannak, amelyekben a kormány nem tartja indokoltnak az évtizedek óta követett gyakorlat megváltoztatását - derül ki a Bild szerint a dokumentumból, amelyben nem szerepel, hogy mely tagállamok képviselik az egyes álláspontokat.

Az óraátállítás felülvizsgálatát az Európai Parlament (EP) kezdeményezte, a testület az idén februárban felkérte fel a bizottságot, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra. Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.

A szabályozás felülvizsgálata Finnország javaslatára került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás. Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész EU-ban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #24
    Ellene érvelni is tök felesleges, mert még jó sokáig nem lesz eltörölve, így a téma csak felesleges hisztériakeltés, hype.
  • Merces2 #23
    Konkrétan megkérdőjelezhető hogy van-e valós haszna. A világitáson eddig is keveset spóroltak a led világitások elterjedésével ez még minimálisabb . Amikor kitalálták az óraátálitást az emberek döntő többsége még a szabadban dolgotott , azóta a mezőgazdaságban dolgozók száma kilencven százalékkal csökkent. Annak pedig hogy próbálsz melette „érvelni ” konkrétan semmi haszna :D
  • M2 #22
    Konkrét, pénzben kimutatható nemzetgazdasági haszna van. Az ilyeneket nem szokás idiotizmusnak hívni.
  • Andrevv #21
    Az az idiotizmus, hogy az órát állítgatják ahelyett, hogy a programot módosítanák azok, akiket érint a nap állása. Miért kell mindenkire ráerőltetni ezt az állítgatást. Pont emiatt minden évben kétszer kell a programomat módosítsam, hogy ne kelljen télen szívjak a délutáni sötétséggel és hogy a munkahelyen is találjunk a keleti időszámításokkal. Sokkal több hátránya van ennek az állítgatásnak mint haszna.
  • M2 #20
    Mert náluk a napi időbeosztás is hátrébb van tolódva. Jellemzően nem 8-ra járnak dolgozni, hanem 9-10-re.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2018.12.20. 09:13:46
  • M2 #19
    Jaja, az zseniális, hogy tekerjük el az órákat állandó nyári időszámításra, de mindenki 8 helyett 9-re járjon dolgozni! :-)

    Tényleg nem látod itt a teljes idiotizmust? Ez a baj, hogy az átlagember olyan hülye, hogy simán elhiszi, hogy ha marad egész évben a nyári időszámítás, akkor több lesz télen a napsütéses órák száma. Meg talán még melegebb is lesz, nem?
  • ktamas74 #18
    "Kurva sok baleset lenne abból, hogy télen pont a csúcsforgalom alatt még vaksötét lenne, pont amikor a reggeli félálomban bóklásznak az iskolába igyekvő gyerekek meg a volán mögött félig alvó felnőttek."

    Nem hiszem, hogy Barcelonában például több baleset lenne, mint nálunk.

    https://www.timeanddate.com/sun/spain/barcelona

    Amúgy részemről mindegy melyik marad, csak ne kelljen évente 2x átállítani a bioritmusom.
  • M2 #17
    Persze, meg az ingyen sört! :-)
  • Tinman #16
    Itt már nincs kérdés. Tények vannak. Az óraátállítás gyakorlata legkésőbb 2021-ben megszűnik. A többség a nyári időszámítást szeretné. Pont.
  • Tinman #15
    Reggel már nem vaksötét van és egyre világosabb van percről percre. Reggel az emberi szervezet pihentebb, míg a délutáni sötétség miatt, már indul a melatonin termelődés, lankad a figyelem, a sötétedés hozza a rosszabb, csapadékosabb időjárást is, etc.

    Az a "rendes" időszámítás az akkor volt, amikor ősatyáid mezítláb hajtották a teheneket. Egy "kicsit" azóta elhúzott a világ. A városokban egyre gyakoribb a 9:00-ás, vagy a 8:30-as, elmélkednek arról is, hogy a tanórákat is akkor kezdenék.

    "Van egy rendes időszámításunk, a téli. Ha nem lesz óraállítás, arra fogunk fixen átállni, ez nem is kérdés"

    A vágyaid ne keverd ide. Semmi köze a valósághoz, de főleg ahhoz nincs, amit a döntő TÖBBSÉG óhajt.

    https://index.hu/belfold/2018/12/09/a_magyarok_haromnegyede_eltorolne_a_teli_idoszamitast/

    "Bár minden korcsoportban többségben vannak azok akik inkább a nyári időszámítást választanák, a 30 évnél fiatalabbak körében háromnegyedes (75 százalék) döntene így, a 60 évesnél idősebbek körében kicsivel több, mint a felük (55 százalék, 35 ellenében)."

    Ergo hozza az uniós korábbi szavazás mutatóit... az emberek háromnegyede, eltörölné ÉS a nyári időszámítást preferálja.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.12.17. 15:26:08