SG.hu

Magyarországon ma kezdődik a jövőheti Fekete Péntek

Ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.

A fekete péntek (black friday) csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek - az idén november 24-e - elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban. Nálunk viszont néhány kereskedő előre hozta az akciót, már csak azért is, hogy az emberek ne a külföldi webshopokban költsék el a pénzüket, illetve igyekeznek meghosszabbítani az egyébként egy napos eseményt (Romániában már egy hónapig tartanak ilyenkor a leárazások). Biztosan nem fog minden simán menni, egyrészt ilyen extrém, egyidejű terhelésnél a kiszállítás el fog húzódni (a Magyar Posta 5 tételes csomaglimitet vezetett be), másrészt a napokban a magyar piac két nagy szereplőjéről is negatív hír látott napvilágot. Egyrészt adóhivatali razzia volt a Mall.hu-nál, másfél millárdos árukészletet zároltak, másrészt a Gazdasági Versenyhivatal megbírságolta az Extreme Digitalt, mert a cég a Fekete pénteki napját még 2015-ben "akár 70 százalék" szlogennel hirdette, mely kedvezmény csak néhány, egyébként is keveseket érdeklő árutípusra volt érvényes.

"Magyarországon az internetes kereskedelemben nagyobb a nap súlya, a hagyományos üzletek forgalmában ugyanakkor még nincs kimutatható hatása" - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Becslése szerint az e-kereskedőknek 5 és 10 milliárd forint közötti bevételt hozhat az esemény, a mai napon generált forgalom elérheti a teljes novemberi bevétel egyharmadát. Összehasonlításképpen hozzátette, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem teljes novemberi volumene tavaly megközelítette a 32 milliárd forintot. Egyre több hagyományos üzletben is hirdetnek fekete pénteki akciókat, de az iparcikk-kiskereskedelem súlya tízszer akkora, mint a webkereskedelemé, így nehezebben kimutatható az akció hatása. Októberhez képest általában nő az iparcikkek vásárlása novemberben, de nem lehet azt mondani, hogy ez a növekedés kizárólag a fekete péntek miatt lenne - fejtette ki a szakértő.

Az eNET Internetkutató online felmérése szerint tavaly csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki akciókban, idén pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat. Bár nagy az a vásárlói tömeg, amit a black friday meg tud mozgatni, de a kutatás szerint mégsem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság. A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a black friday.

A közeledő karácsony rányomja a bélyegét a fekete pénteki vásárlásokra is. A legtöbben játékot, ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek venni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek. Öt potenciális black friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket, szépségápolási cikket, illetve könyvet vesz majd ezeken a napokon. A vásárlást tervezők átlagosan körülbelül 36 ezer forint értékben szándékoznak költeni. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna, ha valamennyi vásárlási terv megvalósulna - közölte az eNET. Ez meghaladná a teljes tavalyi hazai online kereskedelmi forgalom negyedét.

A MediaMarkt közlése szerint a nap a műszaki cikkeket forgalmazó társaságoknál hagyományosan a legfontosabb értékesítési időszak kezdetét jelzi. A társaság idén harmadik alkalommal elvégzett reprezentatív kutatásából kiderül, hogy négyből három ember webáruházból is tervezi beszerezni a kiszemelt műszaki terméket. A felmérés alapján a vásárlást tervezők 35 százaléka tudatosan készül, 44 százaléka pedig nem választja ugyan ki a konkrét terméket, de a számára szükséges termékkategóriában keresi a legjobb ajánlatot. A kutatás szerint idén csaknem 50 százalékkal többet költenének műszaki cikkek beszerzésére a vásárolni szándékozók.

Negyedszer csatlakozik a fekete péntekhez a Praktiker, a barkácsáruházlánc azt reméli, hogy országszerte 20 áruházában és webshopjában sikerül majd megdupláznia átlagos napi forgalmát. Tavaly az előző évhez képest 50 százalékkal több látogató érkezett a Praktiker webshopjába 24 órán belül, akik jellemzően barkácsgépeket, karácsonyi termékeket, bútorokat és fürdőszoba-felszereléseket, csempéket és zuhanykabint vásároltak a black friday akció keretében - közölte a cég.

A Fashion Days is vásárlási rohamot vár az idei fekete pénteken. A Magyarországon, Romániában és Bulgáriában működő divatportál tapasztalatai szerint az akciókra a magyarországi vásárlók várnak a legjobban, számuk megduplázódhat az előző évekhez képest. Míg 2014-ben 205 ezer eurót, 2016-ban már 570 ezer eurót költöttek a vevők a Fashion Days november végi akcióján, és a cég szerint ez ebben az évben akár duplájára is nőhet. A vállalat éves forgalmának 15 százalékát bonyolítja az akció három napja alatt - közölték.

Az Extreme Digital azt közölte, hogy az idei black friday az internetes kereskedelem legkiemelkedőbb eseménye lesz, a webáruháznál a legtöbb vásárlás ezen a napon realizálódik. Tapasztalataik szerint a magyar online vásárlók egyre tudatosabbak, a karácsonyi készülődéskor eleve számításba veszik az olyan akciókat, mint a fekete péntek. Az eMAG arról tájékoztatott, hogy idén is rekorddöntésre készülnek az év legfontosabb vásárlási akciója kapcsán, 600 ezer akciós termék várja majd a vásárlókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jkedzs #13
    az alapból idióta magyar társadalom pr agymosással és konzumidiotizmussal párosítva. = szánalom.

    Steamen blekk frájdéj nélkül 3000 a Supreme Commander: Forged Alliance
    http://store.steampowered.com/app/9420/Supreme_Commander_Forged_Alliance/
    megéri. éveken keresztül lehet játszani vele. nem divatfos déelcé/lútboksz szerencsejáték, mint amiket mostanában lehet kapni lehúzós ekszboksz és pées4 rendszerekben. persze ha konzumidióta vagy, akkor nyugodtan vegyél olyat.
    https://twitter.com/EvolutionRaven/status/930450688106221568

    ha meg ratyi RTS-re izgulsz, akkor ott van az ingyenes multi a StarCraft II-ben.
  • ugh #12
    Ugat a ballibb barom aki szerint minden negativ dologban elen jarunk minden pozitivban meg hatul.

    A buzi haverjaid idejen is minden evben minden egyre dragabb lett.
    Eltuntek nagy penzek es landoltak mashol.
    Csak nem emlexel mert egy ostoba hulye vagy mazsolaszeru aggyal...

    Nezz youtubeot mi megy mashol karacsonykor te retardalt okor.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.11.18. 10:22:33
  • wraithLord #11
    "Nálunk viszont néhány kereskedő előre hozta az akciót, már csak azért is, hogy az emberek ne a külföldi webshopokban költsék el a pénzüket, illetve igyekeznek meghosszabbítani az egyébként egy napos eseményt"

    A neten is ma kezdődik a Black Friday, úgyhogy már mindegy... Most kaptam pl. az Amazontól is emailt, hogy BF van. Pont azon röhögtem, hogy odaírják, hogy 50 % off, aztán amikor megnézem máshol, ott akció nélkül kerül annyiba, mint Amazonon akciósan. Szóval csak a szokásos, odaírnak egy magasabb árat, áthúzzák, odaírják a valódi árát, és megkapja a plecsnit, hogy akció... :D
  • lammaer #10
    A corvin plázában már kerülgetni kell a folyosón a karácsonyfákat... nem újonság hogy előre hozzák a felhajtást :D
  • lammaer #9
    Igy igy, az árukereső meg az ebay korában aki egy online BFen drágábban megveszi a cuccokat mint amennyiért máshol rendesen megkapja, az meg is érdemli.

    Egyértelműen az ED-nél a %ok csalókák, mivel az ED alapból jelentősen drágább a többi netes cégnél. De minden további nélkül ki lehet fogni olcsóbban a cuccokat, csak az engedmény nem 50%, hanem csak 10-15-20.
    Nekem az is megéri, olyan dolgokat vettem amik eddig is a listán voltak, mindegyiken nyerek 10-15-20%ot, azt kész.

    Nem veszek olyasmit ami amúgy nem kellene, szóval a konzumidiótázók nyugodtan kerüljenek el :D
  • Vanek úr #8
    Mondjuk a cím is elég szép, elmondja, hogy bizonyos boltok direkt előrehozzák a saját akcióikat, nehogy máshol költsön az, aki akciós terméket akar. Lassan már a kutyát nem érdekli, mikor is van a BF; előrehozzák akár szeptemberre is, hogy "vásárojjjá má, te büdös paraszt, most van nálunk BF, meg Karácsony, meg húsvét, meg Halloween, meg .....".
  • Relixo #7
    Túl sokat vagy orbánviktorka seggébe és túl mélyre mentél benne, valószínűleg azért ez ugrott be elsőre neked.
    Amúgy meg retardált karácsonyi csorda mindenhol van...magyarország ebben is az élen jár!
    Karácsony tájékán meg aztán főleg, mintha nem lenne utána már semmi... és persze csak karácsonykor kell gondolni másokra amúgy meg le se sz@rják egymást. Képmutatás magasfoka a hülyeségről ne is beszéljünk. Azon röhögök még jókat ilyenkor mikor beállnak az emberek a 25m sorba 121.-nek és ott marják egymást! Hajrá karácsonyi csürhe! :D
  • NEXUS6 #6
    Közeledik a tél!
    XD
  • Myers #5
    A képről nekem az ugrott be, hogy egy migránscsorda épp áttöri a határátkelőt. :)
  • Dynamic #4
    Ez mondjuk nem teljesen igaz. Néha ki lehet fogni jó vételeket. A tavalyi BF-n pl. majdnem fél áron vettem egy Apple TV4-et. Azóta sem láttam sehol annyiért amennyiért tavaly megkaptam. Ráadásul amúgy is akartam venni, csak kivártam a BF-t és mázlim volt.

    Ettől függetlenül tény, hogy ezek a jó vételek a ritkábbak. Hiába a -30%-os címke, egyből nézem én is az árukeresőt, mert sok helyen az "akciós" ár annyi, mint máshol az alapár.