MTI

Pokorni Zoltán polgármester kapta idén az adatvédelmi díjat

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kapta idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) emlékérmét, amelyet pénteken Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke adott át.

Az adatvédelem nemzetközi napját az első ilyen tárgyú nemzetközi dokumentum, az Európa Tanács úgynevezett 108-as Egyezményének megkötése évfordulóján ünneplik. 1981 - az egyezmény megkötése - óta eltelt 36 év, 2016-ban elfogadták az új, egységes uniós adatvédelmi jogszabályokat és folyik az egyezmény megújítása, modernizációja is. A mai gyermekek 1981-hez képest egy gyökeresen megváltozott társadalmi-kulturális közegben élnek - szögezte le Péterfalvi Attila, hozzátéve, hogy erről írt a 16 éves Csiszár Tamás, az adatvédelem napja tiszteletére kifejezetten vak és gyengénlátó gyermekek számára kiírt NAIH-esszépályázat kitüntetettje is díjazott munkájában.

A közlemény szerint a XII. kerületi önkormányzat Hegyvidéki ONvédelem programja komplex megközelítéssel, elkötelezett szakemberek bevonásával, a gyermekek-pedagógusok-szülők célcsoportként történt meghatározásával hosszú távon vállalja fel céljának elérését. Infografikai kisfilmek, plakátok, tájékoztató szórólap, szülői akadémiák, kortárs mentorprogram és akkreditált pedagógusképzés életre hívásával és finanszírozásával hatékonyan és kreatív módon hajtja végre programját, példát mutatva ezzel más állami szereplőknek is.

Ezért idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ezüst emlékérmét Pokorni Zoltán, a hegyvidéki önkormányzat Fidesz-KDNP-s polgármestere - képviselve a programban részt vevő munkatársait is - kapta az internetes adatvédelemmel, valamint a fiatalok biztonságos és jogtudatos internethasználatával kapcsolatos ismeretek népszerűsítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért - írták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Pedig csak a jövedelmét védte...de azt nagyon...