Ötvös Tibor

Fifa 17 - kipróbáltuk a sztorit


Elindítottuk Alex Hunter karrierjét a Fifa 17 The Journey berkeiben, mely alaposan feladta a leckét a Pro Evolution Soccer 2017 számára.

Hamarosan megjelenik a Fifa 17, mely kapcsán talán a legnagyobb kérdőjel a The Journey nevet kapott sztori-mód mellé kapcsolódik. Sokakban merült már fel a kérdés, hogy egy sportjátékban mennyire van szükség történetre, de a tapasztalat azt mutatja, hogy bizony sosem árt. Hiszen akit nem érdekel, az megy a sima Karrier vagy Kick Off módban, aki pedig ki akarja próbálni, annak is nyitott a lehetőség. Emlékezetes a TOCA Race Driver próbálkozása, melyben autóversenyzőként kellett helyt állnunk eme sport világában. De szintén kiemelkedően jó próbálkozás volt a Fight Night Champion is, melyben egy profi bokszoló börtönbe kerül és onnan kikerülve kellett újra felépíteni karrierjét.

Éppen ezért én személy szerint sokat vártam és várok továbbra is a The Journey sztorijától és a kipróbált változat után azt kell mondanom, hogy igen, az EA Sports ismét képes volt valami izgalmasat alkotni. A sztori főhőse Alex Hunter, egy tehetséges fiatal srác, akire felfigyel egy menedzser és elindítja karrierjét a Premier League-ben. A bemutatott változatban egyetlen meccset tudunk lejátszani, melyben a Manchester United - Chelsea összecsapásban veszünk részt, mint a vörös ördögök újonca.



A játékmenetben egyébként alapvető változtatások nem történtek, azaz a mérkőzéseket ugyanúgy játszhatjuk le. Választhatunk, hogy az egész csapatot vagy csupán Alex-et irányítjuk és miután az edző úgy dönt, hogy beállít minket, minden megy a maga útján. Az újdonságok a mérkőzések előtt és utána jelentkeznek. Bizonyos részeken ugyanis a Mass Effecthez hasonlatos válaszadásra vagyunk "kényszerítve" és ezek természetesen befolyásolják a csapattársainkkal, rajongóinkkal és magával a klubbal való kapcsolatunkat.

A Fifa 17 kapcsán azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy grafikailag sokat fejlődött a cím az előző kiadáshoz képest, a Frostbite nagyon jól teljesít. Mondjuk ez elsősorban a mérkőzésekre vonatkozik, az átvezető, sztori-elemeknél azért akadnak gondok a karakterekkel. Alex néha úgy fest, mintha púpos lenne és talán a korai változatnak volt köszönhető, de pár alkalommal az arcok is kicsit el voltak csúszva. De ezeket a hibákat még lehet javítani, és a hangulat mindent visz.



A lejátszott mérkőzés és a körítés alapján azt kell mondanom, hogy a Fifa 17 végre mert valamit újítani és ezzel elindulhat egy olyan irányba, ahova már régen tartania kellene. Én pedig csak reménykedni tudok abban, hogy ez a sztori-mód olyan sikeres lesz, hogy más EA Sports alkotásokban is megjelenik majd. Például egy érdekes karrier az NFL világában számomra igazi telitalálat lenne. A Fifa 17 szeptember 29-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nnemes #4
    Sziasztok!

    Fifa 17-ben a játékos szerkesztésénél nem találom a gameface/ saját arc betételét. Lehet hogy kihagyták?
  • Katalizátor #3
    Story mod amit a Man Unitedben kezdesz?
  • LezLee #2
    A cikkíró EA Sports alkotásokról beszél, amit te mondasz az az NBA 2K sorozat, ami nem az EA Sports, hanem a 2K Sports játéka.
  • pett3rson #1
    Nem azért, de az NBA 2015 vagy 2016, ki tudja melyikben már van ilyen karrier-mód...