Gyurkity Péter

NASA: 2023-ban jön az űrhajósokat szállító Orion 

Az űrügynökség maradt a távolabbi dátumnál, addig azonban két fontos küldetésre is sor kerül.

A SpaceX kapcsán éppen a napokban számoltunk be az űrhajósokat is szállítani hivatott Dragon V2 űrkapszula hivatalos bemutatójáról, ez azonban csak az egyik ilyen fejlesztés, hiszen a NASA maga is jó ideje készül saját megoldásával. Az Orion program technikai és egyéb részleteinek jóváhagyásán már túl vannak, így jöhetnek az első küldetések.

A hivatalos bejelentésben kiemelik, hogy most először érték el ezt a fontos mérföldkövet egy, a mélyűrbe, a Holdon túlra szánt kapszula esetében, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy tartják magukat a korábban összeállított menetrendhez, még akkor is, ha a remélt korábbi dátumot nagy valószínűséggel lekésik. Maga a program összesen 6,77 milliárd dollárba kerül majd, ennek keretében pedig három fontos küldetésre kerítenek sort, amelyek közül az első már tavaly decemberben le is zajlott, Exploration Flight Test-1 (EFT-1) néven.

Jelenleg az űrhajósokat is szállító kapszula főbb komponenseinek gyártása, tesztelése, illetve összeszerelése zajlik (a hét fő szekcióból kettőt már összehegesztettek), az elkövetkező néhány hónapban az ESA által leszállítandó szervizmodul tesztváltozata is megérkezik, de végrehajtják az ejtőernyők részletes tesztjét és befejezik a teljes kapszula hegesztési munkálatait. Az Exploration Mission 1 (EM-1) 2018 őszén indul majd el, ez már az SLS segítségével juttatná a világűrbe a módosított Orion kapszulát, egyelőre űrhajósok nélkül, míg az EM-2 már űrhajósokkal ismétli meg az utat, valamikor 2023-ban, amely eddig a távolabbi, ám jóval valószínűbb határidőnek számított.

A NASA persze folytatja a Commercial Crew Program keretében megkezdett együttműködést is, ennek révén pedig 2017-ben szállítják majd le az első űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra, a két külső partner (a Boeing és a SpaceX) fejlesztéseire támaszkodva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #193

    En reszletesen kidolgoztam az ervelesemet es ezt probaltam tudomanyos igenyesseggel megtenni (egy forum keretein belul ennyi tellett...).
    giacomo gesso (vagy pl gforce9) idot szant ra hogy elolvassa es megertse. Miutan megertette, kepes volt egy valos es ertelmes kritikat megfogalmazni, megmutatva az ervelesem esetleges gyengesegeit.
    Ezen az uton haladva aztan szepen megbeszelhetjuk ezeket a gyengesegeket is, igy elorelenditve a vitat, es aztan vegul egyetertesre jutva.
    Igy szoktak a felnottek vitatkozni, illetve a tudomany is igy intezi a vitait (csak magasabb szinten persze).


    Ezzel szembe jossz te aki el nem olvassa amit irok (jajj tul hosszo:D), cafolni semmit sem cafol, csak szidalmaz, a mondandomat pedig folyamatosan elferditi es elhazudja, mutatva, hogy lovese sincs mirol beszelek. (mondanam, hogy en fogalmaztam rosszul, de valami csoda folytan mindenki mas megertette)
    Visszaolvastam, es egyetlen ertelmes onallo gondolatot sem lattam toled, kizarolag linkeket es idezeteket masoktol.
    Egyetlen cafolatot sem lattam toled, csak lehulyezel, a munkat meg masra haritod ("néz utána mi a modell"). Hogy konkretan mi a hiba azt le nem irnad, csak altalanossagogat es demagog dumakat hallani toled. Nagyon konnyu lehulyezni masokat es masok gondolatait, de ala is kene tamasztani valamivel, ez utobbit pedig nem lattam toled, pedig tobbszor is kertem.
    Most is kizarolag csak azert szoltal hozza, hogy szidhass, de ertelmes gondolat nem kerult a hozzaszolasodba:)

    Hagyd a nagyfiukra a vitatkozast, akik ertelmesen kepesek megbeszelni a dolgokat, megertik a masikat, es nem csak lehulyezik azt amit nem ertenek. Vegyel szepen peldat giacomo gesso-rol.
  • Irasidus #192
    "Igenis számos területen használható az evolúciós algoritmus a genetikain kívül is. (Pl.: kémiai-, technológiai-, mémevolúció stb. )"

    Tisztában vagyok vele, és az irtózatos kommentáradatban valahol írtam is. Ez a "hány féle evolúció van" egyszerű terelés Sequoyah részéről, mivel eredetileg az emlősökről és medúzákról beszélt, igencsak evolúciós értemben. Most próbálja magát azzal mosdatni, hogy de ő nem is erre gondolt. Pedig de. Felesleges vele vitatkozni, mert meggyőzni nem fogod, és az úgynevezett golyószóró troll taktikát alkalmazza, vagyis annyi minden másról beszél amennyit csak össze tud hordani.

    (Off.: egy dolog kiderült nekem: Sequoyah grafomán és iszonyatosan élvezni ha ömlenghet. Ezért függesztettem fel a vele való eszmecserét, mert egyre több ostobaságot hordott össze. Nem kell.)
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.10.02. 01:13:45
  • giacomo gesso #191
    Én sem szívesen mennék bele szemantikai vitába, de egy példa arról, hogy az általánosan használt és a szakmai jelentés eltér.
    Pl. a földgömb. Így, egybe. Mindenki tudja, hogy a Föld ugye gömbölyű, sőt gömb. (Értsd; piszkosul nem lapos.) És ez a jelentés tökéletesen meg is felel minden hétköznapi használatkor...Kivéve, ha éppen a Föld bolygó alakjának minél pontosabb meghatározásáról van szó... Mert akkor már kikuncognak a szakik, ha "gömbözöl". ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Geoid )
    Az evolúció is sokféle jelentéstartalmat felvett, de ha éppen a biológiai, genetikai evolúcióról van szó, akkor pont nem fejlettségbeli különbség vagy valamilyen irányú fejlődés értelemben használatos.
  • Sequoyah #190
    Egyebkent erre jo egy ilyen formalis levezetes, mert pontosan megmutatja, hogy hol van az egesz erv gyengesege. Igy csak arra kell fokuszalni, arrol kell vitatkozni, amirol erdemes, es nem pazarolni az idot minden masra. Es tenyleg szepen megtalaltad a legfontosabb pontokat, fuggetlenul attol, hogy aztan kinek is van igaza
  • Sequoyah #189
    Ez csak aprosag...
    De akkor legyszives kifejtened, hogy az en peldam (kozeli rokon minimalis kulonbseggel, csak 1 lenyegi mutacioval) miert nem allja meg a helyet?
  • giacomo gesso #188
    Igen,elvétettem, csakugyan nem a levezetésed a hibás, hanem a feltételezésed nem teljesül a valóságban.
    Elnézést kérek a tévedésemért!
  • Sequoyah #187
    A kovetkezovel viszont nem akartam elojonni, mert a vita mar igy is elegge le volt terhelve. De egyebkent az evolucio szo egy az egyben nyelvtani szinonimaja a fejlodes szonak. (lasd barmelyik ertelmezo keziszotar az "evolucio szonal", pl idegen-szavak.hu vagy wikiszotar.hu)

    Ezen ertelmezes szerint az evolucio maga a fejlodes, fuggetlenul attol, hogy valami jobb, vagy rosszabb. Ezen definicio szerint “fejlettebb” az annyit jelent, mint az evolucios fejlodes soran elorebb jaro (de nem szuksegszeruen jobb).
    Es alapjan definicioszeruen minden eloleny fejlettebb az osenel, de fejlettsege nem meghatarozhato egy mas fejlodesi agon levo elolennyel szemben. Minden eloleny fejlettebb az osenel, fuggetlenul attol, hogy jobb-e.
    Szoval egy emlos fejlettebb egy meduzanal akkor es csak akkor, ha a meduza ose az emlosnek. Ami igy nyilvan nem igaz, de ha volt "meduzaszeru" ose, akkkor a felvetes jogos. Ugyanugy, ahogy nem a majom az ose az embernek, hanem egy majomszeru kozos os, ami lehet, hogy hasonlit valamelyik mai majomfajra.

    Ez egy teljesen valid, es szeleskoruen hasznalt definicio/ertelmezes, szoval ha valaki ezzel ervel, akkor ezt minden joggal megteheti. Akkor is, ha mas nem ezt az ertelmezeset hasznalja a szonak.
  • Sequoyah #186
    Hoztam peldat is erre. Egymassal kozeli rokonsagban elo peldanyok eseten ez lehetseges, sot letezo dolog. Persze nem "bitre" pontosan ugyanaz, de lenyegileg a gyakorlatban azonosnak tekinthetoek.

    minden egyed számos tulajdonságban tér el

    Ez az en figyelmemet sem kerulte el, ezt az agat is vizsgaltam, es ennek volt a kovetkeztetese az, hogy ez ilyen formaban valoban nem egy altalanosan hasznalhato fogalom.

    Amugy koszonom a kritikat, es alapvetoen igazad van. Itt valik el az elv, es a gyakorlat, erre ki is tertem.

    levezetésed ettől hibás

    Most ez mar inkabb nyelvtannaciskodas lesz, de ha mar felhoztam egyes ervelesi definiciokat, akkor hasznaljuk is rendesen. Ha a kritikad igaz, attol a levezetesem meg ervenyes, mert a logikai lepesei igazak. Viszont nem helytallo, mert az alapvetesei (premisszai) kozul egyik nem igaz, nevezetesen hogy letezik ket peldany, ami csak egy tulajdonsagban ter el.
    Viszont mint irtam, a termeszetben szamtalan pelda van, amikor lenyegeben a ket peldany tulajdonsagai ugyanazok (mert kozeli rokonok), de egy adott mutacio kovetkezteben az utod jobban ervenyesul az adott kornyezeteben.

    De lenyeget tekintve egyetertunk, csak a fogalmak preciz hasznalata, ertelmezese kerdeses
  • giacomo gesso #185
    Igenis számos területen használható az evolúciós algoritmus a genetikain kívül is.
    (Pl.: kémiai-, technológiai-, mémevolúció stb. )
    Tehát jó volt Sequoyah hasonlata, kár volt belekötni, hogy de hát az nem is "igazi" evolúció.
    Abban igazad volt, hogy hibásan érvelt a fejlettséget belekeverve.
  • giacomo gesso #184
    "F2: Az összehasonlitott élőlények a többi tulajdonság szerint összehasonlítva azonosak, es csak a vizsgalt tulajdonsagban ternek el. Ez a felteves jogos, ha tudok mutatni ket olyan elolenyt, amik nagyon hasonloak egymashoz, kiveve egy tulajdonsagot."
    Na ez az, ami nem fog menni. ilyen a valóságban nincs, minden egyed számos tulajdonságban tér el.
    Ezért nincs igazad, a levezetésed ettől hibás, nincs olyan kategória, hogy "fejlettebb".