SG.hu·

Sikeres teszten van túl a Hosszú Menetelés 5 

Sikeres teszten van túl a Hosszú Menetelés 5 
Az új kínai rakéta is átesett az első teszten, jövőre indulhat az első küldetés.

A kínai illetékesek még az évezred elején, egészen pontosan 2001-ben indították útnak a Hosszú Menetelés rakéta ötödik generációjának kidolgozására irányuló projektet, amelynek keretében még 2005-ben végrehajtották az első teszteket. A hajtómű tekintetében két eltérő változattal próbálkoztak, most azonban a második lépcső tesztje is sikerrel zárult.

A CCTV számolt be az augusztus 17-i próbáról, amelynek során a második lépcső hajtóművét próbálták ki. Kiemelték, hogy az újonnan alkalmazott, cseppfolyós oxigénre és hidrogénre alapuló üzemanyag jóval környezetbarátabb, mint az előző generációk által használt dinitrogén-tetraoxid, ezzel tehát nemcsak a teljesítmény és a rakomány tekintetében sikerült előrelépni, de ezzel egy időben némileg zöldebbé is tették az új rakétát. A második lépcső egyébként kulcsszerepet kap majd a későbbi küldetések során, ennek feladata lesz ugyanis az alacsony orbitális pálya esetében legfeljebb 25, a geostacionárius pályánál pedig 14 tonnás rakomány célba juttatása.

A fejlesztést végző China Academy of Launch Vehicle Technology (CALT) tervei szerint jövőre állna készen a rakéta, amely a megnövelt méret révén nemcsak az asztronauták, de a Chang'e 5 holdjáró és a 2017-re tervezett Tiangong űrállomás három fő moduljának célba juttatásáért is felelős lesz. Ezzel biztosítaná be Kína saját helyét a vezető űrhatalmak listáján, egyben felkészülve a későbbi, még távolabbi és hosszabb küldetésekre. Az LM-5 három lépcsőből áll majd, teljes hossza 60,5 méter, átmérője 5,2 méter lesz, a kilövéskor 643 tonnát nyom majd, ami pedig a költségeket illeti, itt 20-30 százalékos csökkenést várnak tőle.

A távlati cél az akár 130 tonnás hasznot terhet is magával cipelő Hosszú Menetelés 9 kifejlesztése, ez már felvenné a versenyt a NASA SLS-platformjával.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© saxus2015. 09. 13.. 21:46||#7
Mi az, hogy "némileg". Hidrogén szerintem még kínában is vízzé ég el. Szenben a N2O4+Hydrazinos megoldásokkal.
© Cefet2015. 08. 30.. 14:14||#6
Gratula Kínának!
© fonak2015. 08. 27.. 11:40||#5
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hossz%C3%BA_menetel%C3%A9s erről kapta a nevét.
A névadásban még tartják a komcsi hagyományokat. 😊 (bár mondjuk az "isteni hajó" már nem hangzik túl komcsinak)
© kissssss2015. 08. 26.. 23:53||#4
oké... most jöhet a rövid menetelés 1.
© NEXUS62015. 08. 26.. 22:19||#3
Ja, pedig Armstrong is megmondta: "egy hosszúlépést az emberiségnek, és nekem egy unikumot!"
XD
© ostoros2015. 08. 26.. 19:26||#2
Miért? Még mindig jobb, mint a Hosszú Lépés...
© Blacktom2015. 08. 26.. 18:41||#1
De hülyén hangzik a neve magyarul.

"A távlati cél az akár 130 tonnás hasznot terhet is magával cipelő Hosszú Menetelés 9 kifejlesztése, ez már felvenné a versenyt a NASA SLS-platformjával."
És a BFR-el...