Berta Sándor

Az amerikai cégek már érzik az NSA-botrány hatásait

Egyre nagyobb károkat okoz a tengerentúli cégeknek a nyáron kirobbant Prism-botrány. Elsősorban a Cisco és az IBM számára jelent komoly bevételkiesést a korábbi megrendelések visszamondása.

A Cisco bejelentette, hogy ebben a negyedévben a bevétele várhatóan 10 százalékkal kevesebb lesz, mint tavaly. Ennek egyik oka, hogy a társaság egyre nehezebben tudja eladni a termékeit és a szolgáltatásait a fontos és gyorsan növekvő kínai piacon. A helyi megrendelők ugyanis a Prism-botrány óta attól tartanak, hogy a vállalattal együtt az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalát (NSA) is beengedik a rendszereikbe.

A pekingi kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy gyorsítsa fel a helyi IT-ipar fejlesztéseit azért, hogy az ország független legyen a nyugati ipari államoktól. A folyamat a Cisco mellett az IBM-et is érinti: utóbbi bevételei októberben 22 százalékkal csökkentek Kínában. A helyi hivatalok és más intézmények már korábban tervezett befektetéseket állítottak le vagy soroltak hátra addig, amíg a megrendeléseket a kínai gazdaság is képes teljesíteni. Mindez nem csupán az amerikai hardver-, hanem a szoftvercégeket is érinti.

A folyamatból természetesen profitálnak a tengerentúli óriáscégek kínai vetélytársai. A China National Software - amely az egyik legnagyobb üzleti megoldásokat szállító kínai társaság - részvényeinek árfolyama például a Prism-botrány kirobbanása óta 250 százalékkal emelkedett. Az Information Technology & Innovation Foundation (ITIF) által elkészített dokumentum szerint a tengerentúli felhőplatformok a következő három évben 21,5 - 35 milliárd dollár közötti összeget fognak elbukni azért, mert az NSA hozzáfért a rendszereikben tárolt információkhoz. Az egyesült államokbeli felhőszolgáltatók 36 százaléka elismerte, hogy a Prism-ügy kirobbanása óta sokkal nehezebben kötnek szerződéseket. A cégek akár a piaci részesedésük 10-20 százalékát is elveszíthetik a közeljövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matrix222 #12
    @CairoJack
    Pontosan igy van.
    Nem szamit milyen elektronikai kutyuk hasznalsz, de ha nem is hasznalsz akkor is korul vagy veve vele. S ha vasarolni akarsz akkor megint a halozatba vagy foglalva. Ez egyszeruen a volt szocializmus folytatasa. Annyi kulonbseggel, hogy sokkal brutalisabb az elobbinel. Mig az elobbiben 100 milliokat irtottak ki, ma ezzel a modszerren szinte megszamlalhatatlan modon ejtik az aldozatokat. Kulonbozo modszerekkel, amire a mai tarsadalom meg nem kepes reagalni, es ebben epp ez a lenyeg.
  • KopaszIsten #11
    Ezt gondolom poénnak szántad. :)
  • Komolytalan #10
    Arab szolgáltató nincs ilyen? Azokban meg lehet bízni, mert ugye ha rosszalkodnak, elkárhoznak mint a huzat. Egyik se kockáztatja a paradicsomot holmi üzleti, vagy politikai előny miatt...
  • CairoJack #9
    Először is, ezt a néhány milliárdot meg sem érzik, másodszor akár milyen nemzetiségű cuccot veszel, úgyis lehallgatják. Most akkor nem mindegy, hogy a kínaiak, az oroszok, vagy az amcsik teszik?
    Gusztustalan, de ez van. Régen azt mondták, "nem telefon téma", ma meg ha valami ilyen van, felejts el MINDEN elektronikus kütyüt. Ennyi.

    Tökéletes biztonság nincs. Aki nem adja át az infókat, annak feltörik a rendszerét, és elveszik erővel. Ha nem sikerül, akkor kinyírják az adott céget. Hogy most szó szerint, vagy csak gazdaságilag teszik tönkre, az már lényegét tekintve mindegy.
  • Sajátvéleményem #8
    Valamivel el kellett vonni a figyelmet a sokkal nagyobb botránytól.
    Az emberek mindennek bedőlnek.
  • nlght #7
    adj linket vagy did not happen...

    a huawei-ről nem bizonyították be tudtommal, csak ijesztgettek az amcsik (ettől függetlenül lehet, hogy a jövőben jött volna egy ilyen széria)

    a d-linknél meg nem államilag megrendelt kiskapu volt, hanem egy fejlesztő rakott bele egyet (nem hiszem, hogy Taiwan ezzel szőrözött volna és kockáztatta volna a nemzetközi támogatásukat, amikor Kína egy hajszálra van attól, hogy újrabeolvassza)
  • nlght #6
    +1 ugyanezt akartam írni :)
  • Amergin #5
    A nevében az, a gazdasági rendszer, amit műküdtet már nem az. Egypártrendszer van, de a többi birodalomban is az van (a kétpártrendszert is ide sorolom).
    Nem azért kémkedik, mert kommunista, hanem azért, mert az egy birodalom. A birodalmak pedig mindenki után kémkednek, aki után csak tudnak.
  • errorista #4
    ebből lenovo lesz...
  • MuldR #3
    Nem is olyan reg volt egy botrany, hogy a Huawei halozati eszkozeiben beepitett backdoor van. Ja es par hete a D-Linkrol is kiderult ugyanez.