Berta Sándor

A látogatók egérmozgásait is elemzi a Facebook

A közösségi oldal új szoftvert alkalmazna annak kiderítésére, hogy a regisztrált tagok miként használják a szolgáltatást. Minderre az egérmozgásból következtetnének.

A Facebook minél többet szeretne tudni a látogatói szokásairól, mert úgy véli: ha jobban ismeri az embereket, akkor célzottabb reklámokat jelentethet meg a számukra. A The Wall Street Journal cikke szerint a társaság egy új programot használ, ami minden interakciót nyomonkövet. Az egérmozgások feltérképezéséből tudható, hogy egy adott személy mit néz a portálon, mennyi időt tölt el ott, továbbá hogy mikor görget tovább vagy kezdeményez egy akciót. Ken Rudin, a Facebook menedzsere közölte, hogy ezeket az adatokat azért gyűjtik, hogy ezek által új termékeket tudjanak kifejleszteni és hatékonyabban helyezzék el a reklámokat. Rudin igyekszik felkészíteni a platform IT-infrastruktúráját az eddiginél nagyobb adatmennyiség feldolgozására.

A módszer egyébként nem új, hiszen a Shutterstock digitális fotópiac is gyakorlatilag mindent feljegyez arról, amit a látogatók a honlapon végeznek. A rendszer nem tökéletes, hiszen az okostelefonjukról vagy a táblagépükről a Facebookra bejelentkező személyek az elemzésekből kimaradnak. Ennek oka, hogy egyelőre azt még nem lehet mérni, hogy egy felhasználó hol és milyen hosszú ideig használja az érintőképernyőn az ujjait. A vállalat szokás szerint igyekszik eloszlatni az új technikával kapcsolatos aggodalmakat. Hangsúlyozta, hogy a megszerzett információkat nem osztja meg másokkal és nem használják fel személyre szabott hirdetésekhez sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #16
    Megerősítve.
    Hétvégenként nézek Amcsi/kanadai sorozatokat és látom hogy direkt olyan kamerabeállítások vannak, látszódjon az Alma logó, a Windows logó a laptopon, vagy hogy milyen telefont/tabletet használ éppen a szereplő. Néhányban odáig mentek hogy a szereplő még dicséri is az éppen használt rendszert/készüléket. Azt hiszem ilyen pl a Bones néhány részében volt Windows Phone-al (valami képet küldött tovább az egyik csaj).

    Ez pedig gyomorforgató ha belegondolok... ezért nem szoktam :)
  • Cat #15
    ezért terjed a filmekben, sorozatokban a promoció. Eddig csak James Bondnál számított milyen autót használ, mit iszik, milyen ruhát hord, de most már az összes nagyobb hollywoodi filmnél dollármilliókat fizetnek a cégek, hogy az ő termékük legyen ott. Ezt nem tudod elkerülni.
  • rolika #14
    Na ja. Nem értem, hogy lehet egész iparágakat ráépíteni valamire, amit nyom nélkül le lehet tiltani.
    Bár ez csak addig működik, amíg nem használjuk túl sokan. Egyszer csak majd nem tudunk belépni bizonyos oldalakra bekapcsolt blokkolóval.
    Olyan ez, mint a digitális tévézés, nem tudom, belegondoltak-e a reklámszakmában, mivel is jár a megállítható, visszatekerhető, rögzíthető adás. Mert nálunk azzal, hogy eleve késve kezdünk el tévézni, és szépen átpörgetjük a reklámot. De ha mindenki ezt csinálja?!
  • tcpip2 #13
    Keyloggert találtam a gépe... ja, ez csak a jegyzettömb.

    Amúgy szervezhetünk passzív ellenállást, megnyitjuk az oldalt sok-sok példányban és kamuegérmozgást generáltatunk hozzá valami programmal. "Ha el akarsz rejteni egy tűt, ne szénakazalt használj. Használj tűkazalt." :P :)
  • Magiszter #12
    Tisztelt Facebook fejlesztők!

    Sok fáradtságot tudnátok megspórolni akkor ha bevezetnétek a következőket:

    - A regisztrációnál elfogadjuk hogy minden belépésnél, illetve egy session alatt minden 10. percben meg kell nézni egy 20-30 perces reklámfilmet.

    - A reklámfilm megnézését követően ki kell tölteni egy debileknek szánt kérdőívet (kattints a piros körre...melyik nem szám...)

    - A kérdőív végén egy SMS-t kell küldeni az emelt díjas telefonra, ami az apró betűben feljogosítja őket hogy heti 2000 forintot terheljenek a telefonszámládra, hogy megkapd az egyszer használatos belépőkódodat.

    - Ezt követően fel kell töltened egy komplett életrajzot a fogantatásoddal kezdve a jövő hétig, napi lebontásban. Mikor, hol, kivel, hogyan, hányszor információkra alapozva. A péniszed méretét, a székleted színét, állagát, mennyiségét, illetve az összes kecskés pornódat is kötelező jelleggel kell megadnod.

    - Prémium user fokozatot is lehet szerezni, akkor a reklámok csak napi egyszer bukkannak fel. Nem kell mást tenned csak letölteni a Facebook-Tracker nevű programot a gépedre ami Full Access-t biztosít a facebook kedves csapatának minden a számítógépen végzett tevékenységről (apró betűs részben nem kell elolvasnod hogy minden adatot tükörben mentünk az NSA szerverére is). Persze a Prémium kategórához ezt az alkalmazást a telefonodra is telepíteni kell és engedélyezni a háttérben való futtatást.

    Ennek továbbfejlesztését már rátok bízom. Én csak a bevételek 1%-át kérem elutalni minden hónapban. (A tervezetet megtaláljátok a "lehúzunkmindenkitapicsábaésközbenmegfigyelünkmertnekedezjó" védjegy alatt)

    Minden ki jól járt!

    Szerintem.

    Sok szeretettel!

    Magiszter
  • martincpt #11
    Semmi extra nincs benne. Javascriptet kikapcsolod azt sz*phatják az adatgyűjtést. Más kérdés, hogy nem igazán használható majd a site... Szerintem a google már 10 éve szedi az adatokat erről, szóval annyira nem kell befosni.
  • tmisi #10
    Én is erre gondoltam tegnap, mikor biztonsági okokból kérte volna a tel.számomat, hogy farokméret nem kéne? Ki tudja, hova/kikhez kerül után a számom...
  • kvp #9
    "pl arra ami nem csak az oldalukon végrehajtott dolgokat naplozza,"

    Ha fent vagy facebook-on es olyan oldalakat nezel, amiknek van facebook plugin-je, akkor az azokon vegezett tevekenyseget is latjak. De ez igaz a gmail-re es a google adwords-os oldalakra is. Ez keyloggernek ugyan meg gyenge, de sokszor kozel azonos minosegu adatokat lehet kinyerni belole.

    Az otlet a facebook-tol meg csak annyi, hogy ha sokat kattint valaki egy megszokott helyre, akkor azt a menut atrakjak mashova es oda bekerul egy reklam. Igy legkozelebb pont ra fog kattintani a megszokott menu helyett.
  • DeviloftheHell #8
    pl arra ami nem csak az oldalukon végrehajtott dolgokat naplozza, mindenesetre jo dolog hogy le lehet tiltani az oldalukon böngészö beállitásaibol mindenféle script és egyéb szar végrehajtását, eszméletlen mennyi szart csinál a háttérben
  • Petka #7
    Mikor fog már újra kidurranni a lufi?...