Gyurkity Péter

Nincs már hiány a PS5-ből

A Sony szerint már sokkal könnyebben férhetünk hozzá a konzolhoz, ezzel lezárult a nehéz időszak.

A PlayStation 5 viszonylag gyakran szerepel híreinkben, a 2020 novemberi megjelenés óta számos eltérő fejleményről számolhattunk be. Legutóbb arról írtunk, hogy egy vékonyabb változat volt érkezőben, most pedig maga a Sony árult el további részleteket, kifejezetten pozitív képet festve a forgalom, ezzel együtt pedig az utánpótlás alakulásáról.

A CES 2023 alatt Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment első embere beszélt arról, hogy a tavalyi év második fele kifejezetten jóra sikerült, decemberben ráadásul minden eddiginél jobb eredményt produkáltak, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag lezárult a hiány időszaka. Ez persze még nincs feltétlenül így, könnyen lehet ugyanis, hogy a gyártó szándékosan halmozott fel egy nagyobb készletet, hogy az ünnepi forgalmat megfelelő módon szolgálják ki, a boltokban azonban valóban sokat javult az általános helyzet, hiszen 2022 második felében több hullámban érkeztek újabb példányok, mostanra pedig állításuk szerint világszerte 30 millió darabot sikerült értékesíteniük.


Az eddigi 25 hónapos pályafutás legjobb eredményét sikerült tehát összehozniuk az ünnepek alatt, ami mindenképpen biztató, 2023 tehát igencsak kellemes számokat mutathat majd, legalábbis a konzol kapcsán – már amennyiben nem omlik össze a világgazdaság egy újabb globális válság következtében, amire szintén megvan az esély. Ez egyben azt is jelenti, hogy jóval nagyobb eséllyel jutunk majd hozzá egy-egy példányhoz az ajánlott piaci áron, ami a tengerentúlon 459 és 559 dollár között mozog, attól függően, hogy pontosan mi kapott helyet az adott csomagban (a játékokat is beleértve).

A tulajdonképpeni javulás persze csak az elkövetkező hónapokban válik igazán egyértelművé, meglátjuk, hogy ezen a téren milyen változásokat tapasztalunk majd 2023 során.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!