Ötvös Tibor

Murdered: Soul Suspect

A Square Enix hozzáállása a játékkiadáshoz nagyon pozitív a szememben. A tavalyi évet jelentős veszteséggel zárta a kiadó, miután a megszokott sorozataik mellett a feltámasztott klasszikusok (Hitman, Tomb Raider) sem teljesítették az elvárt eladásokat.

Mikor az Activision hasonló helyzetbe került, a kiadó számos, véleményük szerint kockázatosnak minősülő alkotásának fejlesztését állította le vagy adták át a jogokat másoknak (Brütal Legend, Sleeping Dogs és társai). A Square Enix ellenben úgy határozott, hogy egyedibb alkotásokkal próbálnak meg a Bethesda nyomdokaiba lépni.

A Murdered: Soul Suspect egy paranormális vonulattal rendelkező akció-kalandjáték lesz, mely leginkább a remek L.A. Noire-ra hasonlít majd. Az E3-on ki lehetett próbálni a programot és azt kell mondanunk, hogy bizony az év egyik legjobban várt alkotásává lépett elő képzeletbeli listánkon.



A játék hőse a kemény-öklű és öntörvényű nyomozó, Ronan O'Connor, aki eddig minden ügyét sikeresen zárta le és még egyetlen egy harcban nem veszített. Minden sorozatnak vége szakad, ám az utolsó ügye rögtön az életébe is került. Egy sorozatgyilkos ugyanis szimplán kihajítja hősünket az ablakon, majd saját fegyverével lövi szitává.

A demóban itt vehettük át az irányítást. O'Connor már csak paranormális valójában van jelen a világban és rögtön egy mini-játékkal kezdhettünk, melyben a megjelenő szavakat kellett egymás mellé pakolnunk, hogy megfelelő sorrendben értelmes mondatot alkossanak és ezzel egy nyomra leljünk. Ezután megszálltuk a közeli rendőrt, akinek így a szemein át láthattuk a jegyzeteit és újabb infókat kaptunk.

Ez a megszállás egyébként rendszeres eszköz lesz a játékban, hiszen így gyűjthetünk be minden adatot és információt. De például ha a szemtanúra "telepedtünk", akkor az emlékeit is megnézhettük és a sajátunkkal kiegészítve teljes képet kaptunk arról, mi is zajlott le halálunk előtt.



Ezen talányok megoldása után kapunk egy végső minijátékot, mellyel összeilleszthetjük a megismert infókat és már teljesítettük is az első szakaszt. Minden ilyen rész után nő az XP pontot jelző csíkunk, mellyel új képességeket szerezhetünk. A játék világában számos más szellemmel is találkozhatunk, akik küldetéseket adhatnak nekünk és ha segítünk nekik ők is hasznosak lehetnek a számunkra.

A Murdered: Soul Suspect igen impozánsan fest és bár ezt a fajta játékmenetet és szellemes megoldást láthattuk már a DS-en megjelent Ghost Trick: Phantom Detective-ben is, de ettől még üdítően hathat eme Call of Dutytól illetve Battlefieldtől hangos világban. A Murdered: Soul Suspect jövő év elején jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!