Gyurkity Péter

Szuperolcsó okostelefont tervez a Motorola

Az amerikai cég 50 dollárra szorítaná le készüléke árát, emellett pedig javítaná az egyénire szabhatóságot.

A Motorola az utóbbi hónapokban két eltérő készülékkel igyekezett új vásárlókra szert tenni, ezek közül a Moto X kifejezetten csúcskategóriás, míg a Moto G egy szerényebb jellemzőkkel ellátott, ám nagyon is kedvező árú példány volt. Most még lejjebb szorítanák a kereskedelmi árakat és további opciókat kínálnának az erre igényt tartó felhasználók számára.

Egy friss interjúban a cég első embere arról beszélt, hogy szerinte abszolút elérhető cél az okostelefonok árának 50 dollárra történő leszorítása, ebben jelenleg semmi sem akadályozza meg őket. Éppen ezért a közeljövőben ezt tűzi ki az egyik legfontosabb feladatnak, mivel a Moto G esetében megszabott 179 dolláros szint a világ sok táján még mindig túl magasnak számít. Amennyiben sikerül ezt meglépniük, szinte lenulláznák a vetélytársak próbálkozásait, hiszen még a Nokia is elbújhatna a maga olcsóbb, belépő szintű készülékeivel.

A másik fontos célkitűzés a Moto X esetében bevezetett, azóta pedig a MotoMaker portállal kibővített egyénire szabás lehetőségének alapos kiterjesztése. Itt a legtöbb gyártó jelenleg eltérő színű burkolatokat (hátlapokat), valamint néhány esetben eltérő alapanyagokat kínál a vásárlóknak, ám a Motorola ennél jóval többre vágyik. A fából készült külső, valamint a gravírozás mellett szeretnék elérhetővé tenni ezen opciókat a kijelző mérete, valamint a funkcionalitás terén is, aminek révén jelentős mértékben kiszélesedne az elénk táruló kínálat.

Időpontokról és egyéb konkrétumokról egyelőre nem esett szó, de az biztos, hogy az elkövetkező hónapokban lesz miről beszámolni a cég háza táján - addig marad az árcsökkentés, ami a Moto X esetében januárban már be is következett, hiszen a 16 GB-os modell 100 dollárral lett olcsóbb, vagyis 399 dollárra vágták vissza a fizetendő összeget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #6
    Re: grebber

    Amivel lehet telefonálni az a telefon.
  • anubys1984 #5
    fergusonpapa:
    Persze, hogy gyengébb hw is elegendő a szifonnak, mert az egész folyamat az apple kezében van, úgy optimalizálja, ahogy jólesik, az android esetében viszont többszáz-féle specifikációra kellene optimalizálni, ami egyszerűen képtelenség (a főzött romok sem képesek rá). Ott tényleg mérvadó, hogy milyen vas van a telefonban. Android alá már szükséges az 1GB Ram, ha az ember hosszabb távra tervez.
  • fergusonpapa #4
    50 dolcsiért 2 magos 512 memoriás telefonon igenis jó. 1-2éve még 100e adtak ki egy ilyenért. Azzal hogy emelik orba szájba az erőforrásokat azzal nem lehet előre jutni. Nem egy első geenerációs androidos telefont olyan jól tudtak optimizálni fözött romokkal hogy lehet nem megy rajta minden HD játék de email-fb-skype és minden alap dolog simán megy és nem szagatt.

    Meg égő?? istenem..

    Almában mondjuk egy 4 vagy 4s ben sincs kb semmi hardver ha így nézünk rá, mégis hozza a "csúcs" telefonok szintjét. Mert normálisan optimizálva van. Komolyan a droidosoknál mindenki arra gizdáskodik hogy hány mag és ram van a telefonban.. ?!
  • grebber #3
    Nem nagy szám 50 dollárból összedobni egy "f*shalmazt"
    Csak lesz-e rá vevő. Ma már 4 mag sőt már a 8 mag kezd elterjedni 1GB már rendesen égő.

    2 mag meg 512 ram a kutyának se kell már szerintem ezeken felül meg megnézem ha 50dolcsiért bármit is adnak!
  • CairoJack #2
    Hát ha azt megcsinálják, hogy én legózhatom össze a telómat, akkor szerintem a következő telefonom Moto lesz. Ugyanis senki nem gyárt olyan telót, ami nekem kell. Pedig nincsenek elszállt elvárásaim. Maximum 4 colos kijelzős, minimum 8 Mp-s kamera, és 10 mm-nél vékonyabb készülékház. Jelenleg nincs ilyen telefon.
  • KopaszIsten #1
    Hm. 50 dollárnak megfelelő forintért még én is vennék.