73
  • Steel
    #73
    A cseh probléma sajnos létező botrány. Itt is arról írnak (az EPIA szakértője), hogy ezzel az adóval megölik a cseh PV-piacot. Az azért belátható, hogy ez a napenergia-buborék a rossz energiapolitika következménye. A kötelező átvétel marad. Viszont 2011-től az ERU 30,5 cnt/kWh általános díjat állapított meg Európában, ami Csehországra is érvényes... (nyilván alapos felülvizsgálat után döntenek arról, hogy ki kerülhet bele ebbe az általános díjba, a napenergiára alkalmatlan térségeket pedig kiszűrik)
    Jah fontos: a cseh adó (egyébként 26%-os) nem vezethető tovább a végfelhasználóra, tehát az első sorban az alvállalkozókat sújtja, nem a lakosságot. Az ebből befolyó pénzt viszont a cseh kormány a disztribútorok támogatására költi, ez szintén ott van a hírben. Ez pedig egy olyan fórum, ahol szintén hasonló párbeszéd folyik, mint itt.

    Szóval ez egy jó példa, hogy hova vezet, ha hozzá nem értők, túl gyorsan akarnak meggazdagodni...
    Remélhetőleg Svájc majd megmutatja, hogy kell repülni.

  • Molnibalage
    #72
    http://e-gepesz.hu/nyomtat.php?id=13998

    A válságnak a megújuló energiaforrásokra gyakorolt hatása országonként másképp jelentkezett. Csehországban például egy úgynevezett napenergia „buborék” jött létre a túl magas átvételi ár miatt (kb. 50 cent/kWh). Ez azt okozta, hogy 2010-re a világ 6. legnagyobb kapacitással rendelkező napelem hálózatát építették ki. E folyamat megállításának érdekében csökkentették az átvételi árat, maximalizálták a támogatott teljesítményt (100 kW) és szabályozták a telepítésüket (csak házfalra vagy tetőre telepíthetőek).

    Ez 145 Ft/kWh körüli átvételi ár Euro árfolyamtól függően... A megújulók másként blogon kérdezel bármikor adnak több linket is.

    Házi feladat azon hírek megkeresése, ahol azt látod, hogy utólag kivetnek asszem 25% adót meg más nyalánkságok.
  • Vol Jin
    #71
    "Nagyon szarul próbálod terelni a témát. Ha már személyeskedünk: mindig mások érveit ismétled, vagy van önálló gondolatod is? "

    Szerinted az egy korszakalkotó gondolat, egy briliáns érv, hogy Ausztria földrajza nem azonos hazánkéval, és ezt csak mástól vehettem... vagy esetleg ez egy teljesen triviális megállapítás, és ciki, hogy te elsiklottál felette?

    Csak kérdezem, hogy te tényleg azt gondolod, hogy sajnos neked ilyenek nem jutnak eszedbe, mert ha standard lenne nálad egy-egy ilyen zseniális gondolat, akkor már rég jelölt lennél a nobel-díjra?
  • Steel
    #70
    Nagyon szarul próbálod terelni a témát. Ha már személyeskedünk: mindig mások érveit ismétled, vagy van önálló gondolatod is?

    Ám a lényeg: hülyeséget írtál? Kurva nagyot, margit. 174 Ft-ot honnan szedted, forrást meg tudsz nevezni? Lófaszt sem írtál mellé, kinek a mije ez a 174. Érdemi vitára való képességed nagy nulla. Majd gyere vissza, ha kicsit össze szedted magad. tschüss
  • Vol Jin
    #69
    "Ott van a pdf, csak el kéne olvasni: például hozzánk legközelebb eső Ausztriában került a szélenergia 0.038 USD-be pro kWh! Erre számold ki a 174 Ft-ot margit."

    Aha, Ausztria... Csak szólok, hogy hazánk földrajza egy csöppet eltérő. Te tényleg segghülye vagy.
  • Molnibalage
    #68
    Az az apróság is valahogy kimaradt, hogy egy szélkerék élettartama jó esetben 20-25 év, de ennyit tudtommal még egyetlen MW-os teljesítménytartományban levő sem ment... Egy atomerőmű vagy más erőmű meg 40-60 évig elketyeg jelen állás szerint. Tehát azonos időkeret alatt a szélerőművet 2-3-szor fel kell húzni...
  • Molnibalage
    #67
    Azért a világ legjobb körülményeival bíró osztrák szélpark adataiból extrapolálni elég vicces megközelítés.

    1. Ausztria gyakorlatialg egy szélcsatornában fekszik.

    2. Nyakrafőre telepíthették a szélkereket és így fajlagosan olcsóbb lett, mert 12 GWe (!) vízierőmű kapacitás van a rendszerben. Ha valamiért picit kevésbé fúj a szél, akkor meg a vízierőmé és gondolom tározós erőművük is van.

    A világ 98%-a viszont nem Ausztria földrajzi adottságaival bír...

    0.038 USD árat gőzöm nincs, hogy hogyan számolták ki, mert ellenmond egy apróságnak. Miért van akkor az, hogy magától senki nem telepít szélturbinát csak támogatásért...? Ha kb. 9 Ft/kWh árat mond be valaki, akkor itthon pl. miért 28-30 Ft táján veszik át...? Valami nagyon nem kerek...
  • Steel
    #66
    Bár hozzászólásod nem nekem szólt, de te tényleg lófaszt nem értettél meg abból, amit írtam, belinkeltem.

    Ott van a pdf, csak el kéne olvasni: például hozzánk legközelebb eső Ausztriában került a szélenergia 0.038 USD-be pro kWh! Erre számold ki a 174 Ft-ot margit. Komolyan valami zöld-fóbiában szenvedsz. Az, hogy egy áron emlegeted a szélenergiát meg a napenergiát az a hab a tortán. Még Molnibalage is tudja, hogy különböző kihasználtságú energiaforrás büdös életben nem lesz egy áron.

    Aztán jössz a fosszilis szarokkal megint, már rég nem az a téma. Tényleg nem vágom mit keresel itt...
  • Molnibalage
    #65
    might possibly exceed

    A migth szó jelentésének értelmezése láhatólag nem megy. Ennyi erővel bármmit fel lehet tenni. A valóságban 3 ezer USD / kWe áron épülgetnek konvencionális nyomottvizes raktorok.

    @Vol Jin

    Szélenergia, napenergia ára 174 ft/KWh

    Ez nem igaz, a széláram ára még a magyarországi pocsék viszonyok között is sokkal olcsóbb. A fotovoltatikus az, ami gyak. annyira hatékony, hogy a Dunába is lehetne önteni a pénzt....
  • Vol Jin
    #64
    Akkor rövid tőmondatokban minden biozöld balfasznak:

    Paksi áram ára 11 ft/KWh egy fosszilisé 20. Átlagban 15 Ft.

    Szélenergia, napenergia ára 174 ft/KWh. Azaz tízszer drágább. Ráadásul vagy fúj a szél vagy nem, vagy süt a nap vagy nem, és a teljesítmény ingadozó.

    Oké, fasza, cseréljünk le mindent biozöld szarra. Eredmény tízszeres villanyszámla napi öt áramszünettel. Akinek ez hiányzik, az egy barom.
  • pakeszke
    #63
    segitenel ertelmezni egy wikis cikket?
    "2007 estimates have considerable uncertainty in overnight cost, and vary widely from $2,950/kWe (overnight cost) to a Moody's Investors Service conservative estimate of between $5,000 and $6,000/kWe (final or "all-in" cost).[17]

    However, commodity prices shot up in 2008, and so all types of plants will be more expensive than previously calculated.[18] In June 2008 Moody's estimated that the cost of installing new nuclear capacity in the U.S. might possibly exceed $7,000/kWe in final cost.[19]"

    kerdezd meg a jo edes strichelo anyadat aki a neten hirdeti magat, hogy mutassa meg a gugli hasznalatat a nagyfeju hulye fiacskajanak, ha mar megszult teged...
  • Molnibalage
    #62
    Fajlagosan te balfasz... Nézd meg, hogy abból a 8 milliár euróból hány reaktor épül és mekkora teljesítménnyel.

    Nagyon könnyen írod le a hazudik szót te véglény...
  • pakeszke
    #61
    " 2750 milliárdos összeggel számolva a beruházási költség ...
    A zöldbalfaszok által gyakran említett finn reaktor fajlagos költsége nincs ekkora magasságban..."
    mig a wiki oldalon:
    "Areva estimated that the full cost of building the reactor would be about €8.5 billion"
    mig az amit ideztem:
    "ez Paks esetében körülbelül 2500-3000 milliárd forint között lesz: azaz 8-10 milliárd euró"

    mindenki dontse el hogy ki hazudozik folyamatosan
  • Molnibalage
    #60
    Én azt írtam, hogy a megfelelő helyre telepített megújuló energiának és a decentralizált energiaellátásnak van jövője. Érted hülye gyerek?

    Apró hiba, hogy a valóság nem támasztja alá, hacsak nem akarsz háromszor magasabb árat fizetni a mainál...

    Sorold fel ma azokat a megújuló energiaforrásokat, amik nagy teljesítménysűrűségűek, olcsók és szabályozhatóak. Segítek, vízierőmű és ennyi.

    A wikis linket meg még lefordítani sem tudtam. A teljes beruházási költség és a több részletben berakott teljesímény sem látszik.

    A szél nem rossz, ahol van tengerpart vagy óceán. Apró bibi, hogy a világ nagy részén ez nem adott, mert a világ területének nagy része nem tengerpart közeli sáv. Ezen felül fasza lesz látni az éghajlatra gyakorolt hatást, mert nehogy már azt hidd, hogy te büntetlenül belenyúlhatsz a széljárásba. Már több helyen kimutatták az erőteljes lokális befolyásoló hatást. Kérdezd pl. a kaliforniaikat és főleg a borászokat. Köpnek egy nagyon a földre, ha csak megemlítik a szélenergiát.

    Ezen felül a szél másik baja, hogy az időjárás és széljárás magától is változhat, mint természetes folyamat. A németek egyik szélparkjánál a 2005-ban a tervezéskor kimért átlagosan 11,5 m/s-os szél 9-9,5 m/s-ra esett vissza. A dolog szépséghibája, hogy a szélturbia állandó hatásfokkal számolva jellemzően a szélsebesség harmadik hatványával arányos. Upsz, a hatás -35%-os átlagos teljesítmény. ---> Gazdasági csőd.

    A szél hiába olcsó, irgalmatal probléma az, hogy nem szabályozható. Szintén a németeknél 2004 táján 6 óra alatt 6 GWe kapacitás tűnt el. Kis híja volt, hogy nem dőlt össze a hálózat és nem rántotta magával fél Európát. Pedig akkor még arányaiban kevesebb volt a széláram...

    A PV elemeknek, ha 100% hatásfoka volna, akkor is feleződne a 10-20k dolláros telepítési ára és a kihasználtásgi tényező sem javulna. Tehát, ha 100% hatásfok lenne és a mai előállítási ár 1/3-a, kb. akkor lenne a piaci versenyképesség határán a mediterrán térségben és attól délre, de még mindig kötelező átvétellel...
  • Steel
    #59
    Vol Jin és Molnibalage, nektek tényleg valami zöld-mániátok van? Leírom még egyszer: megújuló energiaforrásokról van szó. Érted margit?! Megújuló energiaforrások!

    Vol Jil, ameddig te sem látsz Paksnál messzebb, addig te is kussolhatsz. Ki írta itt bárhol, hogy Magyarországon olcsóbb lenne a megújuló energia mint Paks?? Én azt írtam, hogy a megfelelő helyre telepített megújuló energiának és a decentralizált energiaellátásnak van jövője. Érted hülye gyerek?

    Pár példa
    Tavaly októberben állították éles üzembe Európa legnagyobb Offshore-Wind park-ját, a London-Array-t. 2,2 milliárd euróból épült, és 1000 MW-ot termel, erre számolj ki nekem 10-20 ezer USD/kWe -t. De csak ha kedved van, mert az IRENA pontosan kiszámolja, hogy pl. Angliában átlagosan 1734 USD/kWe áron épült.
    Jah, megelőzlek: NEM a zűdek írták a tanulmányt, hanem az iparággal foglalkozó ügynökség, érted margit?
    Ugyanennek a napenergiára vonatkozó kiadása is létezik, melyben leírják, hogy a photovoltaikus erőművek telepítése tényleg 5-11 ezer USD/kW -ba kerül. Ez tényleg kurva drága. Amíg a PV-elemek hatásfoka 40% körül van, így is marad. Meglátjuk, 3-5 év múlva mi lesz velük.

    Molnibalage, ezt a teljesítményrángatást kicsit fejtsd már ki. Már korábban leírták mások, és én is, hogy a szélerőművekből AC-DC-DC-AC elven kerül az energia a hálózatba. A naperőműveknél ez PV-modul -> DC-DC -> DC-AC elven valósul meg, MPP-Tracker-el és PLL szinkronizálással oldják meg a hálózatra táplálást.
    Ki és hol rángatja a hálózatot végül is?
  • Molnibalage
    #58
    Melyik részét nem érted, hogy pontosan ezt magyaráztuk...? A kamatok visszafizetéséig drágább, mint 11 Ft/kWh, ez nem is tagadtuk.

    Nincs kötelező átvétel, mert [b]igény van rá[b] te istenverése, hogy folyamatosan termeljen. A 2750 milliárdos összeggel számolva a beruházási költség ami kb. 5k USD / kWe, ami gőzöm nincs, hogy min alapszik, mert akkor kis hazánk a világ legdrágább fajlagos költségű erőművét építené úgy, hogy nem egy újgenerációs erőművet építnük... Már eleve ekkora összeget mondott valaki, hogy legyen midből lopni...? A zöldbalfaszok által gyakran említett finn reaktor fajlagos költsége nincs ekkora magasságban...
  • pakeszke
    #57
    NE HAZUDJ!!!

    http://magyarnarancs.hu/belpol/paks-bovites-atomeomu-nincs-elerheto-hivatalos-szamitas-83704/?orderdir=novekvo
    "Most azt mondanám, hogy ez Paks esetében körülbelül 2500-3000 milliárd forint között lesz: azaz 8-10 milliárd euró. Az MVM évi néhány tízmilliárd forintos nyeresége ehhez biztosan nem elég, tehát hitelből kell finanszírozni - azt azonban még nem tudjuk, hogy ezt a pénzt mekkora kamatra kapnánk meg. Nyolc százalék kamattal kalkulálva évente csak a kamatokra 240 milliárd forintot kell kifizetni. Mármost a paksi atomerőmű éves árbevétele jelenleg úgy 180 milliárd forint. Az új reaktorok persze több áramot fognak termelni, lévén az összteljesítményük 2400 MW. Mindez számításaim szerint kWh-ként 12 forint feletti költséget jelentene majd a fogyasztók számára - miközben jelenleg a Paks által termelt villamos energia ára alig több mint 11 forint/kWh. És ez a 12 forint csak a kamatköltség, nincs benne a tőketörlesztés, az üzemeltetési költség, a fűtőanyagköltség, az amortizáció, a leszerelés, a hulladékkezelés költsége..."

    tessek ez egy valos szamitas amit ti meg itt muveltek a masik idiotaval az a hazudozas csimborasszoja!!! csak ossze-vissza szovegeltek es meg a LEGFONTOSABB ALAPADATOTOKAT se birjatok megvedeni!!!
  • Vol Jin
    #56
    "Paks 11 Ft / kWh, ok ertem, ez hiheto
    azonban ma is UGYANAZT az osszeget hozna ki egy ujonnan epitendo atomeromu?
    ha pl. 25 Ft / kWh lenne, mint par helyen irjak akkro az kerdes hogy miert probalsz felrepofazassal valojababn HAZUGSAGOT sugallni?"

    Igen, ha újonnan épülne, akkor is ennyi lenne. Ugyanis úgy jön ki az a 11 Ft, hogy fogják a beruházási költséget, az üzemanyag költséget, a karbantartási költséget, a bérjellegű kiadásokat, az adóterheket, és jelenértéken számolják a teljes időtartamra az összes retkes költséget, és így nézik meg mennyi az annyi. Sőt, a rehabilitáció jövőbeli költsége is enne van. Tehát benne van az amortizáció is, hogy a beruházási költség leosztva a teljes időtartamra, sőt még a beruházás banki kamatai is benne vannak.

    Ha nem így számolnának, akkor 1 forint sem lenne az áram költsége. Merthogy az erőműben az üzemanyag az bagatel az összköltséghez viszonyítva.

    Minden energiaszektori költségszámítás ilyen. A retkes biolapátkerekes szélturbinád is ilyen. Azért olyan kurva költséges, mert megvesznek egy rohadt drága berendezést, ami 15 év alatt termeli meg a bekerülési költségét a kamatokkal, azt 20 év múlva mehet is a kukába. Tehát azt kell megfinanszírozni, hogy 15 évig csak a beruházás kamatait és költségét termeli meg, és akkor fogja a hasznot megtermelni, amikor már az unokáid is rendszeresen járnak vizelni éjszaka a lottyadt pöcsükkel a budira, és pár év múlva szétrohad a csodaerőműved, és lehet lebontani.

    Úgyhogy örülök neki, hogy ez már szerinted lerágott csont, és sokszor átlett beszélve, de akkor miben is hazudok, és mi a francot nem érted meg a lényeget?
  • Molnibalage
    #55
    És az miben befolyásolja Paks árá? Paks alaperőműnek van tervezve... Minden más erőműnek bizonyos fokú menetrend tartási képessége van. A "zöld" erőművek nemhogy besegítenek ebbe, te totálisan szétkúrják a rendszer stabilitását, de ezt még soha senki nem árazta be náluk... Ingyen áramról meg eddig még nem hallottam, de szívesen látnék egy olyan linket, ami ezt bizonyítja. A lekötött kapacitás az picit más, hogy fizetsz vagy sem...

    Röviden, eltakarodhatnál már a jó kurvaédesanyádba a baromságaiddal...
  • pakeszke
    #54
    "erted hogy Paksot nem lehet leallitani ejszakara, es pl. hfkv -vel kell megoldani? ez ugye koltseg, nem? azt is akkor szamolni kellene vagy nem?"

    te retardalt barom ezen mit nem lehet erteni?
    en is azt mondom hogy nem lehet leallitani... szoval hogy vannak MAS koltsegek mint a 11 Ft kWh -kent, mert nem lehet leallitani!!!

    de meg felvilagositalak az u.n. sok alapfogyasztasrol is...
    a jelenlegi ejszakai sok aramfogyasztas azert IS!!! van te hulye bölcsész barom mert ejszaka a nagyobb cegeknek az aram INGYEN van!!! tudod mert ok nem kWh -t vesznek hanem MW -ot

    most szaladj oda az egyik PRos köcsögödhöz es kerdezz ra nala hogy igazam van vagy nem...
  • pakeszke
    #53
    meg egyszer hulyegyerek...
    nem 11 Ft / kWh, mert a VALOS fogyasztas kielegitesehez kellenek csucsra jarato eromuvek es kell pl. az u.n. "ejszakai aram" rendszere is, ha mar a hfkv mint kifejezeshez hulye vagy!

    ha ezt se vagy kepes felfogni, akkor hiaba jaratom a szamat...
  • Molnibalage
    #52
    Az atomáram még kurvadrága hitelből is elsőbb az visszavizetés alatt, mint a széláram kötelező átvétellel. Nem érem, hogy mi a kettős mérce, mert zsír új naperőművek árai azok, amik telepítési költsége 10-20-szoros egy szén-gázhoz képest és a rendelkezésreállási tényező még rájön a termelt áram mennyiségére.

    Hm.... Káromkodás helyett inkább mutass be valami modellt, ami igazolja, hogy miért is jó nekünk a "zöld" és megújuló áram...

    Paks szerepe az, hogy atomerőmű, egy ekkora erőművet fizikailag nem lehet leállítani ennyi idő alatt. Még ezt sm tudod balfaszkám. Ha már ennyire kedves vagy te kicsköcsög... Paks-ot nem is lehetne kivenni a rendszerből, mert az alapfogyasztás mindig jóval Paks termelése felett van te zseni...

    Bocs, de elképesztően hülye vagy. Sajnálom, hogy ekkora balfaszokat elrejt a net anonimitása, mert így nem tudom, hogy kin kell röhögni a való életben...
  • pakeszke
    #51
    "A szélkeréknél meg azt az "apróságot" felejted el, hogy kötelező átvétel van. Ha aszerin kellene műödniük, hogy ha nem kell, akkor fék akkor mennyi lenne a szél ára? Mert kibaszottul unfair, hogy minden "zöld" erőműben termelt áram árát ezzel a feltevéssel adják meg"

    BALFASZKAM!!!
    MENNYI lenne a Paks ha ejszakara le kellene allitgatni? a mostani 11 Ft / kWh mennyire jonne ki? elvegre nem alkalmazunk kettos mercet ugye?

    en a TI hazugsagaitokat kifogasoltam, hogy becsusztattok egy ketszeres szorzot hogy meg jobban hasson az ervetek, en ertem mirol van szo de te is erted? erted hogy Paksot nem lehet leallitani ejszakara, es pl. hfkv -vel kell megoldani? ez ugye koltseg, nem? azt is akkor szamolni kellene vagy nem?
  • pakeszke
    #50
    en most a TI kettos merceteket kifogasolom!!!
    hogy egyiknel elvarjatok hogy mai aron es mai finanszirozassal, azaz hitelfelvetellel szamoltok, mig a masiknal egy 30 eve megepitett es valahogyan finanszirozott osszeggel szamoltok
  • Molnibalage
    #49
    Ez csak attól függ, hogy hogyan számolod az árát? Milyen mozgó átlaggal és mekkora életciklusra. Ha hitelből épülne - márpedig ez a valószínű, akkor a hiteltörlesztés idejére lehet magasabb átlagot számolni. Ha ki van fizetve minden, akkor aztán Paks szintjére vagy alá esik vissza, mert ma azért már modernebb blokkok is vannak amik nagyobbak. A fajlagos költség a mérettel jellemzően esik az energetikában.

    A szélkeréknél meg azt az "apróságot" felejted el, hogy kötelező átvétel van. Ha aszerin kellene műödniük, hogy ha nem kell, akkor fék akkor mennyi lenne a szél ára? Mert kibaszottul unfair, hogy minden "zöld" erőműben termelt áram árát ezzel a feltevéssel adják meg. Őcsém az egész hálózat lefekeszik nekik. Így könnyű... A teljesítményrángatás hatásai meg a többi termelőn csapódik le. Milyen elegáns...

    Képtelen vagyok megérteni, hogy a zöldbalfaszok hogyan engednek meg maguknak ekkora kettős mércét úgy, hogy gimis fizikából és matekból megbuknának...
  • pakeszke
    #48
    Paks 11 Ft / kWh, ok ertem, ez hiheto
    azonban ma is UGYANAZT az osszeget hozna ki egy ujonnan epitendo atomeromu?
    ha pl. 25 Ft / kWh lenne, mint par helyen irjak akkro az kerdes hogy miert probalsz felrepofazassal valojababn HAZUGSAGOT sugallni?
  • pakeszke
    #47
    "Egyszer kellene a két agysejteddel felfogni, hogy mit jelent az, hogy paks 11, egy gázturbina 20 és egy biozöld megújuló lapátkerekes/napelemes bizbasz 170 forintért termeli meg az áramot."

    ezt mar mashol le lett jatszva...
    szoval az a lapatkerekes bizbasz az kis hazankban ahol nincsen ALLANDOAN fujo tengerparti szel, itt lenge 27 Ft / kWh -ert termelne, ha adnanak ra kapacitast
    tehat abba lehet hagyni a hazudozast es altalanositgatasokat, tessek itt van bebizonyitottam hogy a szamok amikkel operaltok azoknak az egyik resze HAZUGSAG
  • Molnibalage
    #46
    Ez is benne van. Az atomerőmű fajlagosan nem drága, csak mivel kisméretben nincs, ezért egy darab blokk sok pénzbe kerül. Paks és más atomerőmű szerinted hogyan termel a 10-11 Ft/wWh áron...? Az atomerőmű teljes életcikusában az "üzemanyag költség" 5-10%... Egy fosszilis erőműnél meg 80+ százalék...
  • Vol Jin
    #45
    "Mint mindig, most is nagyvonalúan lehagysz egy "apró" költség tényezőt. Az ÜZEMANYAG költséget. Ugyanis bármilyen meglepő, de a gázerőmű/ szénerőmű /atomermű megépítése nem az egyetlen költség, utána még üzemanyag kéne bele, ami közel sem ingyen van ;)"

    Te most szokás szerint ismét vagy hazudsz vagy ismét ostoba vagy.

    Egyszer kellene a két agysejteddel felfogni, hogy mit jelent az, hogy paks 11, egy gázturbina 20 és egy biozöld megújuló lapátkerekes/napelemes bizbasz 170 forintért termeli meg az áramot.

    Segítek:

    Azt jelenti bazmeg, hogy az építési költséget (egyszeri) a karbantartási költséget (folyamatos), és az üzemanyag költséget (folyamatos) összeadják a teljes előrelátható üzemidő alatt, és ezzel a költséggel számolnak. És bizony ezek a biozöld szarok akkor is drágábbak, ha üzemanyagköltségük nincs. Ráadásul nem csak úgy bekapcsolom és termelnek, hanem ha nem süt a nap, nem fúj a szél, akkor nincs termelés sem. Ráadásul, a fogyasztói igények is számítanak, mert az emberek sem akkor fogyasztanak, amikor az időjárás megengedi a termelést, hanem akkor, amikor valamilyen ok folytán szükségét érzik.

    Hogy lefordítsam autóra.

    Mivel jársz jobban anyagilag? Egy autóval, ami 5 millió forint, és 10 év alatt beletankolsz másik 5 milliót, mire szétrohad alattad, vagy egy 100 milliós kocsival, ami üzemanyag nélkül működik 10 évig, míg roncstelepre nem kerül, mert utána már használhatatlan? És van még egy hátránya, hogy csak erős szélben vagy csak verőfényes napsütésben használható?

    Aki nem képes kiválasztani a gazdaságosabb modellt, az egy barom. Barom, mert olyan hülye nem lehet, hogy ne értené meg a lényeget, de mégis félresöpri azt a gondolatmenetet, amit maga is megért, és úgy csinál, mintha nem is érte volna a megfelelő információ. Ez a fajta gondolkodásmód jellemző a kommunistákra, és minden egyéb népirtó baromra a történelemben. Az olyanok, mint te termelték a történelem hullahegyeit.
  • sanyicks
    #44
    "nézegesd a világ naperőművnek fajlagos telepítési költségét. 10-20 ezer USD/kWe, a legrágább gázerőmű is 1,5-2 ezer dollár / kWe, a legelszálltabb árú atomerőmű is 3-4 ezerre jön ki. És ez csak a névleges teljesímény, a termelt áramnál még a rendelkezésre állással is számolni kell. Tehát ma olyan erőműveket építenek, ami atommal azonos pénzből 5-25-ször kevesebb áramot termelnek.""

    Mint mindig, most is nagyvonalúan lehagysz egy "apró" költség tényezőt. Az ÜZEMANYAG költséget. Ugyanis bármilyen meglepő, de a gázerőmű/ szénerőmű /atomermű megépítése nem az egyetlen költség, utána még üzemanyag kéne bele, ami közel sem ingyen van ;)
  • Vol Jin
    #43
    "A probléma az, hogy itt senki nem beszélt a zöldekről (zűd áramról) Molnibalage kivételével, én megújuló energiaforrásokról beszélek."

    Beszélni magyar?

    "Molnibalage szépen leírta, hogy milyen drága most az alternatív energia kivitelezése. Azt pont kihagyta, hogy 5 év múlva milyen szinten lesznek az alternatív energiák hatásfoka/ára."

    Ja, ha öt év múlva gazdaságosan és a fogyasztási ingadozásoknak megfelelően tudnának működni ezek a non-CO2 non-atom erőművek, senkinek nem lenne panasza.

    De amíg a paksi 10 forintos KWh és a fosszilis 20 KWh helyett 150 forintért adják a konnektorból 50 forintért kivett áramot, addig kuss legyen a biozöldmegújulócheguavaráknak.

    Mellesleg mennyire biozöld köbkilométernyi akkumulátor felhasználása? Mennyi akkumulátor is kellene az ország energiaigényéhez? Maaargit nóóórmális?
  • Steel
    #42
    Ja értem. Akkor majd keresek én is egy elefántos oldalt, amin bevallják, hogy továbbcsinálnák.
  • Molnibalage
    #41
    Mindenféle erőművel volt dolguk karrierjük során.

    Ez, és n+1 link szerint meg elhagyja. Amit látsz, az kb. a múlt emléke és nem a jövő....
  • Steel
    #40
    Egyelőre nem úgy tűnik
  • Molnibalage
    #39
    No offense, de a Siemens cakk-pakk othagyta a fotovoltatikus piacot...
  • Steel
    #38
    A 25+ -os kollégáid mind megújuló energiákkal foglalkoztak? Vagy atomenergiával? Nem mind1. Azt mondjuk nem nagyon értem, mi is most a vita tárgya...
    Lekapcsolták az összes atomerőművet Németországban? NEM. Le fogják? Majd valamikor talán.
    De mondom, téma lezárva. OTT ahol dolgozol/tál nem foglalkoznak ilyen jellegű fejlesztésekkel, kutatással. ITT igen.
  • Cefet
    #37
    Szerinted mindenki retardált, aki másként lát dolgokat? Nem vagyok "zöld", de a nevükben is kikérem magamnak azt, hogy "gerinctelen álszent féreg"! Egy kicsit gondolkodhatnál, mielőtt ilyeneket írsz le...
  • Molnibalage
    #36
    Jah, mert szerinted 5 perce foglalkozom a témával mi? Benne dolgoztam egy ideig öregem és olyan emberktől tanultam, akik 25+ éve vannak benne...
  • Steel
    #35
    Szerintem se folytassuk, mert Paksnál messzebb nem nagyon látsz. Biztos mindent el is olvastál cirka 5 másodperc alatt, mármint amiket belinkeltem...
    Majd kiderül mi lesz a vége.
  • Molnibalage
    #34
    Azt pont kihagyta, hogy 5 év múlva milyen szinten lesznek az alternatív energiák hatásfoka/ára.

    Szokásos bullshit duma, nem is vártam mást...

    Azt is meg tudod mondani, hogy mennyibe kerül az erőművek fenntartása? Tehát működtetni, felújítani, energiahordozóval ellátni, azt előtte kitermelni, odaszállítani? Ezeket a számokat szívesen összemérném a megújuló energiát felhasználó létesítményekkel.

    Paks 11 Ft/kWh költségen termel és százmilliárdokat raknak el az alapba, ami az elbontást fedezi. Az "megújuló" erőmű ma viszi és nem termeli a pénzt, mert támogatni kell.

    Áh... Le sem állok vitázni veled. Minek... A szokásos, "de majd olcsó lesz" imamalom megy nálad is...