Két éve van az LHC-nak a Higgs megtalálására
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Azt linkeltem be, mert azt dobta ki elsõ találatok között, és viszonylag tömören jól le van írva a jelenlegi történelem álláspontja.
De linkelhetek neked még, A kereszténység kialakulása - érettségibazis (nyilván ennek sincs köze a történelemhez...), Jesus christ (historyworld.net),
A Jézus összeesküvés 1 - 4 (többi link az oldalon), szintén egy blog ami a Zeitgeist állításaival foglalkozik.
Milyen kutatásaid voltak a témában, ami alapján te ezt ilyen határozottan nyomatod, félrevezetve másokat?
\"See you kids. Study your math. Key to the Universe.\"
Az ószövetségben persze, hogy sok dolog nemigaz. Heródes esete valóban nem úgy tûnik, hogy igaz, de csak 1 evangéliumban szerepel így, és máshol sem jelenik meg, szemben Jézus személyével.
Számos történész foglalkozott Jézus életével, elolvastál már egyet is...? Történész vagy?
Jézus valóban létezett?
"Teljesen logikátlan azt feltételezni, hogy Jézus létezése csak kitaláció, a bibliában említett események jórésze történelmileg is IGAZ"
Jórésze meg nem igaz. Pl. az exodus, hogy Heródes parancsba adta volna kisgyermekek lemészárlását, hogy József és Mária egy népszámlálási rendelet miatt tette volna meg a betlehemi utat stb.
\"See you kids. Study your math. Key to the Universe.\"
Teljesen logikátlan azt feltételezni, hogy Jézus létezése csak kitaláció, a bibliában említett események jórésze történelmileg is IGAZ, az evangéliumok és számos más (igen, késõbb keletkezett) írás egyezése nsm is igazán magyarázhatók másképp, mint hogy valóban élt (lásd: Julius Africanu idézete Thallus és Phlegonról, akiknek mûvei sajnos megintcsak nem maradtak fennt).
A történelemtudomány rengeteg konkrétumot, és persze sok nemkonkrétumot mond Jézus életével kapcsolatban, de Jézus létezése megkérdõjelezhetetlen. Vannak akik vitatják, elsõ körben a Zeitgeist (magyarul Korszellem) mozgalom kezdte el magabiztossággal terjeszteni, de gyakorlatilag az egész egy nagy hülyeséghalmaz, lásd az alább belinkelt kritikai vizsgálatot.
A rómaiak közel 300 évig kûzdöttek azzal, hogy eltüntessék a kereszténységet, a zsidók sem fogadták el.
A Zeitgeistet leszarom, de bvalek2, Balumann, áruljátok már el hogy a "történelemtudomány" pontosan hol mond bármi konkrétumot Jézus létezésérõl? Az hogy hatással volt a történelemre egyértelmû, de ez nem zárja ki hogy mítosz lenne az egész.
\"See you kids. Study your math. Key to the Universe.\"
Illetve ami kr. u. 60 és 300 között lett leírva, az nem tekinthetõ krisztus korabeli hiteles forrásnak. Krisztus életének idejébõl nincs semmilyen róla szóló történetírás, és tárgyi emlék. Egy a tény, akkorra várták a zsidók a messiást, mert a horoszkóp szerint akkor volt egy 2150 évenkénti jeles idõpont. A legtöbb követõje Jánosnak volt, sokan õt tekintették a messiásnak. Mondom, akkortájt minden bokorban volt egy próféta. Az egész kereszténység nem más, mint egy soha megttörtént esemény utólagos kitalációjára épült zsidó szekta. Minden emlék, feljegyzés, evangélium a feltételezett krisztus születése utánra datálható. Egy zsidó szekta kitalált történetei évszázadokat túléltek, és ezt államvallásá tette Róma.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Azt állítod, hogy nincs a biblián kívül semmi irat, ez sem igaz, lásd wikipediáról:
"Jézus életérõl való ismereteink írott forrásai a keresztény egyházak által kanonizált (hitelesnek tekintett) négy evangélium és számos általuk nem elfogadott (apokrif) irat, valamint a Kr. u. 1-2. századból származó néhány római Tacitus, ifjabb Plinius, Suetonius, és zsidó írásokban (Talmud) található utalás, valamint Josephus Flaviusé képezi."
Ezen kívül is számos más irat/levél utal a vallásra, még az elõtt, hogy Rómában egyáltalán engedélyezték volna. Az evangéliumok kr.u 60 és 300 között íródtak,de nincs bizonyíték, hogy már elõtte lejegyezték. Az biztos, hogy Jézus halála után íródtak, és mindenki kiszinezgette.
A dátumokat felhozni érvként megint butaság, a biblia szinte semmilyen dátumot nem említ (nem is nagyon lett volna mihez hasonlítani ugyebár), van ami csak 1000 év után lett ünnep, korábbi szokások dátumára építve.
Közben megtaláltam amit tegnap is kerestem, olvsd el: ZEITGEIST - A film kritikai vizsgálata. Minden tökéletesen le van írva benne, végig cáfolva az egész.
Az álláspontodat pedig osztom.
Olyan átszellemültek lesznek tõle, mint egy kikönyökölt kordbársonyzakós szobatudós. Az alaptalan önkritika, ha csoporton belül átterhelhetõ más tagokra (nagytõkések), akkor a magasztosság érzését kelti egyfajta mazochista önmarcangolásként. De a lényeg, hogy ezt csak társaság elõtt szokás kimutatni, és büszkének illik lenni a kinyilatkoztatás után. Így egyben le is vethetjül a vélt bánoket, és átterhelhetjük a hallgatóságra. Nincs másról szó...
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Viszont ateista igen. Egy ateistának pedig minden vallás összeesküvés. Az pedig részletkérdés számomra, hogy a vallásalapító milyen arányban volt vizionáló elmebeteg és szándékos hazudozó, aki hatalmat vagyont akart elérni.
Számomra ez lényegtelen, mert mindegyiket manipulatívnak és kártékonynak tartom.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Mi a helyzet a többi evangéliummal, amit a III. században elvetettek, írásos bizonyíték van, hogy a 4 mellett még majdnem 30 másik volt (többek között Júdás evangéliuma)."
Ez semmiben nem mond ellent annak, amit én írtam, ha kiegészítjük annyival, hogy az összes evangéliumot Jézus születése után írták. Kortársbeli feljegyzések, tárgyi emlékek meg tlnyleg nincsenek. Csak a Biblia.
Abban az idõben minden bokorban volt egy próféta, egy vallásalapító. A kereszténységet ettõl még mesterségesen kreállták, és az alapja Horus ismételt eljövetelére várakozás volt. Az egyiptomi mitológia egy alakját újraformálva emelték be a zsidó vallásba reformelemként.
Mellesleg a zsidó vallás egyértelmûen lopott elemekbõl építkezik. Noé az akkád eposz szereplõje volt. Meglepõdnék, ha ezt tagadnád. Az egyistenhit pedig már Baal istennél megjelent, ahol egy fõniciai közösség, egy város a sok isten közül kiragadott egyet, a többit pedig leminõsítette angyalnak, démonnak, stb. A zsidó vallásban is az angyalok a korábbi mitológiák lefokozott istenei. Minden vallás merített a korábbiakból.
A kereszténység pedig nem más, mint egy zsidó szekta, amelyik átvett az egyiptomi mitológiából elemeket. Ezt az egészet meg felhasználta a római birodalom, hogy államalkotó vallást teremtsen belõle.
Szomorú, de ez van. Minden korban vannak próféták, és csak azok mozgalmai maradnak fent, amelyek annyira megerõsödnek, hogy az állam részévé válnak. És egyik vallást sem úgy alapították, hogy beszélt valakivel az isten, és az terjesztette a hitet. A vallásalapítók vagy vizionáló õrültek, vagy számító összeesküvõk. Általában mindkettõ.
Egyébként, ha van Jézus korából hiteles feljegyzés vagy tárgyi emlék, akkor az mi a Biblián kívúl? Mert, azt késõbb írták, tehát nem számít Jézus korából származó írásnak. Valójában ezt az egész sztorit is utólag találták ki.
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
A tény pedig az, hogy vallások ezrei születtek, minden korban minden egyes bokor mellé jutott egy próféta, és mindegyik vallás merített a korábbiakból.
Márpedig a kereszténység a zsidó vallás meddiásvárását ötvozte egy egyiptomi mitológiai alakkal.
Az egyiptomiak igen keményen a horoszkóp azaz a csillagjegyek köré szõtték amitológiájukat, és a naptáruk kiemelkedõ pontjain várták a mitológiai történéseket. Volt olyan fáraó, aki be is vezette az egyistenhitet, és ó volt az isten. Ámon talán? Halála után megszentségtelenítették a sírját, és eltávolították a feliratokat, hogy ne emlékezzen rá az utókor. Ó is egy nevezetes asztrológiai idõpontba született. Krisztus születésekor is egy 2150 évenként bekövetkezõ asztrológiai idópont volt. Új égövbe lépett az év legrövidebb napján a napfelkelte.
Mellesleg ez egy tudományos blog, és a "szerinted ki" nick kezdett el a vallásról magyarázni, és kifejteni, hogy nem szabadna a tudománnyal foglalkozni, mert az istennek nem tetszõ folog. Neked meg van pofád a szarra szálló legyekrõl értekezni?
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Mi a helyzet a többi evangéliummal, amit a III. században elvetettek, írásos bizonyíték van, hogy a 4 mellett még majdnem 30 másik volt (többek között Júdás evangéliuma).
A IV. század végén a kereszténység kötelezõvé tétele már nyilvánvalóan politikai célú volt, és onnantól kezdõdik az, hogy a vallást átalakították, azzal irányították az embereket (keresztes háborúk, inkvizíció, emberek irányítása Isten nevében, és még millió dolog). Jézus szeretetet, Isten elõtti egyenlõséget, erkölcsöt, tanított, szembeszállt az "elavult", 1-1 népnek szóló vallásokkal (zsidóvallás, Római politeista vallás) és rossz tulajdonsággal, létrehozva egy modern vallást, ami aztán futótûzként terjedt még úgy is, hogy minden oldalról támadták.
Nem hiszek Istenben én sem, lehet, hogy maga Jézus sem hitt (bár ez kevésbé valószínû), de akkor mi mást mondhatott volna? Nem Isten léte volt a lényeg, hanem hogy alatta mindenki egyenlõ, hogy megharagszik,ha rosszat tesznek, ha jól cselekszenek akkor elérhetik az örök boldogságot.
Miert halnak ehen? Afrikaban hatalmas megmuvelheto foldterulet van. Zimbabwe (Rhodesia) a hatalomatadas elott a terseg legnagyobb elelmiszer expoortore volt. Az "oslakosok" azzal kezdtek, hogy elvettek a feher farmerek foldjet es eluldoztek oket. A kovetkezmenye az lett, hogy az orszag maig nem tudja ellatni sajat magat sem es tomegek eheznek.
Azt a nepszeru, de hamis hitet bizonygatod, hogy mindenrol csak a gyarmatositas es a gonosz feher ember tehet. Igen, a gyarmatositas is, de a mai szegenyseg es a horribilis allapotok nem magyarazhatok pusztan vele. Szerintem nem nehez latni, hogy egy nep hosszu tavu boldogulasanak a titka a kulturajaban gyokerezik. Nem a zeneben es a szobraszatban, hanem az emberek gondolkodasmodjaban, a munkahoz, tanulashoz valo hozzaallasukban, az egyutmukodesi keszsegukben. Afrika azert szegeny, mert ez a fajta kulturaja alacsonyabb rendu, mint az europai vagy azsiai kulturak.
A zeitgeist-rajongóknak és a más, összeesküvés-elmélet kedvelõknek ajánlom a konteó blogot. Érdekes témák, alapos és szellemes tárgyalásban, értelmes közönséggel, ott egyenesen kötelezõ minden, de minden jelenség mögött sötét erõk ármánykodását sejteni. Jó szórakozást!
On.
Miután csak az értelmesebbek maradtak itt, szívesen meghallgatnám nálam hozzáértõbb véleményét a hír kapcsán, nekem úgy tûnik, hogy valaki tizenöt perc népszerûségre vágyott, s ezért nyilatkozta ezt a jó kis színeset.
#102: Hozzáteszem, a jelenlegi nagyhatalmaknak, akiknek módjában állna érdemben segíteni, nem hiányzik egy újabb, Afrika megerõsödésével és egységével 50-70 év idõtávon valószínûleg kialakuló nagyhatalom, annál inkább a BValek2 kollega által leírt zavarosban halászás és nyomorfenntartás.
Ezek helyén termelik a kávédat a kakaódat, a rózsát amivel a csajokat szédíted, bányásszák az aranyat a kacsójukra, és a teljes profit Európába és Amerikába megy. Cserébe éhen halnak, mert a francia paraszt kukoricáját vetetik meg velük, a saját földmûvelõik nem tudják eladni amit termelnek, mert a francia akkora állami támogatást kap, hogy olcsóbb az õ termése mint a helyi (ismerõs?). És eszméletlen pénzekkel támogatják a helyi diktátorokat, akik mindehhez asszisztálnak.
De a lényeg a lényeg, hogy ha már te magad nem fogsz soha semmit letenni az asztalra, elég ha elhiszed a butaságot amit írtál, és máris felsõbbrendûnek érezheted magad.
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Ez nem igaz. A fekete-afrikaiak szenvedesenek a legfobb oka sajat maguk. Az ottani nepek tobbsege keptelen magas fokon szervezett tarsadalmat alkotni es az egyuttmukodes helyett egymas gyilkolasaval vannak elfoglalva. Ennek a kozvetlen vagy kozvetett kovetkezmenye minden rossz, ami veluk tortenik.
Nos mindenki abban hisz amiben akar, de tény, hogy Isten ha létezik, akkor egy felettébb gonosz rosszindulatú teremtmény.
Persze...gondoljunk bele...ha mi vagyunk a halak az akváriumban, és Pistike túleteti õket, vagy nem cseréli le a vizet, akkor Pistike gonosz?
Anno a görögök azért alkották isteneiket, mert egy halom dolgot nem tudtak megmagyarázni, és ha valaki megkérdezett egy görögöt, hogy mitõl repül a madár, az volt a válasza, hogy mert a XY isten így akarja. És el volt intézve.
Ma a halált és életet pont így magyarázzák, a katasztrófákat, a termést és még sok mindent, ami olyan sok paraméterbõl áll amit nem tudunk még kiszámolni...mit mondunk? Isten magához szólította, megvert az Isten, nyilván a lassan de biztosan közelgõ ökológiai katasztrófa is Istennek köszönhetõ.
Abban hiszek, hogy léteznek olyan..."lények" akik nálunk fejlettebbek, talán csak fél atomnyi távolságra vannak (párhuzamos univerzumok), talán annyira se, és mindent látnak amit itt szerencsétlenkedünk, de valószínû ha vannak is, és akárhol is vannak, jól megvannak a helyükön, és ha kiírtjuk a teljes környezetünket, õket nem fogja izgatni a dolog.
Ennyit az istenekrõl.
"Pista---Isten halott!!!!! ..... Isten---Pista halott."<#eplus2>#eplus2>
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Tételesen minden egyes mondatod általános iskolai történelem ismeretekkel cáfolható, légbõl kapott hazugság. De kb. 5 perc Google-ozásra vagy tõle, hogy erre magad is rájöjj. Vagy csak nézz utána a vonatkozó Wikipédia cikkeknek. Az interneten nem csak pornó meg az SG van... <#szomoru2>#szomoru2>
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Aki kicsit figyeli a dolgokat az tudhatja hogy a kereszténység csak a környezõ legendák és mondák gyûjteménye. Eredetit csak talán a népbutítás tökélyre fejlesztésében alkottak.
Kutatni meg kell, még ha nem is találunk semmit, akkor is megtudtuk hogy nem ez az amit keresünk, és ez a "csalódottság" új ötleteket szülhet amik megváltoztathatják a teljes világképünk. AZ hogy nem találják egyenlõre a Higgs-bozont nem jelenti azt hogy megvan az ismert világ legkisebb része és már semmi sincs mélyebben, csak azt hogy a jelenlegi tudásunkkal nem találjuk, vagy nem találhatjuk. Ahogy a földönkívülieket sem azért nem "halljuk" rádiótávcsövekkel mert nincsenek, hanem lehet hogy már nem rádiójelekkel kommunikálnak. Már ha léteznek elérhetõ távolságban, értelemmel rendelkezõ civilizáció formájában.
Az indiai bölcsességrõl elég annyi, hogy beleszarnak, hugyoznak ugyanabba a folyóba, amibõl isznak, és meg is fürdenek benne, mert az spirituális. Ha leszállsz a repülõrõl, már a reptéren érzed, hogy büdös van, és csak akkor szabadulsz meg a gyomorforgató szagoktól, ha lakott településtõl 50 kilométerre mész. Gyakorlatilag a kasztrendszer szerint élnek, ami az évezredes bölcseletüknek a része. Úgy basszák szét a saját környezetüket, hogy a Rábába cserzõfolyadékot öntõ ausztriai cipõgyártulajdonos is azonnal belépne a Greenpeacebe, ha meglátná. Mellesleg az indiai átlagember nem használja a bal kezét semmire, mert azzal törli a seggét papír nélkül. A körme alatt látszik is, hogy a szar odavan száradva. Ennyit az indiai bölcseletrõl.
Még mindig kedved van az életfilozófiai gurut játszani, vagy még emésztgeted, hogy ezzel az indiai faszsággal mennyire röhejes vagy?
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Ha nagyon megbojgatod Jézus születésének idõpontját, akkor arra fogsz rájönni, hogy meg sem történt.
Valójában az állítólagos megszületése után évszázadokkal egy zsinaton asztrológiai és egyiptomi vallási motíyvumokból ollózták össze a zsidó mitológiával, ami szintén mesterséges államalapító vallás volt a korábbi mitológiákból összelopkodva.
Horus Isis, azaz Isis-Mira istennõ szüzen fogant gyermeke, aki szintén december 25-én született (az év legrövidebb nappala), életében csodákat tett, halottakat támasztott fel, élelmet teremtett a semmibõl, és keresztre feszítették, ami után három nappal feltámadt, majd a mennybe távozott, itthagyva a világot. Gyakorlatilag az egyiptomi mitológiában Seth (Sátán ellenfel), a Napisten fia, egy Napszimbólum. Jelképe a Horus-kereszt. Egy T betõ tetején egy kis O betû. Tehát annyiban tér el a kereszttõl, hogy a felsõ vonala nem egy pálcika, hanem napszimbólum.
Az indiai, a görög, a perzsa és a zsidó mitológia alapja az egyiptomi.
Példának okáért a Gilgames Eposzban szerepelt elõször Noé története. Tudod, bárka, rajta állatok, galamb aki megtalálja a szárazföldet, és a föld újra benépesítése. Bár ez nem egyiptomi, de a zsidó vallás innen vette a történetet. Mózes szintén nem a zsidó mitológiában szerepelt elõször. Az Akkád Szagon története az eredeti forrás. Gyilkosságtól való megmentése csak úgy lehetséges, ha elkerül a családjától, és egy uralkodói család neveli fel (na, most jutott eszembe, hogy ilyen a Star Warsban is volt, mint Leila-hercegnõ. :-)) Maradjunk Mózesnél. Törvényhozó, aki Istentõl törvényeket kapott, és átadta az embereknek. Krétán Minosznak, Indiában Manounak, Egyiptomban Mysynek nevezték azt a személyt, aki isteni törvényeket hirdetett. Volt kereskedelem, az emberek utaztak akkor is, és a vallási történetek, filozófiák már akkor is terjedtek. Tehát Mózes sem létezett, hanem egy törzs társadalmi, hatalmi, összefogóerõnek teremtett egy vallást. Ez a zsidó vallás. A rómaiak csak ellopták az ötletet, és az államalkotó zsidó mitológiát ötvözték az egyiptomival. Miért tették ezt a negyedik században? Mert a birodalom kezdett szétesni, és egy vallásnak összetartó ereje van. A nyugati birodalom össze is omlott, de a keleti, az még egy évezredig kitartott.
De ma már egyik sincs, és a mesterséges vallás túlélte azt, ami létre hozta.
Idõszámításunk szerinti nullában, azaz krisztus állítólagos születése idején a december 25-én az égen a nap felkeltének a helye a halak csillagképre mutatott. Pontosabban, mivel 2150 évenként eltolódik egy csillagképnyit az égbolt, akkor lépett a halak csillagképbe a felkelõ nap a legrövidebb nap idején. Jézus jele a hal. Nem véletlenül választották ezt az idõpontot utólag egy isten születésének.
Tehát Jézus a Napnak a jelképe, Napisten fia, és a 12 asztrológiai jegy a tizenkét követõje, az apostolok. Ha megnézel egy ilyen asztrológiai térképet, akkor középen a Nap áll, és négy évszakra osztja õket egy kereszt. Egyértelmûen pogány jelkép. Volt egy Jézusra hasonló próbálkozás a görögöknél Krisztus elõtt is. Jupiter fiai szektája. Szûz nemzette, meghallt, feltámadt, stb. Pont az csinálta, mint Jézus. Katolikus teológusok szerint (már amelyik tisztában van ezzel) ez a Sátán mûve, aki Krisztus születése elõtt egy álkrisztust akart a Földre juttatni. Valójában nincs másról szó, hogy az egyiptomi Horuszt más is újratöltötte.
A lényeg, hogy több tucatnyi történetírót ismernek a Földközi tenger Krisztus kortársaként, de egyik sem emlékezik meg a csodatévõ Jézusról, meg a 12 követõjérõl.
Csak az újszövetség, amit évszázadokkal késõbb írtak.
Én azt gondolom, hogy a kereszténység a zsidóktól ellopta azt az ötletet, hogy államot lehet építeni egy összelopkodott mitológiára, ezért a zsidó vallást ötvözte az asztrológiával, és az egyiptomi Horusz történetével.
Szomorú, de az az Isten, amiben hisztek, nem létezik, az a mitológia, amit tiszteltek, a saját fogalmaitok szerint pogány, és az a Biblia, amit szent könyvnek tartotok, egy hazugság. Célja pedig nem volt más, mint összetartani egy bomló birodalmat.
Ma már csak a hatalmat szolgálja.
Az Isten amúgy is ellentmondásos. A felhõk fölött figyeli minden tettünk, van egy 10 tilalomról szoló értékrendje, és annak ellenére, hogy szeret minden embert, aki a listán szereplõket megszegi, az végtelen szenvedés áldozata lesz a haléála után. De persze szeret minket. Csak azért, hogy a szeretetét minél jobban kifejezze, közben pénzre meg egyházra van szüksége. Sok-sok pénzre...
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Jajj, itten meg mi megy. <#hehe>#hehe> Sisko, Picard, Riker...
Legalább is Churchillnél jobb képeket festett az biztos.
De gondolom ez az egész csak polyén volt a részedrõl.
<#hehe>#hehe>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
mondok egy példát: látsz az asztalodon egy skorpiót? nem? akkor logikus azt gondolni, hogy nincs is ott. persze szeretném hangsúlyozni, hogy itt a " nem látod" alatt nem csak azt értem, h a szemeiddel nem látod, hanem SEMMILYEN módon nem érzékeled, tehát attól h becsukod a szemed, még nem fog megszûnni létezni valami.
: Every man lives, not every man truly dies.: Razor,Lightning Revenant
És mivan a sötét energiával?
Elvileg a Földet körülvevõ sötétanyag sötétenergiasugárzásának szubkvantumszinten blokkolnia kéne a kvark teret, és akkor nem tudjuk kivenni a Higgs bozontot. Erre nem gondoltak? Minjá írok is egy levelet. Mondjuk azt halottam, hogy meditációval ki lehet zárni ezt a sugárzást, úgy lehet ki tudnánk venni. Ugye a kínai feketemágiának is ez az alapja. Há nem?
A másik megoldás, hogy negatív teret kell generálni az LHC körül, de jelenleg ilyet csak irányított fúziós robbantással tudnak csinálni.
<#pias>#pias><#pias>#pias><#pias>#pias>

ÉS JEEEEEEEE, :X
Csak a cikuls egyik része.
Nem látszik világosan, hogy az akkori "világbéke" elõtt nem volt világbéke, most megint nincs világbéke és "világbéketeremtés" kéne jöjjön...
Hol van itt akkor bármiféle világbéke is??? 😛
Irrelevant... Your appeals to my humanity is pointless - Seven Of Nine, Star Trek Voyager - Skorpion
vagy a fenymeghajtast , egy pillanat alatt ott vagy a forrasnal 😛 <#nezze>#nezze>
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Viszont addig van idõnk talán megtalálni a higgs bozontot😊
Arthur C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve
Attól mert az õsemberhorda el van foglalva az önpusztítással, nekünk nyiszlett szemüveges õsembereknek nem kötelezõ részt venni benne, közvetlenül segíteni pedig úgy sem tudunk rajtuk. Inkább dolgozzunk tovább a tûz felfedezésén, akkor is, ha a többiek kiröhögnek érte. Majd meggondolják magukat, ha megkóstolják a sült mamuthúst 😊
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/