SG.hu·
Két éve van az LHC-nak a Higgs megtalálására
A Nagy Hadronütköztető (LHC) kutatói 2012 végére várják a Higgs bozon felfedezését. Ha az LHC a fenti időpontig nem tudja bizonyítani a részecske létezését, a tudósoknak jelentősen át kell alakítaniuk a fizika törvényeiről alkotott nézeteiket.
A Higgs bozon megmagyarázná az összes többi részecske tömegét, eddig azonban még senkinek sem sikerült észlelni. A fizikusok a 27 kilométer hosszú alagútban elhelyezkedő LHC-tól várják az áttörést, ami közel fénysebességgel ütközteti a protonokat, hogy fényt derítsen a világegyetem titkaira.
Tom LeCompte professzor, az amerikai Arragone Nemzeti Laboratórium tudósa azon fizikusok egyike, akik a téli leállás után újraindított részecskeütköztetőtől két éven belül felfedezést várnak. A legtöbb széles körben elfogadott részecske fizikai elmélethez elengedhetetlen a Higgs bozon létezése. Ha az LHC-nak két év alatt sem sikerült felfedezni a részecskét, akkor a kutatók kénytelenek lesznek elkönyvelni, hogy a Higgs nem létezik - legalábbis abban a formában nem, ami a standard modellhez szükséges.
"A Higgs sok modell alapja" - mondta LeCompte professzor. "Szeretjük mert egyszerű, mert elegáns, ugyanakkor teljességgel lehetséges, hogy valami más áll a Higgs mögött, ami elvégzi helyette a munkát, és ez a valami lehet, hogy sokkal érdekesebb, mint maga a Higgs"
LeCompte elképzelhetőnek tartja, hogy valami teljesen más látja el azt a feladatot, amit az elméletek szerint a Higgs bozonnak kellene, méghozzá teljesen más módon, és ha nem találják meg a részecskét az talán még izgalmasabb lenne, mint a várva várt felfedezés, ekkor ugyanis a kutatóknak át kell értékelniük a szubatomi fizikáról alkotott nézeteiket. "Ha két év után sem pillantjuk meg, az azt jelenti, hogy valami talán nem az, aminek gondoljuk. Vagy magát a Higgs-kutatást kell megváltoztatni valahogy, vagy valamelyik indirekt bizonyíték visz minket rossz irányba " - összegzett a professzor.
A Higgs bozon megmagyarázná az összes többi részecske tömegét, eddig azonban még senkinek sem sikerült észlelni. A fizikusok a 27 kilométer hosszú alagútban elhelyezkedő LHC-tól várják az áttörést, ami közel fénysebességgel ütközteti a protonokat, hogy fényt derítsen a világegyetem titkaira.
Tom LeCompte professzor, az amerikai Arragone Nemzeti Laboratórium tudósa azon fizikusok egyike, akik a téli leállás után újraindított részecskeütköztetőtől két éven belül felfedezést várnak. A legtöbb széles körben elfogadott részecske fizikai elmélethez elengedhetetlen a Higgs bozon létezése. Ha az LHC-nak két év alatt sem sikerült felfedezni a részecskét, akkor a kutatók kénytelenek lesznek elkönyvelni, hogy a Higgs nem létezik - legalábbis abban a formában nem, ami a standard modellhez szükséges.
"A Higgs sok modell alapja" - mondta LeCompte professzor. "Szeretjük mert egyszerű, mert elegáns, ugyanakkor teljességgel lehetséges, hogy valami más áll a Higgs mögött, ami elvégzi helyette a munkát, és ez a valami lehet, hogy sokkal érdekesebb, mint maga a Higgs"LeCompte elképzelhetőnek tartja, hogy valami teljesen más látja el azt a feladatot, amit az elméletek szerint a Higgs bozonnak kellene, méghozzá teljesen más módon, és ha nem találják meg a részecskét az talán még izgalmasabb lenne, mint a várva várt felfedezés, ekkor ugyanis a kutatóknak át kell értékelniük a szubatomi fizikáról alkotott nézeteiket. "Ha két év után sem pillantjuk meg, az azt jelenti, hogy valami talán nem az, aminek gondoljuk. Vagy magát a Higgs-kutatást kell megváltoztatni valahogy, vagy valamelyik indirekt bizonyíték visz minket rossz irányba " - összegzett a professzor.