56
-
halgatyó #16 Visszatérve a dinókra (szegények nem is gondolták, mekkora kalamajkát fognak okozni:-) a kormeghatározás meglehetősen bizonytalan, sőt konkrétan csontok korát -- amennyire én tudom -- semmilyen pontos fizikai módszerrel nem lehet meghatározni, kizárólag a földrétegek sorrendjéből. A C-14 kormeghatározás max. 50ezer évre visszamenőleg ad infót, nem 70millióra. A kálium-argon módszer csak magmás eredetű kőzetekben működik, csontokra nem alkalmazható, másmilyen KÖZVETLEN kormeghatározásról nem tudok. (a kihűlő magmás közetekbe belefagyó mágneses tér meg hasonlók szintén nem igazán működnek csontok esetében)
Nem irigylem a paleontológusokat, mert sok bizonytalan információból kell kihámozniuk azt az egy-két kevésbé bizonytalant. -
halgatyó #15 Általános megállapításokból nincs hiány. A konkrétumok felsorolása azonban mindig elmarad.
Például, hogy mi az a "fogyasztás", pontosan. Meg mi az a "túlfogyasztás", és kik döntsék el, hogy mi a túl és mi nem az.
A legtöbb embernek vannak céljai és vágyai. És szorgalmasan, lemondással, és nagyon sokan NEM banki hitelekből, hanem a saját (és szüleik) sok éves erőfeszítésével elérnek valamit.
Az álmok, vágyak és célok legfontosabb elemei: család, családi ház (megfelelő belső komforttal), autó.
Ezek az emberek sok előrelátással és lemondással érik el ezeket a javakat (egy befolyásos és gazdag kisebbség persze nem, de nem lehet egy társadalmat érintő törvénykezést egy kisebbség miatt a többség-ellenessé tenni)
Mit jelent a spórolás? Azt, hogy az ember a lehetőségeinek számbavétele után rangsorolja a célokat, és hosszabb időn át LEMOND A JELEN SZÜKSÉGLETEIRŐL A JÖVŐ ÉRDEKÉBEN.
ÉRDEKES PARADOXON, amit javasolnék átgondolásra: a környezetvédők, akik -- A SZAVAK SZINTJÉN LEGALÁBBIS NAGYON -- pont azt hirdetik: a jövő érdekében mondjunk le a jelen szükségleteink egy részéről... pont ezt a réteget b...ák agyon a valóságban. Azon javak TÖMEGES elterjedése ellen hadakoznak, amelyek az EMBEREK életét értékesebbé, értelmesebbé teszik.
(Ne menjünk messze: most terjesztették ki az általam leírhatatlanul gyűlölt fizetőparkolási zónákat, nem sokkal az ingatlanadó bevezetése után...a családok többsége számára az ingatlan nem is egy generáció erőfeszítéseinek terméke... Hadd ne ordítsak)
Megjegyzem, hogy ezek a dolgok nemcsak nekem tűntek fel. Épp ma bukkantam egy érdekes cikkre: kék bolygó zöld béklyóban - Vaclav Klaus kontra Al Gore -
blessyou #14 Az egyik biológusnak az Egyetemen volt egy érdekes gondolata egyik előadásán, bár ő is lehet mástól szedte, nemtom, nem vagyok benne otthon, csak érdekes volt. Szal a lényeg vmi olyasmi volt, hogy:
A biológiai rendszerek körfolyamatokon alapulnak, és ezek fenntartásának egyik lényeges momentuma, hogy a körfolyamatokban részt vevő anyagok oda-vissza áramlanak, át- és visszaalakulnak. Azok a biológiai rendszerek, amik nem tartják fenn a körfolyamatokat, hanem az anyagokat felhalmozzák, azok előbb-utóbb összeomlanak, mert a körfolyamatok nem lesznek képesek tovább fenntartani magukat. Az ilyen rendszereket az ökoszisztéma kiveti magából, és elpusztultak. ez történt a dinoszauruszokkal is, és jelenleg az emberiség is nagyon jó úton halad errefelé. -
lapaleves #13 postos = postod, bocs. -
lapaleves #12 szerintem te valamit nagyon összekeversz. pont az a baj, hogy a gazdagok mindenáron el akarják adni nekünk az utolsó fáig az egész bolygót. sajnos nincsenek "bolgyóvédő titkos társaságok", akik ez ellen munkálkodnak.
azt, hogy a jelenleg általunk vezetett "nyugati" életmód nem jó, a józan ész diktálja, nem pedig az ööö középosztálytól-elvevő-lobbi. az eddigi postjaidból nekem úgy tűnt értelmes arc vagy, nemtom milyen okból tört elő belőled mostanában ez a nagy fogyasztás-igenlés. úgy gondolnám nem bonyolult belátni, hogy amit csinálunk rossz.
ha úgy gondolod, hogy pont az x millió éve kihalt x állatok miatt fogjuk behúzni a féket, akkor az több, mint idealizmus. mindenesetre a postos ezen része nem kiemelkedően fikcionális. -
#11 Egyet értek azzal, hogy jogos feltevések, de elgondolkoztál-e azon, hogy pont az igazságot akarják néhányan saját érdekekből elfojtani. Végülis, mit árthatunk, ha kivágjuk az összes létező fát, tovább szennyezzük a levegőt, folyókat, savasítjuk a tengereket, nemde? Pont azokban van a nagy pénz, amiket védünk azáltal, hogy azt mondjuk, minden jól van úgy ahogy van, holott tapasztaljuk saját magunk, és mérések alátámasztják, hogy túl hirtelen változik minden (elég csak néhány dokfimlet megnézni, amik erről szólnak, vagy utána olvasni pl. wikipedia-n).
És a kérdés nem az, hogy mi okozzuk-e a változást, hanem hogy a mi tevékenységeink gyorsították-e fel ennyire.
A kihalás sokféle képpen történhetett, történt valami (meteor becsapódás, nagyobb vulkánkitörés - mint pl. ami 75000ezer évvel ezelőtt is történt, és az emberi fajt is kipusztította majdnem), ami elindított egy nagyobb változást, ami felborította a táplálékláncot, az éghajlatot, stb.
Egyébként szerintem csak feltevésekről van szó, még nem tudományosan bizonyított tényekről. -
#10 Szerintem is jogosak a felvetéseid.
Csak azt fűzném hozzá, hogy a "hirtelen" kipusztulások gyak ezer éveket vehetnek igénybe. Pl a legutóbbi jégkorszak vége óta is tart egy fajkipusztulás, ami azt jelenti hogy a fajok keletkezése, nem tud lépést tartani az élőhelyek megváltozása miatti kipusztulással. Láthastólag emberi mértékkel ezt egy szinte érzékelhetetlen folyamat, az élővilág egésze szempontjából viszont katasztrófális gyorsaságú és kiszámíthatatlan lefolyású.
Ha a környezet ilyen "rohamos" változása kissé stabilizálódik, akkor kb 500 000 év kell, hogy a természet minden élőhelyen elérje a maximális fajgazdagságot és egy viszonylagos egyensúlyt.
A klíma biztos, hogy változik mióta a modern ember kialakult 50-100 ezer éve. Jogos az a felvetés is, hogy mennyire tehetünk róla és egyesek, hogy használják ki a tények egy részét hangsúlyozva a napi politikai érdeküknek megfelelően.
Az biztos, hogy ami megváltozott az utóbbi 100-200 évben arról nagyrészt az ember tehet, de nem is annyira a dolgok megtörténtében, mint azok lezajlásának sebbességét illetően. A kérdés inkább az, hogy ennek mi a jelentősége, illetve, hogy tehettünk-e volna bármit is egy amúgy is magátol is zajló változás ellen? -
halgatyó #9 Nem vagyok sem paleontológus, sem dinoszaurusz szakértő, de józan paraszti ésszel felvetődik néhány kérdés, amiről valahogy hallgat a tudomány.
1.) Ha a dinoszauruszok 500ezer évvel túlélték a nagy becsapódást, akkor valamivel meg kellene (legalább próbálni) magyarázni a kipusztulásukat.
2.) Mennyire megbízhatóak az xxx évvel túlélés bizonyítékai? A bulvársajtóban sok mindent fel lehet röptetni, ami egy szigorúbb tudományos szemmel nézve maximum munkahipotézisnek lenne jó.
A "vannak ráutaló bizonyítékok" szint még NEM a tudományos bizonyítottság szintjével azonos.
A földtani rétegek annyi idő alatt össze is kuszálódhattak helyenként.
3.) Mennyire biztos, hogy csak egyetlen becsapódás volt? Lehetett 2 (esetleg több) is, amelyek egymást x idővel követték. Az égitestek darabolódása nem ritka, volt már példa rá, igaz hogy elsősorban üstökösök csinálnak ilyent, azok meg nem túl nagyok.
4.) Ismerve a napjainkban egyre jobban elterjedő civilizáció-ellenes tendenciákat, JOGGAL vetődhet fel a gyanú, hogy ezeknek a kezdetleges bizonyíték-CSÍRÁKNAK a sajtóbeli gyakori felvetése napi politikai okokból történik.
Ugyanis a becsapódás-elmélet (amelyre jelentős BIZONYÍTÉKOK VANNAK) KÉNYELMETLEN azok számára, akik egyfolytában a globális felmelegedést meg az ökológiai lábnyomot lihegik a fülünkbe, közben folyamatosan rohasztják a civilizációt és az emberi szabadságot, álmokat, vágyakat, célokat, agyonadóztatnának és eltörölnének autót, családi házat, előrejutni vágyó középosztályt, tisztességes családot... (al-gore dögöljön meg!)
Ezeknek az erőknek igencsak érdekében állna ha sikerülne bebizonyítani, hogy a dinoszauruszok azért pusztultak ki, mert felélték a saját környezeti erőforrásaikat... NAGYON-NAGYON érdekükben állna!
Óvatosság, gondolkodás, nemfelejtés...
Munkahipotéziseket gyártani szabad! És összehasonlítani az ezekből levont következtetéseket a tapasztalatokkal. -
#8 Én meg asztem, hogy a dinamoszauroszok is a sertésinfluenzába pusztultak bele!;))) -
roliika #7 Ráadásul a nessi is lehet egy példány a dinoszauruszokok ból.
Egyes afrikai dzsungel lakók állítják hogy néhanapján látnak hosszúnyakú dínókat is az őserdőben. -
szarvasdinnye #6 A capak sokkal osibb faj, mint a dinoszauruszok. Capak joval elobb, a paleozoikumban is leteztek mar, kozel hasonlo felepitessel, mint a mai rokonaik.
Nem ertem hol itt a szenzacio, hogy a kihalas folyamatos volt. Ezt idaig mindenki tudta, aki kicsit is olvasottabb a temaban. Magat a kihalast folyamatok sorozata elozte meg, mint a kontinensek vandorlasa, vulkanizmus... Nem ugy van ez, hogy jon az aszteroida, pukk, aztan mar maszkalnak is a majmok. -
W B #5 a poén hogy már öt éve tudtuk hogy kb. 300 000 évig éltek dínók a "nagy kihalás" után... És eztán sem haltak ki. Tudni kell, hogy ma kb. 10 000 theropoda él. (madarak)
Persze megkülönböztetjük a dínókat és madarak, mivel a madarak még élnek. De tudni kell hogy a madarak a dinosaurusszok egy ma élő csoportja. Persze erről lehet vitázni. de a cikken nem változtat. EZT a tényt amit a cikkben írnak már öt éve is tudtuk. -
#4 Így van. :)
Azt, hogy nem egyik percről a másikra haltak ki a dinoszauruszok, eddig is tudtuk. A klímaváltozás nagyrészt az aszteroida miatt volt. -
Sir Ny #3 nem, nincs átmenet. semmi közük egymáshoz. a nagytestű emlősök a kistestű emlősökből (rágcsálókból) lettek, nem a nagytestű hüllőkből. a kistestű emlősök meg talán a kétéltűekből lettek. -
Dömsödi #2 Tudjátok mit nem értek... ?
Ismer a tudomány kb 2-300 dinót, ami alatt dinoszauruszt értünk.
Namármost manapság van kb ennyi nagytestű emlős.
Hol van az átmenet? Ami mondjuk T-rex is meg nem is...?
Hol a fejlődés?
Lehet ki se haltak a mai ismeretenink szerint meteorrobbanásban a dinok, csak 1xűen továbbfejlődtek madarakká? Ééés mondjuk a T-rexből let a Velociraptor... vagy fordítva -
polarka #1 Tudtommal eddig is azt mondták, h a madarak a dinóktól származnak, a krokodilok és asszem a cápák is. Vagyis akkor mégsem haltak ki teljesen 65 millió éve és ezt már jópár éve így vélik.