Outi, Fixi, SingleSpeed.... minden ami 28-as :P
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Július közepén rendezik meg a sportág történetébe Gemenc-kupaként bevonult országúti kerékpárversenyt, amely az idén is az egyetlen több napos nemzetközi, UCI-kategóriás viadal lesz Magyarországon. A hazaiak mellett eddig kilenc külföldi ország csapata jelezte részvételi szándékát.
A jubileumi, 35. alkalommal kiírt versenyt idén is az Ifjúsági Unió Szekszárd szervezi. A karaván július 10-én Kaposvárról a szekszárdi Béla térre teker, majd másnap Paksról a legendás, szekszárdi Kálvária-tetõre érkezik a mezõny. Mint Ignácz György elmondta, a gazdasági nehézségek ellenére is kitartanak amellett, hogy a verseny nemzetközi, UCI (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) kategóriáját megtartsák.
„A tavalyinál kevesebb pénzbõl gazdálkodhatunk, így elmarad a hagyományos prológ, de a két szakasz pénzügyi háttere rendben van, és természetesen a villanyfényes kritériumversenyt is megrendezzük Szekszárd belvárosában” – tette hozzá a fõszervezõ.
A versenyre már több hazai csapat jelezte részvételi szándékát, a rajtnál várhatóan ott lesznek a ferencvárosi, a betonexpresszes, az atlantis-casinos, csepeli és kommunás kerekesek. Az idegenlégiósok közül az olimpikon Kusztor Péter, a Tour de Hongrie-gyõztes Lengyel Tamás, a korábbi magyar bajnok Szeghalmi Bálint, valamint klubtársa, Kiss Gergely részvétele is várható. Külföldiek közül osztrák, bolgár, holland, horvát, izraeli, német, román, üzbég, haiti együttesek, na és Kusztorék svájci csapata szerepel a csapatlistán.
Össztelós bringákból amivel már érdemes foglalkozni azok 250k körültõl indulnak.
Ha pedig acél váz, akkor cro-mo. De a minõségi vázaknak meg is kérik az árát.
azt mondanom sem kell h rendes merev vázban gondolkozok természetesen vagy cross váz.
milyen vázat vegyek rá szerintetek (mármint az mtb-re)?kb. 20-30ezer ft.
egyik ismerõsünk azt mondta meghegeszti.omg<#wilting>#wilting>ugye szerintetek is hülyeség?
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
nem tudsz róla képet nyomatni?
http://sportgeza.hu/sport/fizikalisedukacio/2008/12/17/volt_egy_biciklistank/
szerintetek ha van garancia, akkor ingyen kicserélik megcsinálják valahogy a kormányszárat(mert azon van ez a menet)?
amúgy megpróbáltam kézzel becsavarni.úgy néz ki h van egy nemtudommi amit rá kell csavarni és arra megy mér rá a nagy anya és azt is rá kell csavarni.de azt a csavart vagy nemtudommit amin van a nagy anya csavartam kézzel és ha erõsen becsavarom, akkor "túltekerem", mert újra kilazul.ez normális?vagy csak rá kell csavarni az anyát és akkor jó lesz?majd nappal megnézem, hogy hogy is van ez.
Hol találok olyan vékony kerekû amiket régen gyártottak?Nem országúti hanem olyanon amin fém sárhányó volt.Hasonló kormányuk volt mint a mostaniaknak de olyan volt mint egy trekking😊
A jövõben franciaként versenyez tovább Bodrogi László, a legsikeresebb magyar kerékpáros. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az idõfutam világbajnoki ezüstérmes levélben jelezte: megkapta a francia állampolgárságot, a 2009-es idényben az orosz Katyusa csapatában franciaként szerepel, és lemond a magyar válogatottságról.
http://sportgeza.hu/sport/2008/12/09/bodrogi_laszlo_franciakent_versenyez_tovabb/
véletlenül rátaláltam erre a videóra.milyen komoly 😄
ti ki mernétek menni ilyen fõ útra? :Ð
a csávó komoly azt mondja "ez itt bizony egy benzinkút egy MOL kút"
oszt OMV-nél vannak :Ð
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.


Kb. ezt a gépet építeném rá.
Mondjuk már mind1 mert már festik de nyugtassatok meg 😊
Szerintetek gáz ha meg van így ütve a leendõ vázam?

-vettem egy korás km órát 4000 ft-ért de a vezetéke hozzásúrlódott a kerékhez elkopott és elromlott ; aztán vettem a hervisbe egy 1500 ft-osat de az meg egyszercsak nem kapcsolt be.azóta sincs km órám.
-volt a régi hauser biciklimen egy hauser lámpa.de egyszer kilazult a tartója, kiesett belõle a csavar és nem lehetett felrakni.aztán vettem egy Smart izzós lámpát a hervisbe, azzal meg az volt a probléma amit írtam az elõbb.aztán vettem ledeset azzal az érintkezési hiba.és most vettem a villogót.
-kulacstartóból is tegnap vettem a 2.-ikat
-vettem egy szivacsmarkolatot az emg elszakadt.
úgyhogy én most már nem veszek semmit :Ð
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
1200 candela fényerõ 😮
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
szerintem az izzósak jobbak.
mondjuk volt egy izzósom.beraktam az elemet világított aztán lecsökkent a fényerõ és a végén már nem világított.kicsit kikapcsoltam aztán megint be megint jó de aztán megint leállt a világítás.de ez a villogó ez jó megbízható
valaki ilyen energy szeleteket meg géleket próbált már?
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
EXTEND LÁMPA AKCIÓ
2008.11.20.
Legyél látható - Extend lámpa akciót hirdetünk online áruházunkon keresztül. Részletekért kattints... LEGYÉL LÁTHATÓ -EXTEND LÁMPA AKCIÓ
Elkezdõdött a téli szezon, rövidülnek a nappalok, az idõjárás sem kedvez a jól láthatóságnak, de ennek ellenére sokan tekerünk nap mint nap, a munkába vagy a haverokhoz.
Legyél jól látható minden körülmény között!
részletek
Villogóval vigyázz, az nem felem meg a kresznek.
Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.
