Jól éreztük magunkat a Bajnokok Ligájában. Óriási felhajtás, csillogás, rivaldafény és rengeteg pénz. A játékosaim a legmagasabb szinten léptek pályára és fürödtek az ismertségben. Jobbnál jobb csajokkal jelentek meg a számozatlanul tartott eseményeken. Ebben voltak a klub által tartott vacsorák, promóciós események, de fiatal emberek révén azért főleg bulvárpartikon és mulatozókban tették tiszteletüket. Vasvillával hányták ki a pénzt az ablakon, és némelyikük a hirtelen jött gazdagságot nem tudta kezelni. Volt is mit szétosztani a csapaton belül, mert a BL részvétellel megközelítően £18.000.000 hozott a konyhára:
•TV-s jogdíj £9.000.000
•UEFA prémium £5.500.000
•Jegyeladás £3.500.000
Ez a rengeteg pénz egy új statisztikai lappal bővítette amúgy sem túl rövid dicsőséglistánkat.

Felkerültünk a leggazdagabb klubok 100-as listájára. Ez és, hogy a klubranglistán is araszoltunk felfelé mutatta, hogy meghatározó tényezővé léptünk elő az európai futball színpadán. Ezen adatok birtokában, munkám e részét befejezetnek tekintettem. Elértem azt, amit idekerülésemkor, csak én hittem és olyan magasságokba emeltem a klubot, ami elképzelhetetlen volt. Maradt a sportszakmai kihívás. Mondjuk egy BL győzelem. Ezért a kijelentésemért megint két hét gumiszobát kaptam az elnöktől.

16.457 átlagnéző új klubcsúcsot ért, ami a fejlesztések után magától értetődött. Nem tudom, lett volna-e értelme további bővítéseknek. Nagyra törő álmaimba bőven belefér egy 20 ezer feletti stadion. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, de csak piszkálta a csőröm a következő szint kicsikarása. Anyagi fedezet is megvolt rá, ezért tettem egy kísérletet. Bekopogtattam az elnökhöz és vázoltam neki, hogy maximálisan elégedett vagyok a pályán kívül elért expanzióval, de ha minden álmunkat valóra akarjuk váltani, akkor tegyük meg ezt a lépést is. Ambiciózus ember, ismerem jól sőt még barátomnak is vallhatom, így tudtam hogyan kell beszélni vele. Minden érvem ült és a felhozott elképzeléseimmel nyitott ajtón kopogtattam.

Nagyon nagy sikernek éreztem a megbeszélés végkimenetelét, ezért betértem kedvenc kocsmámba és elvegyülve a helyiekkel vidáman elboroztam. Betévedt néhány Maritimó drukker is, a csendesebb fajtából, így módom nyílt rá, hogy velük is eldiskuráljak. Riválisként is nagy elismeréssel beszéltek a munkámról, ami igen hízelgő volt az amúgy sem szottyat egómnak.

A magyar kapcsolatom is kitűnően működött. Ismételten kineveltünk egy magyar srácot az utánpótláscentrumból. Nagyon prosperálónak tűnt a felépített együttműködés. A játékos tőzsdén is inkább az eladások jellemeztek, de ezen már ki lepődött meg?!


Mint ahogy azon sem, hogy tehetséges ex-játékosaim, évek múltán is dagasztják büdzsémet:


Az Európa Bajnokság után (amit Anglia nyert), rengeteg kispad megüresedett. De én az elkezdett munkát a Brazil VB címmel szerettem volna tetőfokára juttatni, így meg sem fordult a fejemben, hogy szövetségi kapitányi irodámat áttelepítsem az öreg kontinensre. A portugálok 3 döntetlennel a tarsolyukban, nem élték túl a csoportküzdelmeket. Nem sokkal a torna végeztével rendezték az Olimpiát Londonban. A csoportküzdelmek után, sorrendben megvertük a Spanyolokat és a Franciákat, mígnem a döntőben alulmúltuk önmagunkat és rettenetes produkciót bemutatva, csúfosan leégtünk.

Mivel a nagyválogatott sikereire építve, az alsóbb korcsoportok világversenyeire is kiemelt figyelmet szentel a brazil közvélemény, kínos magyarázkodás elé néztem a torna végezetével. Érthetően a női röplabda válogatott aranyérmét ünnepelték a szurkolók. Nekünk maradt a lógó orr és az ezüstérem, ami a nemesfém világpiaci árának alakulását figyelembe véve, annyira nem is rossz bolt. Személy szerint sikernek könyveltem el a második helyet és a nemzeti olimpiai bizottság ill. a labdarúgó szövetség is osztotta ezt a véleményem. Talán a vehemens szurkolók is nyugodtabban fogadták, mert csak 115 halálos fenyegetést kaptam. Lehetett volna több ezer is, mint az elődöm esetében. Ám nem győztem a problémákkal foglalkozni, mert BL selejtező várt ránk, igen nagy téttel bíróan.
A Trabzonspor nem tűnt nagy falatnak, de annyiszor láttunk már borulni a papírformát. Na most ebben az esetben ez nem következett be. Oda-vissza mi uraltuk a játékot.

A Madeira-Liszabon-Genf repülőjáratra már Business-class bérletet kaptunk. Ennek tudtunk örülni. Hazafelé pedig a sorsolás végeredményének. Vidámságunk oka egyértelmű volt. A második hely nem tűnt olyan elérhetetlen feladatnak. Ehhez hozzájárult egy hatalmas bravúr. Otthon győztük le a MU együttesét.

A Werder
otthon és idegenben is kemény ellenfél volt. A maradék két meccsen igazolódott a bukik jóslata, és csoportelsőként meglett a továbbjutás.

A kieséses szakasz sorsolása igen kedvezőtlenül alakult, bár a mezőnyt elnézve, nem remélhettem könnyű ellenfelet. Bíztam benne, hogy egyszer eljön azaz idő, mikor a mi kis lesajnált csapatunk lesz a rettegett ellenfél egész Európa szemében. Mikor a sorsolást vezető és a csapatokat húzó ember anyukái megállíthatatlan csuklásba kezdenek, mert a CD Nacional-t sorsolták ki.
Barcelonában nagy bénázások közepette sikerült gól nélkül maradnunk. Minden lehetőségünk adott volt, helyzeteket dolgoztunk ki és még kiállítás is volt a gránátvörös-kékeknél. De semmi nem jött össze elől. Csakúgy, mint a visszavágón. Bármivel próbálkoztam, valahogy érezhető volt, hogy ebből nem fog lőtt gól születni. Impotensek voltunk a párharc során az ellenfél kapuja előtt és ez a kiesésünket jelentette. Pedig a Barca csak nevében volt félelmetes. A mutatott játéka alapján, teljesen partiban voltunk velük és ha nem tiszteljük őket ennyire, bőven továbbjuthattunk volna.

De ismételten bizonyítottuk, állandó helyet követelünk magunknak a BL küzdelmeiben. Mind nagyobb tapasztalatra tettek szert játékosaim és már nem volt szabad olyan nagy álmélkodással és tisztelettel pályára lépnünk, mint évekkel ezelőtt. Ezt a kisebbrendűséget kellett valahogy levetkőznünk és magabiztosságot sugároznunk. Sokat szoktunk pókerezni és engem nagyon ritkán kaptak blöffölésen. No nem azért mert nem szoktam, hanem mert nagyon magabiztosan adtam elő magam. Ezt kellene adoptálniuk a fiúknak. Süssön róluk a magabiztosság.
A KUPÁBAN egy igen könnyű meccsel tudtuk le a kezdő fordulót. A sérüléséből visszatérő Alan számára igen jó formajavító meccsé lépett elő, 5 gólja, pedig minden csúcsot megdöntött. Mentünk előre és szokás szerint a Benficát sodorta utunkba a negyeddöntőben a sors. És szokás szerint ki is ejtettek bennünket. Sajnos a kupaküzdelmek során, a Benfica mindig fölénk kerekedik. Valószínűsíthető, hogy a játékosai jobban bírják a nyomást, bár az utóbbi időben én is harcedzett legényeket irányítok. Talán viszketőporral szórnám be meccs előtt az öltözőjüket, akkor nagyobb esélyünk lenne. Ki kell találnom valamit…

A BAJNOKSÁGOT ismét szép kellemes veretlenséggel indítottuk.

Aztán jött a Sporting és küzdöttünk, hajtottunk és magyar káromkodástól visszhangzott a stadion.

Ezzel a győzelemmel megerősödött az önbizalmunk és a morálunk, szinte természetes volt, hogy folytatódik a kiváló sorozatunk.

Veretlenségünket az első idegenbeli csatánkban buktuk el. Volt esélyünk, de egy meg nem adott tizenegyes meggátolta a pontszerzésünket.

A bajnokság félidejében így nézett ki a tabella. Igen szoros volt az élmezőny. A tavaszi menetrend sem adott sok lazsálásra okot. Mind a négy ellenfelemmel idegenben kellett megmérkőznöm. Szép remények. Mellettünk szólt az a mentális erősség, ami jellemezte a csapatot. A srácok megdöglöttek egymásért a pályán és azon kívül is. Egy rossz szó el nem hangzott sohasem, nem fúrták egymást és nem voltak ellenségeskedések, klikkesedések csak az egészséges versenyszellem létezett. Ezt a harmóniát fenntartván, utazott el a csapat a téli alapozás idejére Bora-borára. Mivel zömében fiatalok alkották a csapatot, nem is volt aki kibúvót keresett volna az utazás alól. Egy jó bulinak tekintették. A családosok hozhatták a gyerekeket, és ígéretet kaptak arra, hogy az ünnepekre a nagyszülőkkel lehetnek a saját otthonukban. A szinglik viszont maradhattak bulizni szilvesztere is. Be kell vallanom, egytől egyig mindenki jobban élvezte ezt a közös kiruccanást, mint a legutóbbit New Yorkban. Talán a páratlan szépség, az egyediség és a sokkal jobban relaxáló jellege miatt lett népszerűbb ez az út.
Én is maradtam volna a mennyasszonyommal, annyira megigézett a hely szépsége, de sokkal fontosabb jelenésünk volt Lajosmizsén. Összekötöttük az életünket és tartottunk egy hatalmas lagzit, melyen a klub részéről csakis az elöljárók vettek részt. A nemzetközi, a portugál és a hazai szövetségből meghívtam a játékvezetői bizottság elnökeit. Leitattam őket és kifejtettem véleményem a bírói tevékenységekről. Aljas módon, előre eltervezve.

A pályán elért szép eredmények mellett, egy másik igen megtisztelő esemény is érte a klubot. Egyszerre három játékost adtunk a Portugál válogatottba. Ebből két pályára is lépet egy barátságos meccsen, úgy hogy Barbosa első alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

Majd az első VB selejtezőn Coelho is válogatott labdarúgónak mondhatta magát.

S folytatván a sort, Mutzel is letette a névjegyét első válogatottbeli fellépésén. Nagyon büszke voltam erre a három srácra és teljesítményükre. Ezzel együtt a klubunk és az itt folyó szakmai munka ázsiója is rohamléptekkel nőtt.
Barbosa szerződéshosszabbítása igen komoly fejfájást okozott januártól. Mivel a futó kontraktusa lejárt volna nyáron, így tárgyalóasztalhoz ültünk. A fizetési keret nagy szabadságot engedett és a kulcsjátékosoknak heti £44ezret. Mivel szerződése szerint heti £10ezret keresett, jóval kedvezőbb kondíciókat tudtam ajánlani. Végül a maximálisan adható összegekben állapodtunk meg, ami summázva 4 év alatt £11milliót jelentett Barbosának, plusz egyszeri £2,2milliót a szignóért. Évekkel ezelőtt ez az összeg nemhogy egy játékos tekintetében, hanem az egész klubra volt költségteher. De a 2012-es évben, már megengedhettünk magunknak ilyen kiadásokat. Már csak az én fizetésemmel kellett volna matematikai műveleteket végeznie az elnöknek. Tudtam volna ajánlani a hatványozást.
A téli átigazolási piac megnyitásakor, már volt egy-két befejezett ügyletem. A bevételünk csak nőttön-nőtt, ellenben a csapategységben felfordulást okozott. A szezon kezdetekor elszámítottam magam és 3-mal több csatárom lett a keretben. Rizzotól sikerült megszabadulnom, de a többi felesleges támadó egyelőre a nyakamon maradt. De mindenképpen meg akartam kettőtől szabadulni. A másik veszteség Richolm eladása volt. Lehetetlen lett volna megtartani. Fél Európa sorban állt érte, és remélem jól döntött mikor egy gigász ajánlatát fogadta el. A pénzügyi része megfelelő volt a klubunk számára, az 50%-os jövőbeni díj, amit kaphatunk, remélem minél magasabb lesz. Csakúgy, mint Popkhadze és Eduardo esetében. Valamint volt egy 10 válogatott meccs után kapott záradékom. Caldas hamar letudta egy a pár meccset, így újabb tetemes szerződési díj állt a házhoz.

Ezzel végképp stabil anyagi alapokon állt a klub. Megfelelő háttérrel vártuk az újabb fejlesztéseket. Nem lehetett gond a jövőben.
Félelmeimmel ellentétben a csapaton belüli egység mégsem sérült az eligazolások és felesleges játékosok következtében. Tartottuk jó formánkat, és igen magabiztosan húztuk be az újabb győzelmeket. És nem csak a stabil védelemnek köszönhetően, hanem az igen eredményes támadóinknak is. Rengeteg gólt szereztünk és tettem egy ígéretet, hogy ha megdöntjük az egy szezonban szerzett gólok klubrekordját, akkor én az egész csapatot meghívom a 10 éves házassági évfordulómra.
Rögtön mentünk a Bragához vendégjátékra és küzdeniakarásból jelesre vizsgáztunk ismét. Hajrában szerzett góllal elhoztuk a három pontot a harmadik helyezettől. Talán ennek a rosz tavasz kezdetnek a hatására, de a Braga sorra szenvedte el a vereségeket, hamar kiszállva a versengésből. Nem is tőlük kellett a leginkább tartanunk, de megnyugtató volt, hogy eggyel kevesebb vetélytárssal kellett számolni.
A sorsolás szeszélye, és egyéb elfoglaltságaim miatt, több meccsünket elhalasztották, ezért mérkőzéshátrányba kerültünk az éllovassal szemben. Ezt azért nem tartottam szerencsésnek, mert így a hajrára összetorlódhattak a meccseim és fáradt játékosokkal nehezebb lett volna győzelmeket produkálni. Ugyanakkor az éllovasok begyűjtötték a győzelmeket, így nagy nyomást gyakorolva ránk és kapaszkodásra késztetvén minket.
Ilyen nyomás alatt behúztuk a kötelezőket, és két idegenbeli rangadónkon ( Sporting és Guimares) is békés döntetlent produkáltunk. Ezekkel az eredményekkel nagyon elégedett voltam és a kiegyensúlyozott teljesítményünk eredményeképpen a második helyet foglaltuk el a hajrába közeledvén.

Ismételten kiélezet idényvég. Nem örültem neki, de mit lehet tenni. Talán reménykedni, hogy egyszer majd öt fordulóval a vége előtt már bajnokok lehetünk. Na jó ezen már én is nevetek. A Benfica elleni idegenbeli meccs nagyon fontossá vált, ha versenyben szerettünk volna maradni, ponttal kellett volna távoznunk a fény stadionjából. A múltban ez ritkábban sikerült, és a Benfica hazai mérlege sem ezt vetítette elő. Szóval abszolút esélytelenül érkeztünk Lisszabonba. Gondoltam, nem is rakok terhet a fiúk vállára, csak játszanak felszabadultan. Semmi bunkerfoci, semmi nyomás. Sőt merészet húzva, a létező legtámadóbb felállást választottam! Győzni vagy meghalni, ez volt a csatkiáltásunk. Victor Fernandeznek is megmondtam, miután beszól, hogy nekünk csak egy célunk van, átvenni a Benfica dominanciáját a portugál labdarúgásban.
Ja igen a meccs.

Egy gyors kontra és egy rögzített helyzet eldöntötte a meccset. Illetve a fenomenális magyar kapusunk, aki észveszejtően védett. Még a könnyem is kicsordult a lefújás után. Talán eddigi legnagyobb taktikai diadalomat arattam a Nacional kispadján. Meccs előtt és a félidőben is egyéni utasításokkal láttam el a játékosokat, ami úgy tűnik bevált. Maximálisan elégedett voltam. De még messze volt a vége. Rögtön a következő fordulóban jött a Portó. Ugyanolyan nehéz ellenfél, de a szezonjuk igen pocsékra sikeredett. 5. helyen tanyáztak és minden esélyünk megvolt a győzelemre. De a legmerészebb szurkolóink sem hittek egy ekkora mészárlásban.


Az utolsó három forduló előtt így állt a bajnokság. Látszik, hogy az utolsó fordulóban Benfica-Sporting meccset rendeztek, ami nekünk ideális volt. Ha addig mindenki hozta a meccseit, akkor is Sporting győzelem kellett a bajnoki címükhöz. Ha ez nem történt volna meg, akkor nekünk a Pacos idegen, Rio Ave hazai és a Boavista elleni idegenbeli meccsen keresztül érhettük volna el az álmunkat. Ez a sorsolás viszont ideálisnak tűnt.

A Sporting már a pénteki napon letudta a Naval elleni ütközetét. Papirforma. A szombati nap a miénk volt. Papírforma.

A vasárnap a Benficáé. Meglepetés! Micsoda hajrát mutatott a Guimares. Imádtam őket. Ezzel az aranytól egy picit távolodott a Benfica. Engem inkább az aggasztott, hogy nem e teljesen kipukkadtak az utolsó fordulóra. Mert én csak akkor nyerhetek, ha a Sporting botlott volna. Ez pedig inkább volt valószínű Lisszabonban, mint a Maritimo vendégeként. Bár én még úgy, mint akkor, soha nem szurkoltam a riválisunknak.



A tabella így festett. Pénteken a Benfica ment a Naval-hoz. Meglepetés! Így ők végleg elszálltak. A Sporting a mi fenségterületünkre, Madeirára érkezett, az akkor nagyon szeretett Maritimohoz. Mivel teljesen egy időben rendezték a két meccset a szigeten megállt az élet. De szószerint ám. Még az a sok tízezer turista is focilázban égett, annyi különbséggel, hogy ők a vízparton követték az eseményeket. Mégiscsak nyaralni voltak itt. Bár a stadionba menet egy holland családot láttam a tengerben. Azok is valami tudósok lehettek, mert erről nem tudomást venni!?
Aki a mi kis ékszerdobozunkba nem fért be, az a rivális stadionjában szurkolt a Maritimonak. Egyedülálló és megismételhetetlen este volt a sziget történelmében.
Az első esemény a Sporting vezető gólja volt a 16. percben. Néma csend, talán csak a zöld-fehér klub szurkolóinak örömittas kiabálása hallatszott át hozzánk. A maradék fél óra mint egy pillanat úgy fogyott el. Ott 0-1, itt 0-0 a félidőben. Nem a legjobb.
Picit felemeltem a hangom a szünetben. A csatáraimnak elmondtam, hogy ők jelenthetik a különbséget a két csapat között. De nem ők hallották meg szavaimat, hanem a Maritimo játékosa, Ceará, aki egyenlített a város túlsó oldalán. Hát most picit hangosabb lett a sziget. Pöttyet feljebb toltam a védekezésünket és a támadójátékunkra helyeztem még nagyobb hangsúlyt. Ennek eredményeképpen a 78. percben, mikor már nagyon szorongtam, Barbosa fejelt egy gólt. Nem tudom szavakba foglalni mit éreztem. Kiengedtük a szellemet a palackból. Irányítottuk a meccset és cserékkel szabdaltam a folyamatos játékot. Az egyik Rio Ave játékos elvesztette a fejét, emberelőnybe kerültünk, sokkal könnyebben tartva így az eredményt. Egyik pályán sem változott az eredmény, szóval azonos pontszámmal várhattuk az utolsó fordulót!!!




Már csak egy feladatunk maradt, hogy mennybe menjünk. Minimum ugyanazt az eredményt elérni, mint amit a Sporting, a Benfica vendégeként. Mivel az egymáselleni összehasonlításban vertük a Sportingot (1-0 otthon és 1-1 idegenben), nagyon kedvező helyzetben voltunk. Az se lett volna baj, ha simán nyerünk Boavistában és akkor nem számít semmi egyéb eredmény. De jó volt a tudat, hogy a Benfica lealázhatja a Sportingot és akkor ki sem kell futnunk a gyepre, bajnokok lehetünk. Akkor a tabella.
Igen lomha és eseménytelen volt az első félóra. Semmi hír a másik pályáról, ami jó. Csak a Sporting ne lőjön gólt. De a Benfica megtette, és a 32. percben pontelőnnyel vezettem a tabellát. Még le sem ültek a segítőim az ugrándozásból, máris egyenlített a Sproting. Kicsit megzavarta a pályán lévőket a történés és a 45. percben gólt rúgott a Boavista. 1 másodperc múlva sípszó hallatszódott, lesállás miatt maradt a 0-0.
Félidőben maradt minden változatlan. Szokásom szerint, kiábrándultságomról tettem tanúbizonyságot a félidei megbeszéléskor. A két csatáromat viszont bíztattam, remélvén szállítják az aranyat a nyakunkba. Nem tudom mi volt a baj, talán a tét, de a középkezdés után a 19. másodpercben gólt lőtt a Boavista. Nagy a baj. Most a Sportingnál a pontelőny. Bajnokok lehetünk, ha mi rúgunk gólt, gólokat vagy ha a Benfica teszi ugyanezt. Csak teltek a percek és azon kívül, hogy idegbajt kaptam nem történt semmi. Határozottabb támadójátékot rendeltem el és sűrűn fohászkodtam. A történelem nem ismételhette önmagát. És jött az égi segítség Didot személyében, aki szabadrúgásból betalált a Sportingnak a 79. percben. Sőt a gólt megelőző szabálytalanság miatt, kiállították ex-játékosomat, Lekic-t. Újra a mi kezünk a bajnoki kupán. De még volt 10 perc. De micsoda tíz perc!
Próbáltuk bevinni a döntetlent és remélt bajnoki címet jelentő gólt, ezért küzdöttünk egész évben és dolgoztunk már 7 éve együtt. Egy gól és 10 perc. Szédület. Már csak öt. Még jobban hányinger. Már csak kettő, mikor repült a kispad oldala. 10 emberrel gólt lőtt a Sporting. Kábulat, szótlanság, oxigénhiány. Most mit lehet tenni. Minden csere ellőve, taktikai módosítást ki fog már fel, hisz roggyantak a térdek, remegtek a gyomrok. Gyors kupaktanács a segítőimmel és hadrendmódosítás a 90. perc kezdetén, pont mikor megtudtuk, volt 3 percünk csodát tenni. Már csak 30 másodperc mikor 20 méterre a kaputól felrúgták Cicerót. Utolsó esély. És az állat Guarín becsavarta a bal felsőbe!!! 20 másodperccel a vége előtt kiegyenlítettünk. És mivel a másik pályán már vége volt, gyakorlatilag kezdődhetett a fieszta.
Szavakat nehéz találni! Hihetetlen! Egy biztos a legjobb drámai alakításért nekünk kellett kapnunk az Oscar-díjat.


Napokig nem aludtunk, csak a buli és a részegség. Gyakorlatilag a bajnoki prémiumnak alávágtunk, de kit érdekelt, hisz BAJNOKSÁGOT nyertünk! Leghamarabb az év végi díjátadóra józanodtunk ki, ahol bezsebeltünk egy pár címet.
Először az év csapatát tömtük tele játékosokkal, majd megkaptuk az év kapusa és az év edzője címet. Reggel pedig értesítés, hogy Nyon-ba is várnak minket, a BL szezon csapata díjátadóra.
Félelmetes szezon volt. Talán szavakat sem kellene rá pazarolni, vagy ha igen azt is csak szuperlatívuszokban. Munkába sem akartam állni, hanem csak a megérdemelt nászutamra elmenni. Még nagyobb és még fényesebb ismertségben lubickolt mindenki, csak én vonultam el a feleségemmel a krétai nászútra. Semmi felhajtás, csak pihenés és nyugalom. Reméltem, a Perzsa tengeren ezt megtalálhatom.