A BAJNOKSÁGOT ismét szép kellemes veretlenséggel indítottuk.

Aztán jött a Sporting és küzdöttünk, hajtottunk és magyar káromkodástól visszhangzott a stadion.

Ezzel a győzelemmel megerősödött az önbizalmunk és a morálunk, szinte természetes volt, hogy folytatódik a kiváló sorozatunk.

Veretlenségünket az első idegenbeli csatánkban buktuk el. Volt esélyünk, de egy meg nem adott tizenegyes meggátolta a pontszerzésünket.

A bajnokság félidejében így nézett ki a tabella. Igen szoros volt az élmezőny. A tavaszi menetrend sem adott sok lazsálásra okot. Mind a négy ellenfelemmel idegenben kellett megmérkőznöm. Szép remények. Mellettünk szólt az a mentális erősség, ami jellemezte a csapatot. A srácok megdöglöttek egymásért a pályán és azon kívül is. Egy rossz szó el nem hangzott sohasem, nem fúrták egymást és nem voltak ellenségeskedések, klikkesedések csak az egészséges versenyszellem létezett. Ezt a harmóniát fenntartván, utazott el a csapat a téli alapozás idejére Bora-borára. Mivel zömében fiatalok alkották a csapatot, nem is volt aki kibúvót keresett volna az utazás alól. Egy jó bulinak tekintették. A családosok hozhatták a gyerekeket, és ígéretet kaptak arra, hogy az ünnepekre a nagyszülőkkel lehetnek a saját otthonukban. A szinglik viszont maradhattak bulizni szilvesztere is. Be kell vallanom, egytől egyig mindenki jobban élvezte ezt a közös kiruccanást, mint a legutóbbit New Yorkban. Talán a páratlan szépség, az egyediség és a sokkal jobban relaxáló jellege miatt lett népszerűbb ez az út.
Én is maradtam volna a mennyasszonyommal, annyira megigézett a hely szépsége, de sokkal fontosabb jelenésünk volt Lajosmizsén. Összekötöttük az életünket és tartottunk egy hatalmas lagzit, melyen a klub részéről csakis az elöljárók vettek részt. A nemzetközi, a portugál és a hazai szövetségből meghívtam a játékvezetői bizottság elnökeit. Leitattam őket és kifejtettem véleményem a bírói tevékenységekről. Aljas módon, előre eltervezve.

A pályán elért szép eredmények mellett, egy másik igen megtisztelő esemény is érte a klubot. Egyszerre három játékost adtunk a Portugál válogatottba. Ebből két pályára is lépet egy barátságos meccsen, úgy hogy Barbosa első alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

Majd az első VB selejtezőn Coelho is válogatott labdarúgónak mondhatta magát.

S folytatván a sort, Mutzel is letette a névjegyét első válogatottbeli fellépésén. Nagyon büszke voltam erre a három srácra és teljesítményükre. Ezzel együtt a klubunk és az itt folyó szakmai munka ázsiója is rohamléptekkel nőtt.
Barbosa szerződéshosszabbítása igen komoly fejfájást okozott januártól. Mivel a futó kontraktusa lejárt volna nyáron, így tárgyalóasztalhoz ültünk. A fizetési keret nagy szabadságot engedett és a kulcsjátékosoknak heti £44ezret. Mivel szerződése szerint heti £10ezret keresett, jóval kedvezőbb kondíciókat tudtam ajánlani. Végül a maximálisan adható összegekben állapodtunk meg, ami summázva 4 év alatt £11milliót jelentett Barbosának, plusz egyszeri £2,2milliót a szignóért. Évekkel ezelőtt ez az összeg nemhogy egy játékos tekintetében, hanem az egész klubra volt költségteher. De a 2012-es évben, már megengedhettünk magunknak ilyen kiadásokat. Már csak az én fizetésemmel kellett volna matematikai műveleteket végeznie az elnöknek. Tudtam volna ajánlani a hatványozást.
A téli átigazolási piac megnyitásakor, már volt egy-két befejezett ügyletem. A bevételünk csak nőttön-nőtt, ellenben a csapategységben felfordulást okozott. A szezon kezdetekor elszámítottam magam és 3-mal több csatárom lett a keretben. Rizzotól sikerült megszabadulnom, de a többi felesleges támadó egyelőre a nyakamon maradt. De mindenképpen meg akartam kettőtől szabadulni. A másik veszteség Richolm eladása volt. Lehetetlen lett volna megtartani. Fél Európa sorban állt érte, és remélem jól döntött mikor egy gigász ajánlatát fogadta el. A pénzügyi része megfelelő volt a klubunk számára, az 50%-os jövőbeni díj, amit kaphatunk, remélem minél magasabb lesz. Csakúgy, mint Popkhadze és Eduardo esetében. Valamint volt egy 10 válogatott meccs után kapott záradékom. Caldas hamar letudta egy a pár meccset, így újabb tetemes szerződési díj állt a házhoz.

Ezzel végképp stabil anyagi alapokon állt a klub. Megfelelő háttérrel vártuk az újabb fejlesztéseket. Nem lehetett gond a jövőben.
Félelmeimmel ellentétben a csapaton belüli egység mégsem sérült az eligazolások és felesleges játékosok következtében. Tartottuk jó formánkat, és igen magabiztosan húztuk be az újabb győzelmeket. És nem csak a stabil védelemnek köszönhetően, hanem az igen eredményes támadóinknak is. Rengeteg gólt szereztünk és tettem egy ígéretet, hogy ha megdöntjük az egy szezonban szerzett gólok klubrekordját, akkor én az egész csapatot meghívom a 10 éves házassági évfordulómra.
Rögtön mentünk a Bragához vendégjátékra és küzdeniakarásból jelesre vizsgáztunk ismét. Hajrában szerzett góllal elhoztuk a három pontot a harmadik helyezettől. Talán ennek a rosz tavasz kezdetnek a hatására, de a Braga sorra szenvedte el a vereségeket, hamar kiszállva a versengésből. Nem is tőlük kellett a leginkább tartanunk, de megnyugtató volt, hogy eggyel kevesebb vetélytárssal kellett számolni.
A sorsolás szeszélye, és egyéb elfoglaltságaim miatt, több meccsünket elhalasztották, ezért mérkőzéshátrányba kerültünk az éllovassal szemben. Ezt azért nem tartottam szerencsésnek, mert így a hajrára összetorlódhattak a meccseim és fáradt játékosokkal nehezebb lett volna győzelmeket produkálni. Ugyanakkor az éllovasok begyűjtötték a győzelmeket, így nagy nyomást gyakorolva ránk és kapaszkodásra késztetvén minket.
Ilyen nyomás alatt behúztuk a kötelezőket, és két idegenbeli rangadónkon ( Sporting és Guimares) is békés döntetlent produkáltunk. Ezekkel az eredményekkel nagyon elégedett voltam és a kiegyensúlyozott teljesítményünk eredményeképpen a második helyet foglaltuk el a hajrába közeledvén.

Ismételten kiélezet idényvég. Nem örültem neki, de mit lehet tenni. Talán reménykedni, hogy egyszer majd öt fordulóval a vége előtt már bajnokok lehetünk. Na jó ezen már én is nevetek. A Benfica elleni idegenbeli meccs nagyon fontossá vált, ha versenyben szerettünk volna maradni, ponttal kellett volna távoznunk a fény stadionjából. A múltban ez ritkábban sikerült, és a Benfica hazai mérlege sem ezt vetítette elő. Szóval abszolút esélytelenül érkeztünk Lisszabonba. Gondoltam, nem is rakok terhet a fiúk vállára, csak játszanak felszabadultan. Semmi bunkerfoci, semmi nyomás. Sőt merészet húzva, a létező legtámadóbb felállást választottam! Győzni vagy meghalni, ez volt a csatkiáltásunk. Victor Fernandeznek is megmondtam, miután beszól, hogy nekünk csak egy célunk van, átvenni a Benfica dominanciáját a portugál labdarúgásban.
Ja igen a meccs.

Egy gyors kontra és egy rögzített helyzet eldöntötte a meccset. Illetve a fenomenális magyar kapusunk, aki észveszejtően védett. Még a könnyem is kicsordult a lefújás után. Talán eddigi legnagyobb taktikai diadalomat arattam a Nacional kispadján. Meccs előtt és a félidőben is egyéni utasításokkal láttam el a játékosokat, ami úgy tűnik bevált. Maximálisan elégedett voltam. De még messze volt a vége. Rögtön a következő fordulóban jött a Portó. Ugyanolyan nehéz ellenfél, de a szezonjuk igen pocsékra sikeredett. 5. helyen tanyáztak és minden esélyünk megvolt a győzelemre. De a legmerészebb szurkolóink sem hittek egy ekkora mészárlásban.


Az utolsó három forduló előtt így állt a bajnokság. Látszik, hogy az utolsó fordulóban Benfica-Sporting meccset rendeztek, ami nekünk ideális volt. Ha addig mindenki hozta a meccseit, akkor is Sporting győzelem kellett a bajnoki címükhöz. Ha ez nem történt volna meg, akkor nekünk a Pacos idegen, Rio Ave hazai és a Boavista elleni idegenbeli meccsen keresztül érhettük volna el az álmunkat. Ez a sorsolás viszont ideálisnak tűnt.