90029
-
#12742 MIkor lesz az a foglalatváltás? -
Gabyee #12741 Na végre sikerült,köszönöm a segítségeket,mostmár "végre" sikít a venti mint állat:D
Ebből csere lesz,de nem szivesen cseszem el a 3 év garit úgyhogy majd látom... -
#12740 szvsz felesleges volt, mert a hivatalos oldalra mindig túlzást írnak... :) meg kell nézni néhány tesztet, a jobbakban szó esik a fogyasztásokról is, néha még a 300w-ot sem érik el négymagos, 8 giga memóriával és aktuális csúcskártyával szerelt konfigok fogyasztása. a két kártyás rendszerek már más eset, oda elkél 500w is. persze ezeket mindig úgy kell érteni, hogy márkás tápból (Chieftec, Delta, Corsair, FSP, Seasonic, Zalman és esetleg még Cooler-Master), tehát nem Codegen vonalra kell gondolni (Codegen, Mercury, vargáné és tsa, LC-Power, KME, JNC, ezek mind felejtősek) -
#12739 Legalább jolesz a következö konfigodhoz is, vagy berakhatsz majd CF-be egy másikat is, és aztis birni fogja! ;) -
mikiking #12738 jo lesz az majd a jövőben -
#12737 Nagyszerű. Nézelődtem az Ati oldalán, és ezek szerint valamit csúnyán benéztem, ugyanis a 3870 miatt vettem 550W-os tápot, a 3870 pedig fogyasztásban nem nagyon van még talán a közelében sem a 4870-nek.
Lehet, hogy a 3870 X2 táp-igényére találtam rá? -
#12736 Jaja, emléxem régen adomáynt is küldtem neked gép vásárlásra. Sajna most nem tudok küldeni :( -
#12735 Sajnálom ezt hallani, de így már érthető. Régebben meghatározó színfoltja voltál az SG-nek :) Sok sikert a gépvásárláshoz, a 4850-ezhez pedig csak annyit, hogy rosszul nem járhatsz vele. -
#12734 Nagyon-nagyon régen jutottam hozzá - sajnos.
Falura voltam visszaköltözni, s bár ide is begyűrűzött valamelyest az internetes civilizáció, azért korántsem olyan gyors / elérhető, mint a 13 évig lakott Pécs városában... :(
Könyvtárból netezek, míg meg nem veszem az új gépet az összekapart pénzből.
Saját netre még vagy fél évig tuti nem futja... :( -
Gabyee #12733 ismét én:)eltakarítottam a drivert,registryt töröltem feltettem a 8.7-t,most az illesztőprogramnál ez van:Dátum-2008.07.03.,8.521.0.0
megnézné valaki hogy ez van-e nála a 8.7 drivernél mert nekem kétségeim vannak pedig azt raktam fel szárazon minden szarság nélkül! -
#12732 szerintem ezek kifejezetten jo minőségű ventik, de tényleg nem árt ha nem harcolod le őket feleslegesen. -
#12731 Téged is jó régen láttunk már itt az sg-n... :)
Tényleg rohadt hangos a 48xx-as család?
Igen, a gyári hűtés csak hangosan tud hatékonyan dolgozni. Ajánlott lecserélni.
Az 500/750-es 2D beállítást lehet downclock-olni?
Igen, mint ahogy azt korábban is lehetett, de jelenleg még erre alkalmas szoftverre várunk. Valószínűleg a Rivatuner érkező friss verziója ezt is tudni fogja, illetve egyéb, már 48xx-re felkészített ATi flasher-ekkel megoldható lesz még.
Teljesen új, erős 2 magosban, vagy egy belépőszintű 4 magos CPU-ban gondolkodjak, ha egy jó ideig elégséges kombóra vágyom? 2/4 magosból melyik passzol jobban az ATI 4850-hez?
Jelenleg még semmilyen játék nem használja ki a több magos procikat, így a két mag is bőven elég. Mivel hamarosan foglalatváltás következik az Intel platformon ezért felesleges 4 magra tervezni. Intel két magosból egy 2.8 GHz-en ketyegő proci már teljesen elegendő a mai vga-k kihajtásához, így egy korábbi E63xx/E64xx jó választás lehet, vagy ha nagy tuningos vagy, akkor az E2xxx szériából szemezgess.
Referencia hűtés vagy speckó hűtés kell a 4850-re? Melyik VGA hűtést ajánljátok?
A referencia hűtés csak a ventiszabályzás felülbírálása után válik használhatóvá, de akkor már zavaróan hangos üzemű. Ezért javasolt a Coolink GFX Chilla-ja, vagy a Zalman-tól a VF900 és a VF1000 modellek jöhetnek szóba. A Thermalright HR-03-asa is jól hűt, de méretéből adódóan csak nagy házba ajánlható.
Én 4850-essel szemezek - Prohardver-en lévő leírás miatt kifejezetten tetszik, és nem 24"-es monitoron küldeném. Megéri kettőt venni belőle majd, vagy elég 1 is?
A 4850-es a legjobb ár/érték arányú vétel manapság, de egy 24"-os monitor natív felbontásán (1920*1200 px) már nem biztos, hogy a jövőben is elegendő gyorsasággal tudja futtatni a játékokat. Én azt javasolnám, hogy első körben egyet vegyél, és ha nem vagy megelégedve az erejével, akkor bővítsd a rendszert Crossfire-re. -
Gabyee #12730 hát én hazaértem kikaptam a régit(1950pro)és bedobtam ezt,de olyat sehogy sem tudok elérni hogy a rendszer alatt 8.7 legyen és még a CCC is elinduljon:(
na mindegy köszönöm a válaszokat,majd próbálkozom -
Gabyee #12729 és mit kell válaszani a driver cleaner-ben?
az általános "ATI" az jó?az akkor mindent eltakarít?
egyszer már nyomtam rá de félek hogy az sp3-ból is kitakarított dolgokat -
barmi #12728 Én úgy csináltam (2600xt-ről váltottam 3870-re) hogy először az ati eltávolítóval eltávolítottam a régi drivert (ekkor még a régi kártya volt a gépben!) ezután restart -> ezt követően RegCleaner programmal eltávolítottam az összes megtalálható Ati Tech regisztrációs fájlt. Ezután kikapcsolás majd az új kártya beszerel -> indít és telepít új drivert. (a ccc-hez pedig .net framework 2.0 kell amit a kátyához kapott lemezen talász.) -
#12727 * Windows XP SP2/SP3 vagy Vista SP1
* .NET 2.0
* DirectX 9.0c vagy DirectX 10.1
Driver Cleaner-rel eltávolítod a gépeden lévő korábbi ATI drivert.
Restart
Felteszed a 8.7-es Catalyst-t
Restart
Ennyi. -
Gabyee #12726 Sziasztok!
Most vettem én is egy 4850 kártyát és itt szerencsétlenkedek a driver felrakással!
Megtudná mondani valaki hogy mi a helyes sorrend,mit hogy kell eltávolítani és mikor kell az új drivert feltenni?
Az a k*rva CCC sem akar bejönni...kezdek pipa lenni!!
Legyen szives valaki segíteni,hiába törlöltem le a driver cleaner-el és utánna telepítem a 8.7-t nem azt írja ki és a CCC sem műkszik:(
Köszi -
#12725 Miért van az, hogy AGP-s 3850-t akármelyik driver(AGP hotfixet is próbáltam) telepítése után "ATI Radeon HD 3800 Series"-nek látja a gép?
Megnéztem az AGP hotfixes drivert:
"ATI Radeon HD 3850 AGP" = ati2mtag_RV630, PCI\VEN_1002&DEV_9515
Lefuttattam a GPU-Z-t és rájöttem, hogy az utolsó szám nem stimmel, mert azt 9505-nek mutatja a gpuz.
Valaki tudna esetleg segíteni ezzel kapcsolatban? -
#12724 Csak azert mivel az alaplapra volt kotve es feleslegesen ment mindig max.-on. Igy ha nem jatszok le tudom venni a fordulatot a min.-ra es nem kimondottan a hang miatt ( eleve a gepem sem egy csendes tipus ) hanem azert hogy feleslegesen ne oljem a hutot amikor nincs ra szukseg. -
#12723 * Referencia hűtés vagy speckó hűtés kell a 4850-re?
* Melyik VGA hűtést ajánljátok?
Jó ideje nem tudtam netközelbe krülni, teszteket is csak mostanában olvasgatok, és ugye - kivétel azért akad - a szponzorok "adományai" szerint változnak az ajánlások...
Első kézből, tőletek jobban hiszem a tényeket. -
palm pilot #12722 Hibázik a kártya. Tuningolva van? -
#12721 * Teljesen új, erős 2 magosban, vagy egy belépőszintű 4 magos CPU-ban gondolkodjak, ha egy jó ideig elégséges kombóra vágyom?
* 2/4 magosból melyik passzol jobban az ATI 4850-hez?
Célom, hogy az új konfig elég legyen pár évig a vadonatúj játékok fordításához / teszteléséhez / élvezetes végigjátszásához... -
#12720 * Tényleg rohadt hangos a 48xx-as család?
* Az 500/750-es 2D beállítást lehet downclock-olni?
* Én 4850-essel szemezek - Prohardver-en lévő leírás miatt kifejezetten tetszik, és nem 24"-es monitoron küldeném. Megéri kettőt venni belőle majd, vagy elég 1 is? -
#12719 amugy nem értem neked miért kellett fan mate, hisz ha jól tudom akkor neked is gfxchilla-d van nem? az alapból elég halk. -
#12718 Sziasztok
Megjott a 2db Zalman Fan Mate 2 a 2db HD4850-hez. Nem rossz ... alap fordulaton is eleg jo a hutes. Ha max.-on megy kb. 5-6 fokot esik.
-
#12717 [OFF]
nézzétek milyen kis aranyos :D mint valami játék 6 éves korig :D
[ON] -
#12716 Fu, tényleg.bocsi, elnyomtam: S -
mikiking #12715 hat pedig ez a nagy dobás msot az nvidiának,akkor hoppon maradtak -
#12714 Nem, az gyengébb. -
#12713 Ez Berczelynek ment :D -
mikiking #12712 GeForce 9800 GTX+ jobb lesz , mint a 4850 ? -
#12711 Melegszik a kari.
Vgy memo hiba. -
#12710 4870-ből van már nem referencia hűtésű változat? -
#12709 Erre valaki valamit? -
#12708 Nekem is tetszik a kocka forma, de a talmi mindÍg stÍlusosan csinálja amit csinál....
Igen, nagyon jól hűt...
Csak ésszel kell megcsinálni....
egy venti fujja oda a friss levegőt, egy meg fujja ki a gép hátuljánn.teljesen jól hűt.... -
#12707 Szép, olcsó, nagyon jól hűt.
???
szubjektív
nekem a kocka forma tetszik
olcsó??????? hát nem éppen
jól hűt? a cm 212 az jobban hűt ás olcsóbb is és nekem az néz ki jobban -
#12706 Ennyi..
Nekem volt és emgvagyok vele elégedve....
Nekem az is lényeg, hamár plexi oldalú házam van, hogy kinézzen valahogy...
Nem mint a hyper tx2 vagy a tx 212: C
Szép, olcsó, nagyon jól hűt. -
#12705 nekem sose volt :D -
#12704 Nemértessz hozzá: D
A zalmi ventik érző lelkek: D -
#12703 írják is ott
hd4850 elmegy
hd4870-re kevés