21
  • NEXUS6
    #21
    Amúgy egy a Columbiáéhoz hasonló nagyságú, komoly struktúrális sérülést sem a "rágógumival betapasztom" sem a "befóliázom" mődszer nem orvosolta volna.

    Ott nem csak egyszerűen lepottyant pár hővédő kerámia, hanem lett egy vagy 50 cm átmérőjű lyuk a szárnyon!
  • NEXUS6
    #20
    Igen, pont erről van szó!

    Az hogy nincs technológiai fejlődés, azt én is úgy értem, hogy az alkalmazott technológiában nincs.

    Illetve mivel a politika sem támaszt magas követelményeket (mint pl Hold-programok, elsőség a szuperszónikus utaszállításban, stb) a fejlesztők sem tűznek ki nagy célokat, csak ami a megkurtított költségvetésből mellékesen kifutja.

    Szóval valami azért van, de az 50-60-as évekhez képest szinte semmi.

    A deepspace is legjobb tudomásom szerint a nagyköltségevetésű tervek árnyékában született. Talán azt is lehetne mondani, hogy csak azért kapott ionhajtóművet mert egy hagyományos kémiaira már nem futotta a keretből.
  • [NST]Cifu
    #19
    Emlékeim szerint Clarke viziójában a Szovjetek és az Amerikaiak a Holdon is területeket szereztek, ahol "űrtérsértést" követtek el (2001), sőt, a 2010-ben még háborúközeli helyzet is alakult ki, igaz már a Földön.

    Ahhoz, hogy a NASA 1970 után is kiemelt költségvetési támogatást kapjon, politikai indok kellett, mint Kennedy igérete, amely talán az egyetlen, politikus által felválltalt, és megvalósult űrbéli célokra vonatkozó igéret. A Szovjetek erőltették volna a (preztizs) verseny, de ennek eredménye az N1 és a Szojuz-1 kudarca lett. Azóta pedig "vegetál" az űrkutatás, legalábbis az 1960-as évekhez képest. Viszont egy kérdés: ha nem lett volna az 1950-es és 60-as évek felülről jövő nyomás, és az ezáltal elért eredmények, akkor most hol tartanánk?
    Elég valószinű, hogy még itt sem...
  • HUmanEmber41st
    #18
    Svájcban 1 új lakás alapfeltétele 1 megfelelő óvóhely építése. Ha nincs a terven, ki sem adják az építési engedélyt Legalábbis ezt olvastam valahol. Azok mind megmaradnak...
    Ha lesz deep impact, akkor "csak" a pecsapódás utáni földrengéseket kell túlélni, utána már "csak" sötét lesz sokáig a por/ vulkáni hamu miatt
  • smv
    #17
    2029 -ig biztos hogy kialakul egyfajta űrverseny, mert a meteor elől biztos, hogy sokan megpróbálnának elmenekülni a földről a biztonság kedvéért. Akik gazdag és tehetős lesz, nem hiszem, hogy kihagyná a menekülés egyetlen lehetősgét (mondjuk nem tudom, hogy megérné-e, egy űrhajóban élni tovább.......).
    Persze tudom, most azt mondják, hogy nem csapódik belénk, de ha megtehetném, biztos nem kockáztatnék, hogy pont a fejemre hulljon...
  • NEXUS6
    #16
    Cifu szerint nem toporog a fejlődés egy helyben, legfeljebb nem halad előre;)))

    Én egy kicsit keményebben fogalmaznék.
    Egy másik topicban felhoztam, hogy ha nincs forrás akkor egy tervezet legfeljebb csak egy 2001 Űrodüsszeiáueiája (soha nem tudom, hogy kell leírni) szintű scifi.
    Szal, itt van pl ez a JIMO tervezet, amit úgy 15 év múlva szándékoznak útnak indítani, csak éppen az időpont meg a pénz se biztos rá. Amikor 3/4-ed részben kész projekteket törölnek ez nem tűnik valami konkrét dolognak.

    Szal a politikafüggő nagy állami űrhivatalok évtizedes történelemre visszanyúló töketlensége után, már tényleg csak a magánszférában lehet bízni, reménykedni.

    Amúgy az amit A.C. Clarke 1968-ban az Űrosszei...-ban leírt, az szinte egyáltalán nem volt scifi. Csupa olyan technológiát mutatott be, ami már létezett, vagy éppen fejlesztés alatt volt. Plusz kiindult abból, hogy a NASA folyamatosan megkapja azt a költségvetést, amit a hatvanas években, és már is előállt a jövőnek egy akkor roppant reálisnak tűnő víziója.
    De sajnos mi nem azon az idősíkon élünk!;(((
  • pite
    #15
    ilyenkor eszembe jutnak a magyar rajzfilmzsenik. lásd: mézga család.

    szférakarcolók.
  • [NST]Cifu
    #14
    Mondjuk annyi szent, hogy tényleg lélegzetelálító kilátás lehet majd onnan. :)))
  • Alexease
    #13
    "...akár 50km-t is elérő épület..."
    Azert lehet hogy vissza jonne gyorsabban az ara;) Az kb. 20000 emelet, legalabb 2millio lakas, ha azokat eladjak, jo sok penz jonne ossze;))))) Meg en is vennek egyet - ha lenne mibol - a 12567-en:DDDDDDDD
  • [NST]Cifu
    #12
    Az osztott hajtómű tényleg jó ötlet, de belépéskor ez is porrá égne, viszont minden bizonyal gazdaságosabb lenne.

    1.: Többfokozatúság elve, a gázturbinákat és a kerozintartályokat le lehetne oldani és ejtőernyővel biztoságosan visszaszerezni. A torlósugárhajtómű esetén is fentállna ez a lehetőség, bizonyos szintig.
    2.: Indítójármű, vagyis egy 'anyagép' viszi fel 12-14km magasra a rakétát, és ott indítja csak. Ilyenre példa a jelenleg is működő Pegasus és PegasusXL rendszer (egy L-1011 utasszállító gép hasáról induló, viszonylag kis rakéta, párszáz kg-os hasznos terheléssel), terv szinten pedig rengeteg ilyen volt/van (pl. a német Saenger vagy az orosz Maks-OS).
    3.: A hajtóműveket be is lehet húzni a géptestbe, igaz ekkor holt terhet jelentenének az út hátralevő részébe. Sőt, szintén a hasznos teher kárára lenne, de ha visz magával némi üzemanyagot még pluszba, akkor a hajtóművekkel képes lenne a leszálláskor szabadon manőverezni. Igen elegáns megoldás, de sajnos elveszne a gazdaságossága...

    Gondolom ezt azért, mert a mi generációnk egyre inkább ki akar törni a világűr felé.

    Szerintem az 1960-as, '70-es és '80-as években is épp elégé ki akartak törni a világűr felé, csak olyan állami program nem volt, amely az olcsó űrutazás lehetőségét hordozta volna magában (elvileg az űrsikló ilyennek indult, aztán nem egészen ez lett belőle), a civil cégeknek túl nagy a befektetési kockázat, hiszen gigászi költségeket emészthetnek fel az új járművek kifejlesztései, és ha nincs, akinek el tudják adni, akkor ezt nem válalják be. Maradnak a kevés pénzből dolgozó "amatőrök", amelyeknél viszont nincs semmi garantálva...
  • blevi
    #11
    Az ember mindig a hibáiból tanul. Miért nem lehetet volna hamarább feltalálni?!
  • Magnetic
    #10
    Persze, mert ez már a Föld-Hold lift
  • Magnetic
    #9
    Köszönöm a terjedelmes választ:)

    Az osztott hajtómű tényleg jó ötlet, de belépéskor ez is porrá égne, viszont minden bizonyal gazdaságosabb lenne.

    A 10 éven belüli űrversenynek szerintem egész jó esélye van. Gondolom ezt azért, mert a mi generációnk egyre inkább ki akar törni a világűr felé. Én egész jó esélyt látok arra, hogy 2050 körül elkezdik kiépiteni a holdbázist.

    Azért arra kiváncsi lennék, hogy még akkor is kémiai hajtóművel fogunk rohangálni a világűrben, vagy valami továbbfejlesztett ion-hajtóművel.
    Abban teljesen egyetértek veled, hogy űrhajót csak az űrben lehet épiteni...hacsak nem találunk fel valami alternativ meghajtást ami lehetővé teszi a földről való felszállást, de ez eléggé tudományos-fantasztikum még.
  • valamit
    #8
    Az a kép azért brutális :) tán a Holdról látszik így a Föld:)
  • [NST]Cifu
    #7
    Picit olyan érzésem van, hogy a technikai fejlődés eléggé egy helyben toporog.

    Nem toporog, csak éppen gazdasági/politikai okok előbbre valóak. Már az űrsiklónál felmerült, hogy Linear Aerospike hajtóművel szerelik fel, de aztán elvetették, mivel nem volt még kiforrott konstrukció, azután csak az X-33 és a Venture Star programnál került elő ez a hajtóműtípus, a tesztek sikeresek voltak, de ugye 2000-ben kinyírták a fejlesztést. Most bizonyosan marad még jópár évig a hagyományos rakétahajtómű.

    A fejlődéstől nem kell mindig látványos eredményeket, várni, például lehetne olyan űrhajót is építeni, amely az elején hagyományos gázturbinás sugárhajtóművet, majd nagyobb magasságban torlósgárhajtóművet használna (ezek üzemanyag-hatékonysága messze veri a rakétahajtóművekét, lévén nem kell az oxidálóanyagot is biztosítani számukra), és csak a végén rakétahajtóművet.
    Technikai szinten lehetséges, csak éppen nagyon kevés űrhajót igényel per pillanat a piac (ez ugye jelenleg szinte kizárólag állami megrendeléseket takar).

    Ahhoz, hogy igazi haladást érjünk el valamiben, ott komoly igénynek kell megformálódnia, ez pedig lehet politikai (az 1950- és 60-as évek űrversenye), vagy gazdasági (pl. informatikai boom). Jelenleg a politikai érdeklődés mondhatjuk minimális, tehát marad a civil űrhajózás, amely azonban még gyerekcipőben jár. Szerintem (optimista vélemény) úgy 10 éven belül megkezdődik az erősen gazdasági alapokra épülő civil űrhajózás aranykora, amikor egyre több és jobb űrhajókra, űrállomásokra és űrbéli szolgáltatásokra lesz éhes a piac. Akkor fog elkezdődni az űrhajózás fejlődésének második aranykora. Lesz pénz a fejlesztésekre, és lesznek eredmények is, látványos eredmények.

    Én legalábbis így látom (szeretném látni?).

    Az űrlift tényleg megoldást jelenthet, de ha jól tudom nanotechnológiai eljárással készitik a szálát amire majd újabb és újabb szálakat visznek fel, viszont jelenleg csak 1m alatti hosszúságú szálakat tudnak gyártani.

    Az űrlift egy elmélet, és egyelőre csak elméletek vannak arra, hogy lehetne megvalósítani. A 'kötél' tömegproblémáját most úgytünik, hogy csak a nanotechnologia oldhajta meg, nem is vitás, hogy ez még a jövő zenéje. Hogy milyen távoli jövőé? Hát ez jó kérdés...

    Az időjárás problémája ismert, egyes elképzelések szerint úgy küszöbölnék ki, hogy igen magas, akár 50km-t is elérő épület tetejéről "indulna" a lift, 'apró' probléma, hogy egy ilyen épület kötlségei igencsak komolyak lennének (más kérdés, hogy ha a jelenlegi űrbejutattási költségeket, ami ~20000$/kg ilyen módszerrel 100-200$/kg környékére sikerülne csökkenteni, akkor pár évtized alatt simán behozná az árát).

    A kötél és a 'fülke' viszonyában én főleg egy- és kétköteles megoldást láttam eddig a fantáziarajzokon, a kötél külső felületén közlekedő fülkével, pl.:

    [center]
  • Magnetic
    #6
    "de a jelenlegi szinten nincs mégcsak működőképes elgondolás sem létezik az általad felvázolt dologra. Egyszerűen nincs ehhez megfelelő meghajtás, mégcsak tervezőasztalon sem."

    Látod épp ez az ami elszomorit. Picit olyan érzésem van, hogy a technikai fejlődés eléggé egy helyben toporog. Természetesen vannak újdonságok, de szerintem hatalmasat lassult a fejlődésünk, ha az 1900-1970-es éveket nézzük.

    Az űrlift tényleg megoldást jelenthet, de ha jól tudom nanotechnológiai eljárással készitik a szálát amire majd újabb és újabb szálakat visznek fel, viszont jelenleg csak 1m alatti hosszúságú szálakat tudnak gyártani. Ha tévednék javits ki kérlek.
    A meghajtása mivel történne? Ha rajtam múlna, biztos a maglev technikát alkalmaznám. Igaz sok energia kellene hozzá, de ezt itt a földön is elő tudnánk állitani. Max. lenne egy saját atomerőműve a rendszernek. Egyébként ez nyitott vagy zárt rendszerű lenne? Gondolok itt arra, hogy simán egy kábel lógna (bár ez most kicsit erős tudom) | vagy a kábel egy zárt "tubusban" lenne igy védve a külső hatásoktól?
  • [NST]Cifu
    #5
    Értem mit írtal, elnézést a kissé nyers hangnemért, de a jelenlegi szinten nincs mégcsak működőképes elgondolás sem létezik az általad felvázolt dologra. Egyszerűen nincs ehhez megfelelő meghajtás, mégcsak tervezőasztalon sem.

    Ami ilyen téren megoldást hozhat szerintem, az az, hogy nemes egyszerűséggel felhagyuk a hagyományos megoldásokkal, és radikálisabb útra lépünk, például ilyen lenne az űrlift. Nincs komolyabb probléma a légkörbe való belépéssel, ellenben igen drága lenne a felépítése. Azután majd a világűrben lévő űrállomások és bolygók között már kizárólag a világűrben közlekedő űrhajókat kell építeni.
  • Magnetic
    #4
    Kérlek olvasd el figyelmesen, hogy mit is irtam.
    Köszönöm!
  • [NST]Cifu
    #3
    És sokadszorra....

    Mond, mégis hogy fékezzéd le a cirka 27000km/h sebességel haladó űrhajót viszonylag rövid idő alatt 6000km/h-re? Kémiai hajtóművel? Akkor gyakorlatilag nem vihetne fel semmi hasznos terhet, csak üzemanyagot, amivel lelassíthat. Így gyakorlatilag nulla értelme lenne az űrutazásnak.
    Ion-hajtómű? Beletelne egy kis időbe (pár hónapba), amíg lelassítanák...

    Az aerodinamikai fékezés az egyetlen, reálisan megvallósítható, tömeghatékony és működőképes megoldás még mindig...
  • Magnetic
    #2
    Szerintem arra kellene nagyobb figyelmet forditani, hogy az űrsiklók ne egy darab kőként essenek be a légkörbe, hanem kapjanak végre egy normális meghajtást. Lehet tévedek, de ha egy stabil 6000km/h sebbeségel lépnek be a légkörbe, akkor semmi szükség nem lenne ezekre a hővédő csempékre.
    Az picit vicces, hogy már x éve áll és kiagyaltak egy szuperragasztót meg egy hajlékony szén szilícium-karbid lapot. Ez azért elég siralmas szerintem.
  • [NST]Cifu
    #1
    Kiváncsi leszek, hogy a CEV-nél (és a Kliper-nél) milyen megoldást választanak majd az újrafelhasználható hővédelem terén.