2411
Irjon mindenki egy szot ugy, hogy az elözöekkel összeolvasva ertelmes legyen! Irasjelek hasznalata kötelezö! Kiveve a pontot.
-
#260
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából -
#259
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő -
#258
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta -
#257
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel -
#256
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes -
#255
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző -
#254
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén -
#253
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek -
#252
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában -
#251
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a -
#250
Na téged meg ki kérdezett? -
#249
(nehez 1ig szamolni?) -
#248
Te kezdted :) -
#247
Na, ez a topic nem erről szól!
Kérem kapcsold ki magad! -
#246

-
#245
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel -
#244
Pofád befogod! -
#243
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére -
#242
SZABÁLYTALAN!
-
#241
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére
-
#240
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a -
#239
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek -
#238
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak -
#237
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas -
#236
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől -
#235
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira -
#234
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát -
#233
tegnap 23:58 | Válasz erre | #232
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag -
#232
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy -
TheZsenyka #231 Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem -
#230
Ehh... #228-tól:
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen
Egyébként a névelőket külön szónak tekintjük? -
#229
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami nem volt -
#228
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és -
#227
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami nem -
#226
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett -
#225
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami -
#224
OFF
Olvassatok el, eszeljetek ki a következö szot, REFRESH!!!!!!! es utana, ha meg nem irt senki, akkor küld!
ON -
#223
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a -
#222
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját a -
#221
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor