2411
Irjon mindenki egy szot ugy, hogy az elözöekkel összeolvasva ertelmes legyen! Irasjelek hasznalata kötelezö! Kiveve a pontot.
-
#475
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami málna öntettel volt leöntve -
#474
ma 12:17 | Válasz erre | #473
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset
-
#473
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a szétrohadt, kukacos -
#472
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a szétrohadt
-
#471
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették a -
#470
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák ették -
#469
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből a kutyák -
#468
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére, amiből -
#467
ma 02:03 | Válasz erre | #466
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör peremére,
-
#466
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévő szemetesvödör -
#465
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron
sarkán lévő
-
#464
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron
sarkán -
#463
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron -
#462
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a -
#461
:) -
#460
Hiba hiba hátán :)) -
#459
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal -
#458
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd fasszal -
#457
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott -
#456
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját fasszal, -
#455
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd -
#454
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd apósát -
#453
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját -
#452
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a szomszéd -
#451
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokájának, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta a -
#450
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokajanak, akivel tegnapelőtt seggbe kúratta -
#449
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokajanak, akivel tegnapelőtt seggbe
-
#448
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokajanak, akivel tegnapelőtt -
#447
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokajanak, akivel -
#446
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta unokajanak -
#445
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt írta -
#444
Az előzőt törölni!!
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetőt -
#443
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának az emlékeztetőt -
#442
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben -
#441
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának -
Kou #440 Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta -
#439
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor, pedig -
#438
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét a csekkoláskor -
#437
Az istállóban első alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévő szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben ők csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdőkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitől hatalmas szőrszálak nőttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különböző érdekes vegyszerekkel csalogatta elő barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya időben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit ő mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejű sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen előugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világűrből, ahol minden olyan zizegősen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színű ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülő vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvő hajléktalan remete, mert nem találta repülőjegyét -
#436
Uramisten! Ez a világ leghosszabb mondata a világon!