SG.hu·
A NASA szerint is elhagyták a Naprendszert
35 év és közel 21 milliárd kilométeres utazás után a NASA Voyager 1 űrszondája immár hivatalosan is az első ember építette eszköz, ami elérte a csillagközi űrt.
"Olyan ez, mint a Holdra szállás. Egy történelmi mérföldkő. Mint minden tudomány, ez is a kutatásról, az új ismeretekről szól" - nyilatkozott a Discovery-nek Donald Gurnett, az Iowa Egyetem tudósa, aki régi "motorosnak" számít a Voyager küldetésben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, több tudós is állította, a szonda már elhagyta a Naprendszert, most azonban a NASA is bizonyítottnak látja ezt. A bizonyítékot végül maga a Nap szolgáltatta, ami az elmúlt években többnyire inkább megtévesztette a tudósokat ebben a kérdésben.
2012. augusztus 25-én a külső bolygók tanulmányozására küldött Voyager 1 hirtelen visszaesést észlelt a helioszférában, a Nap befolyása alá eső buborékban megrekedt részecskék számában, ugyanakkor emelkedést mért a Naprendszeren kívülről érkező galaktikus kozmikus sugárzásban. Ezek a bizonyítékok azonban önmagukban nem voltak elegendők a tudósok meggyőzésére, akiknek hiányzott egy harmadik tényező, a szondát körülvevő plazma mennyisége. Ez a mérés azonban nem volt lehetséges, mivel az űrszonda plazma detektora 30 évvel ezelőtt felmondta a szolgálatot.
A számítógépes modellek szerint a helioszférában a plazma sűrűsége csupán kis töredéke annak, ami a hideg csillagközi űrben uralkodik. A szakemberek a plazma detektor működésképtelensége ellenére kidolgoztak egy módszert az észlelésre, a Voyager két 10 méteres antennája rendkívül speciális körülmények között ugyanis képes érzékelni a plazma rezgéseit, amiből kiszámítható a sűrűség. "Ha elmozdítjuk az elektronokat normál pozíciójukból és eleresztjük azokat, van egy visszarendező erő, ami visszahúzza az elektronokat, amik ezt követően oszcillálnak. Ez egy rendkívül jellegzetes frekvencia - mintha megkondítanánk egy harangot - és ha képesek vagyunk észlelni, kiszámíthatjuk a sűrűségét" - mondta Gurnett. "Ez elég magától értetődő"
Viszont nem túl gyakori. Kilenc évvel ezelőtt kaptunk utalást a Voyager 1 pozíciójára, amikor egy lökéshullámon haladt át, ahonnan a napszél már nem szuperszonikus sebességgel haladt. A tartózkodási helyről 2012 októberében és novemberében érkezett újabb utalás, amikor a szonda antennái egy napkitörés hatásait észlelték. A koronai tömeg kilökődésből származó részecskesereglet egy éven át utazott, mire elérte a Voyagert. A perdöntő bizonyíték idén tavaszról származik, amikor egy újabb kitörést észlelt a messze elkalandozott űrjármű. "Először tudtuk megmérni a plazmasűrűséget, az egy köbméterre eső részecskék számát" - mondta Gurnett "Amint észleltük ezeket az oszcillációkat, tudtuk, hogy a csillagközi közegben vagyunk. A heliopauza meghatározása a plazmasűrűségen alapul, ezt azonban nem tudtuk mérni, egészen addig, amíg a jó szerencse és a naptevékenység a segítségünkre nem sietett"
A méréseket visszavetítve a múltra, a tudósok számítása szerint a Voyager valamikor 2012 augusztusában lépett be a csillagközi űrbe, ami egybe esik a napszélben és a kozmikus sugárzásban bekövetkezett változások mérésével.
Ezzel véget ért a Voyager utazásának egyik legjelentősebb szakasza és egy új expedíció veszi kezdetét. "Most már a csillagközi űrben vagyunk. Ez egy rendkívül izgalmas új fejezete a küldetésnek" - mondta Edward Stone, vezető tudós, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa. "Szokás szerint a legfontosabb dolog, amire rábukkanhatunk olyasvalami, amire nem számítottunk. Ez teszi olyan különlegessé ezt a küldetést"
"Olyan ez, mint a Holdra szállás. Egy történelmi mérföldkő. Mint minden tudomány, ez is a kutatásról, az új ismeretekről szól" - nyilatkozott a Discovery-nek Donald Gurnett, az Iowa Egyetem tudósa, aki régi "motorosnak" számít a Voyager küldetésben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, több tudós is állította, a szonda már elhagyta a Naprendszert, most azonban a NASA is bizonyítottnak látja ezt. A bizonyítékot végül maga a Nap szolgáltatta, ami az elmúlt években többnyire inkább megtévesztette a tudósokat ebben a kérdésben.
2012. augusztus 25-én a külső bolygók tanulmányozására küldött Voyager 1 hirtelen visszaesést észlelt a helioszférában, a Nap befolyása alá eső buborékban megrekedt részecskék számában, ugyanakkor emelkedést mért a Naprendszeren kívülről érkező galaktikus kozmikus sugárzásban. Ezek a bizonyítékok azonban önmagukban nem voltak elegendők a tudósok meggyőzésére, akiknek hiányzott egy harmadik tényező, a szondát körülvevő plazma mennyisége. Ez a mérés azonban nem volt lehetséges, mivel az űrszonda plazma detektora 30 évvel ezelőtt felmondta a szolgálatot.
A számítógépes modellek szerint a helioszférában a plazma sűrűsége csupán kis töredéke annak, ami a hideg csillagközi űrben uralkodik. A szakemberek a plazma detektor működésképtelensége ellenére kidolgoztak egy módszert az észlelésre, a Voyager két 10 méteres antennája rendkívül speciális körülmények között ugyanis képes érzékelni a plazma rezgéseit, amiből kiszámítható a sűrűség. "Ha elmozdítjuk az elektronokat normál pozíciójukból és eleresztjük azokat, van egy visszarendező erő, ami visszahúzza az elektronokat, amik ezt követően oszcillálnak. Ez egy rendkívül jellegzetes frekvencia - mintha megkondítanánk egy harangot - és ha képesek vagyunk észlelni, kiszámíthatjuk a sűrűségét" - mondta Gurnett. "Ez elég magától értetődő"
Viszont nem túl gyakori. Kilenc évvel ezelőtt kaptunk utalást a Voyager 1 pozíciójára, amikor egy lökéshullámon haladt át, ahonnan a napszél már nem szuperszonikus sebességgel haladt. A tartózkodási helyről 2012 októberében és novemberében érkezett újabb utalás, amikor a szonda antennái egy napkitörés hatásait észlelték. A koronai tömeg kilökődésből származó részecskesereglet egy éven át utazott, mire elérte a Voyagert. A perdöntő bizonyíték idén tavaszról származik, amikor egy újabb kitörést észlelt a messze elkalandozott űrjármű. "Először tudtuk megmérni a plazmasűrűséget, az egy köbméterre eső részecskék számát" - mondta Gurnett "Amint észleltük ezeket az oszcillációkat, tudtuk, hogy a csillagközi közegben vagyunk. A heliopauza meghatározása a plazmasűrűségen alapul, ezt azonban nem tudtuk mérni, egészen addig, amíg a jó szerencse és a naptevékenység a segítségünkre nem sietett"A méréseket visszavetítve a múltra, a tudósok számítása szerint a Voyager valamikor 2012 augusztusában lépett be a csillagközi űrbe, ami egybe esik a napszélben és a kozmikus sugárzásban bekövetkezett változások mérésével.
Ezzel véget ért a Voyager utazásának egyik legjelentősebb szakasza és egy új expedíció veszi kezdetét. "Most már a csillagközi űrben vagyunk. Ez egy rendkívül izgalmas új fejezete a küldetésnek" - mondta Edward Stone, vezető tudós, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa. "Szokás szerint a legfontosabb dolog, amire rábukkanhatunk olyasvalami, amire nem számítottunk. Ez teszi olyan különlegessé ezt a küldetést"