Hunter

Mit csinál Nigéria az űrben?

Támadások kereszttüzébe került a héten az afrikai ország, a britek szerint ugyanis műholdakra költi a pénzét, miközben lakossága szegénységben él.

Nos, igen, Nigériának van űrprogramja, 2003 óta pedig saját műholdakat üzemeltet, egészen pontosan hármat, melyek földkörüli pályán keringve adatokat gyűjtenek. A nigériai űrügynökséget a brit Daily Mail állította a figyelem középpontjába brit politikusokat idézve, mondván, miközben jelentős összegeket fordítanak a műholdakra, nemzetközi segélyeket kérnek és fogadnak el a mély szegénységben élők számára, akik igen nagy részét jelentik a nyugat-afrikai ország lakosságának.

Valójában az ország műholdjai segítik a régió élelmiszer termelését, valamint támogatják a globális katasztrófavédelmet, az Egyesült Államokban tetemes károkat okozó Katarina hurrikán következményeinek kezelésében is szerepet játszottak. Nigéria Nemzeti Űrkutatási és Fejlesztési Ügynöksége, a NASRDA első műholdját, a NigeriaSat-1-et 2003-ban állította pályára. Ennek a körülbelül 13 millió dolláros költségét a nigériai kormány fizette, magát a műholdat a brit Surrey Space Technology (SST) építette Angliában, a kilövést pedig egy orosz űrkikötőből orosz technikával végezték el. A műholdat nagy felbontású optikai és infravörös kamerákkal szerelték fel. "Azért vannak ott, hogy a mezőgazdasági termelést figyeljék, növelve az élelmiszerbiztonságot" - nyilatkozott az SST részéről Audrey Nice. A műholdat környezeti megfigyelésre, az elsivatagosodás, vagy akár a sáska rajok nyomon követésére is tervezték.

A NigeriaSat-1 2012-ig volt szolgálatban, négy évvel tovább a vártnál, helyét a NigeriaSat-2 és a NigeriaSat-X vette át, melyek hasonló műszerezettséggel rendelkeznek és mindkettőt 2011-ben állították pályára. Ezeket a műholdakat is az SST készítette, utóbbi megalkotásában azonban már nigériai mérnökök is részt vettek. A környezeti küldetés folytatása mellett az új műholdak az országról készített nagy felbontású felvételeikkel segítséget nyújtanak Nigériának választási határaik ellenőrzésében a 2015-ös választások előtt.

A NigeriaSat-ok továbbra is részei a Nemzetközi Katasztrófa Figyelő Konstellációnak, amit az SST koordinál. Ez a műholdhálózat a nigériaiakon kívül kínai, spanyol és brit műholdakat foglal magába, melyek gyors felvételekkel szolgálnak az űrből a környezeti katasztrófák kialakulásakor. 2005-ben például a NigeriaSat-1 volt az első műhold, ami képeket küldött az USA keleti partjáról a Katarina hurrikán pusztítása után. Ugyancsak ennek a műholdnak a felvételei segítették a mentéseket a 2004-es Indiai-óceánon végig söprő szökőár után. Nigéria ezt a szolgáltatását ingyen nyújtja, más felvételekből azonban tesz némi bevételre szert.

A NASRDA adott megbízást egy kínai építésű kommunikációs műholdra, a NigComSat-1-re is, amit 2007-ben lőttek fel Kínából. A műhold energiaellátása egyévnyi üzemelés után tönkre ment, pótlását 2011-ben tudták megoldani a NigComSat-1R műholddal, ami jelenleg is folytatja műsorszórási és internet szolgáltatási tevékenységét Nigéria számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #48
    Jo kis sztori, de most nagyipari (mezogazdasagi) felhasznalasrol van szo, nem a kiskertrol a haz vegeben. 100 hektarral mit csinaltal volna? 1000-rel?
  • fonak #47
    Meg autók pl. :)
  • Molnibalage #46
    Meg haditechnikára. Miközben az ország felében csak azért venni észre, hogy nincs középkor, mert van mobiltelefon meg modernebb ruha...
  • fszrtkvltzttni #45
    A kommunikáció (ami ma internetet jelent) pedig igenis kibaszottul fontos. Enélkül nem lehet országot irányítani. Persze lehet csinálni földi hálózatot is, de annak kiépítése se lenne olcsóbb, illetve egy olyan országban mint Nigéria, ahol pillanatok alatt kitörhetnek helyi lázadások, nem is túl biztonságos.
    Azok az összegek pedig amik itt szerepelnek nevetségesen alacsonyak. Indiát miért nem baszogatják, ott arányaiban és abszolút értékben is többet költenek űrkutatásra, miközben ugyanúgy tömegek éheznek.
  • fonak #44
    Én lenni Nigériai Űrhajós. Küldeni nekem 1000 dollár, hogy visszatérhessek a földre?
  • kissssss #43
    tudod te hogy milyen nehéz patákkal billentyűzetet használni???
  • xNecroBladex #42
    "Na ezen most felnyerítettem!"

    Te egy ló vagy, aki megtanult magyarul gépelni?
  • Sajátvéleményem #41
    Csak nem Ők is a HAARP-t fejlesztik?

    http://idokjelei.hu/2011/05/a-titkos-idojaras-befolyasolo-fegyverek-sok-millio-embereletet-olthatnak-ki-figyelmeztet-egy-orosz-politikus/
  • Crane #40
    "Inkább a daily mail felháborodása a baromság"

    Teljesem egyetértek. Fingjuk sincs a firkászoknak a kérdéskörről, csak felkaptak egy témát uborkaszezonban. Szalagcímnek jó lesz. Ennyi.
    Arról persze kuss van, hogy a BP meg a Shell ott szívja az olajat, és súlyos környezeti károkat hagynak maguk után, plusz kizsákmányolják a helyi lakosságot.
    javascript:document.newmessage.submit();
    A műhold mezőgazdasági funkciójához amúgy hozzátartozik, hogy Nigéria lakosságának 40% él mezőgazdaságból. Azért ez legalább 70 millió fő.
  • zola2000 #39
    Valószínüleg kiszámolták, hogy egy saját műholdat fellőni ami évtizedekig szolgál olcsóbb, mint évtizedekig fizetni a nyugati cégeknek műholdhasználatért ... esetleg fizetnek Nigériának a szomszéd országok is a műholdhasználatért -> jó befektetés.

    Illetve tegyük fel hogy nullszaldós: akkor is megéri, ha Nigériai mérnökök dolgoznak rajta, tehát ők veszik fel a fizetést.

    Inkább a daily mail felháborodása a baromság.